Program kereső
Ez a szó sokakban megmozdít valamit. Figyelj most befelé..., és ha mozdul, hívlak, hogy gyere az "együtt-be" meghallgatni az egyedül üzenetét.
Lehetsz teljesen egyedül. Testben egyedül. Térben egyedül. Kapcsolatban egyedül. Gondolatban egyedül, érzelmileg egyedül. Lehetsz közben társsal és családdal, csapatban vagy csoportban. Régóta vagy frissen, vagy már nem is, de még emlékszel. Lehet, hogy mielőtt ezt olvastad, be sem vallottad magadnak, vagy nem érezted. Lehet, hogy mindig is egyedül voltál, vagy hirtelen érzed így.
Adjunk neki teret, csendet, hangot, mozdulatot. Meghallgatjuk, mit mond, honnan származik.
Mindenki az együtt-re vágyik. Ha neked ez nehéz, annak oka van. Ezen a workshopon megpróbáljuk feltérképezni, hogy milyen sérülést szenvedhettél gyerekként és milyen módon véded magad, talán azóta is folyamatosan és néha túlzottan Ha rálátsz, lehet, hogy holnaptól felismered, és ha felismered, lehetőséged lesz, hogy változtass.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Szülő vagy? Akkor ismerős: hiszti, dühroham, kiborulás, toporzékolás, jelenet. Sose jókor.
A gyermek érzelmi fejlődéséhet vajon szükséges a frusztráció, és ha igen mi a szerepe? Hogyan lehetne elkerülni, hogy megjelenjen, milyen szükséglet van mögötte és azt hogyan tudja a szülő, a gondozó megadni a gyerekeknek? Lehet-e túl sokat edni? Elkényeztetni?
Az interaktív előadáson arról fogunk beszélgetni, hogy kinek mi a tapasztalata a gyermeki frusztrációval. Gordon Neufeld érzelmi fejlődési modelljét mutatom be, aki szerint a frusztráció a fejlődés kulcsa, hogy szomorúság nélkül nincs adaptáció. Az agresszió és az önbántalmazás, de még a csúfolás is az érzelmek megélésének hiányból fakad és a szülő legfontosabb dolga, hogy teret adjon a gyermek érzelmi kifejezésével miközben határt is állít. Arról fogunk beszélgetni, hogy ez hogyan lehetséges, és hogy szülőként mit tehetünk, hogy a saját érzelmeinket is figyelembe vegyük közben.
Az előadásom azoknak szól, akik nemcsak érteni, hanem alakítani is szeretnék a saját tudatállapotaikat.
A mai világban rengeteg külső inger formál bennünket, miközben ritkán tanuljuk meg tudatosan irányítani az elménket.
Egy olyan megközelítést hozok, amely az agy tréningezésén keresztül teszi ezt lehetővé. Nem elméleti filozófiáról van szó, hanem konkrét, mérhető fejlődésről. Megvizsgáljuk, hogyan működnek a különböző tudatállapotok, és miként lehet ezeket tudatosan előidézni.
Bemutatom, hogyan lehet az agyat fejleszteni célzott visszajelzések segítségével. Ez a folyamat sokkal inkább hasonlít egy edzéshez, mint egy passzív tanuláshoz.
A fókusz nem a misztikus kerülőutakon van, hanem a direkt idegrendszeri tanuláson. Druida italok helyett egy olyan rendszert kínálok, amely a saját agyi működésedre épít.
Az eszközök, amelyeket használunk, valós idejű visszacsatolást adnak az agyhullámaidról.
Ilyen például a DAVID DelightPro, amely komplex tréningprotokollokat tesz lehetővé.
A MUSE S egy könnyen használható eszköz, amely segít a figyelem és relaxáció fejlesztésében.
Az Athena rendszere mélyebb szintű elemzést és tréninget kínál.
A Myndlift egy mobilalapú platform, amely személyre szabott fejlődést támogat.
Az Expand szoftver pedig strukturált tréningprogramokat biztosít.
Ezek az eszközök nem helyetted dolgoznak, hanem megtanítanak hatékonyabban működni.
A cél az, hogy stabilabb figyelmet, gyorsabb regenerációt és tisztább gondolkodást érj el.
Az előadás során konkrét példákon keresztül mutatom meg a fejlődési lehetőségeket. Nem ígérek instant megvilágosodást, de bemutatom az utat a tudatosabb működés felé.
Ha érdekel, hogyan válhatsz a saját idegrendszered aktív fejlesztőjévé, ez az előadás neked szól.
Működik-e a tudatos teremtés, és ha nem, akkor miért igen?
- azaz a valóságunk, a tudatunk és a szubsztancia kapcsolata -
előadás és workshop tematika
Az előadások és a gyakorlatok során rálátást és megértést kapunk a tudatos teremtés mikéntjéről és miértjéről, a sajátosságokról és a csapdákról, valamint a fejlődési, fejlesztési lehetőségekről.
Sajátélményű tapasztalatot lehet szerezni a tudatos teremtés, és a szubsztancia hatások érzékelésében.
Előadás (első rész):: A tudatunk teremtő aspektusai és gyakorlata
A tudatos teremtés megközelítései:
- a nyugati pszichológia,
- a kvantumfizika jelenségeinek értelmezése,
- az integrál pszichológia,
- és a misztika nézőpontjából.
Hogyan hozzuk létre a sorsunkat és a szubjektív valóságmegélésünket a nyugati pszichológia szerint?
Mit üzen a kvantumfizika a valóságról?
Hova helyezi a teremtő tudatot az integrál pszichológia az emberi tudat fejlődésének modelljében?
Mit tanítanak a misztikus tanítások a tudatunk, a valóság és a szubsztancia kapcsolatáról?
Mikor működik a tudatos teremtés és mikor nem?
Mi az összefüggés a karma, a tudatalattink és a tudatos teremtés között?
Sajátélmény és tapasztalatmegosztás (első rész):
Közös, vezetett meditáció a résztvevőkkel és egy mindenki számára kipróbálható teremtőfókuszú gyakorlat.
Előadás (második rész): A teremtő tudat áthajlása a szubsztancia érzékelésébe
A megfigyelő és a megfigyelt tudat állapotai:
- az azonosulási (ego) állapotok
- egyéni univerzumok
- a tudatunk tágulása, kiterjedése és fejlődése
- az önismeret, a befelé figyelés és a meditáció fontossága a tudatfejlődés szempontjából
- a teremtő tudatunk kapcsolata a szubsztancia érzékeléssel
- a szubsztancia hatások érzékelése (érzelmi állapotok, aurahatások, erőterek, fényhatások érzékelése)
Sajátélmény és tapasztalatmegosztás (második rész):
Közös, vezetett meditáció a résztvevőkkel és egy mindenki számára kipróbálható szubsztancia erőtérteremtési gyakorlat.
Mindenkinek jár a teljes, boldog és szabad élet. A harmónia, egészség és bőség természetes állapotok de a hétköznapokban sokszor nem ezt éljük.
Az előadáson azzal foglalkozunk, hogy önmagunk megismerése, a tudat lecsendesítése meditáció által hogyan tudja támogatni a boldog és szabad élet elérését.
Ez az előadás elsősorban teljesen kezdőknek szól, akik még soha nem meditáltak vagy épphogy csak megismerkedtek vele. Némi buddhista megközelítésű elméleti áttekintéssel megvizsgáljuk, milyen gyakorlási lehetőségek vannak. Az előadáson saját meditációs élményeket, történeteket és példákat is megosztok, hogy egészen kézzel fogható, könnyen érthető legyen.
Megbeszéljük a technikai alapokat, mire érdemes odafigyelni mind a fizikai, mind mentális szinten (testhelyzet, szándék, akadályok).
Azután elvégzünk 1-2 egyszerű gyakorlatot, amiket megtanítok, hogy otthon is elő tudd venni bármikor, ha erre az útra szeretnél lépni.
Az előadás végén rövid összefoglalás és kérdezz-felelek lesz.
Integral dance mix-reach the freedom (A felszabadulás művészete)
Reggeli közös napindító meditációt megelőző gyakorlatokra hívlak, melyek segítenek a test ébredésében előkészítve az ülő meditációt. Kezd velem/velünk a napot mozgással majd csendes befelé figyeléssel, rátalálva és kapcsolódva saját belső csendedhez, békédhez.
Ez a másfél órás workshop egy vezetett testlélek utazás, ahol a fasciális nyújtások és a tudatos légzés erejével dolgozunk a felszabaduláson és az egyensúly helyreállításán.
Rövid elméleti bevezetővel indulunk, ahol megismerkedünk a kötőszövet a fascia szerepével, és a tudatos légzés hatásaival. Ezután szomatikus rázásokkal és bemelegítő gyakorlatokkal érkezünk meg a testbe, majd a MING-módszer segítségével főleg azokra a gerinc- és izompólya nyújtásokra fókuszálunk, melyek oldják az ülő életmódból adódó feszültségeket. Külön figyelmet kap a mellkas megnyitása, a gerinc felszabadítása és a rekeszizom mozgásának támogatása, hogy a légzés újra szabadabbá és mélyebbé válhasson.
A mozgást tudatos légzőgyakorlatok követik, ahol a helyes légzéstechnika, ritmus és testtartás kerül fókuszba. A workshop zárásaként egy vezetett, zenére épülő légzésélményben mélyülünk el, amely lehetőséget ad a lecsendesedésre, a belső kapcsolódásra és az energia felszabadítására. Ez a folyamat egyszerre aktivál és megnyugtat: támogatja a stressz oldását, az idegrendszer szabályozását, valamint az öngyógyító folyamatok beindulását.
Egy olyan élményben lesz részed, amely nemcsak a pillanatban hat, hanem akár eszközöket is adhat ahhoz, hogy a mindennapokban is fenntarthasd a belső egyensúlyodat.
Várunk szeretettel,
Mariann és Niki
Hol húzódik a határ egy támogató (spirituális) közösség és a szektás működés között? Személyes tapasztalatokon keresztül vizsgáljuk meg, hogyan épülhet fel egy közösség egy karizmatikus, autoriter vezető köré, és miként jelenhet meg benne fokozatosan a pszichológiai bántalmazás. A Wilber-féle 4 kvadráns modell segítségével feltárjuk azokat az egyéni, közösségi és rendszerszintű folyamatokat, amelyek egyszerre támogathatják a fejlődést és teremthetnek függőségi viszonyokat.
Az előadás nem a spiritualitás ellen szól, hanem annak árnyékáról: amikor a fejlődés, a közösséghez tartozás és a magas tudatállapotok keresése együtt van jelen az autoriter működéssel és a bántalmazó dinamikákkal. Egy őszinte, személyes és elgondolkodtató utazás a közösség, a hatalom és a tudat működésének mélyebb rétegeibe.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
A társkeresés során néha csábítunk, néha gondoskodunk, néha játszunk és vannak olyan oldalaink, amelyeket visszafogunk, elrejtünk, vagy egyszerűen nincs lehetőségünk megélni. Te vajon mit mutatsz magadból, amikor valaki megtetszik?
Integrál szemléletű flow csoport, ahol a Csábító, a Játékos és a Gondoskodó minőségeivel találkozhatsz. Felfedezheted, melyeket működteted leginkább az ismerkedéseid során, és melyek várnak még arra, hogy játékba hívd őket. Mozgáson, zenén és kapcsolódási gyakorlatokon keresztül közelebb kerülhetsz önmagadhoz és más társkeresőkhöz.
Egy különleges utazás a szavakon túl. És talán arra is fény derül, ki ez a titokzatos Sellő.
Egy tér, ahol újra megtaláljátok egymás ritmusát.
Egymás szemébe nézni - és újra ott lenni.
Nem ügyeket megbeszélni. Nem listát kipipálni.
Csak lenni. Egymás mellett. Egymásra hangolódva.
Egy kapcsolat nem marad élő magától.
Időt, figyelmet, megérkezést kíván - újra és újra.
Ez az Integrál Flow csoport nektek szól, ha szeretnétek:
- kiszakadni a hétköznapok ritmusából, és újra rátalálni egymásra
- megtapasztalni, milyen, amikor nem csak szavakkal, hanem testben és jelenléttel is kapcsolódtok
- visszatalálni a köztetek lévő áramláshoz
- inspirálódni más párok jelenlétéből - biztonságos, elfogadó térben
- és ránézni: mi az, ami már most is jól működik köztetek
Mi történik a csoportban?
Finoman vezetett, testorientált gyakorlatok - szavak nélkül is megszülető kapcsolódások.
Őszinte, megengedő megosztások - amennyire nektek jól esik.
Egy elfogadó tér, ahol nem kell megfelelni - csak jelen lenni.
Mit vihetsz magaddal?
Egy friss, élő kapcsolódásélményt.
Egyszerű eszközöket, amiket bármikor újra elővehettek.
A megtapasztalást: jól vagyunk - és lehet még jobban.
Az Integrál Flow módszer a test, az érzelmek, a kapcsolódás és a tudatosság szintjein dolgozik - ebben a csoportban
mindez a páros jelenlét fókuszában bontakozik ki.
Mert egy kapcsolat mindig alakul.
És az együtt fejlődés a legmélyebb intimitás.
És igen - mi már láttuk, tapasztaltuk, hogy ez lehetséges.
Most rajtad a sor. Várunk szeretettel az workshopunkon!
Csoportvezetők:
Szabó-Veres Anita - integrál tanácsadó, Integrál Mester Flow csoportvezető
Poczik Hajnalka - integrál pszichológiai tanácsadó, Integrál Mester Flow csoportvezető, rendszer- és családállító,
BodyWay csoportvezető-asszisztens
Kapcsolatainkban gyakran a kimondatlan dolgok teremtik a legnagyobb távolságot: az elhallgatott érzések, rejtett elvárások, a félbemaradt párbeszédek. És ott van a düh, a hiány vagy a vágy is kimondatlanul, háttérbe szorítva, vagy éppen a felszín alatt feszülve. A kapcsolattisztázás módszere nemcsak technika, hanem szemlélet: lehetőséget ad arra, hogy a konfliktus ne elválasszon, vagy leválasszon, hanem közelséget hozzon.
Ebben a beszélgetőkörben biztonságos és elfogadó térben nézünk rá arra, hogy milyen módszerek állnak rendelkezésünkre kapcsolataink rendezésére. Megosztásokon keresztül fedezzük fel, hogyan indulhat el a kapcsolatrendezés belülről kifelé.
Van, hogy nem a másikkal van konfliktusunk - hanem azokkal a részeinkkel bennünk, amelyek mást akarnak az élettől.
Egyik részünk kapcsolódna.
A másik védekezik.
Az egyik közeledik.
A másik visszahúzódik.
És közben azt érezzük:
ugyanazok a helyzetek ismétlődnek
túl erősen reagálunk
kimondatlan feszültség marad a kapcsolatainkban
mintha nem teljesen mi irányítanánk a reakcióinkat.
Az integrál szemlélet szerint kapcsolataink minősége tükrözi belső világunk szervezettségét.
Amíg bennünk énrészek, archetipikus minták és korai kapcsolati lenyomatok állnak konfliktusban, addig a külvilágban is újra és újra ugyanazok a dinamikák jelennek meg.
Ez a workshop egy élményalapú kapcsolatrendezési tér, ahol felismerheted belső részeid és archetipikus működéseid együttműködését vagy konfliktusát. Megtapasztalhatod, hogyan jelenik meg a belső dinamika a kapcsolataidban, kapcsolatba léphetsz a reakciók mögötti valódi érzelmi szükségletekkel, dolgozhatsz a kimondatlan feszültségekkel.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Fókuszolás workshop a belső biztonság megtapasztalásához
Van egy hely benned, ahol biztonságban lehetsz. Egy hely, ahol nem kell megfelelni, sietni vagy megjavítani semmit. A fókuszolás workshopon ehhez a belső térhez kapcsolódunk. A testünk finom jelzésein keresztül felfedezzük, hogyan érződik a biztonság, mire van most igazán szükségünk és milyen üzenetet hordoz számunkra ez a belső tapasztalat. Ha vágysz egy meleg, elfogadó térre, ahol közelebb kerülhetsz önmagadhoz, szeretettel várunk.
Az előadásomban a Holosync binaurális hang meditáció működéséről és hosszú távú hatásairól fogok beszélni saját tapasztalatokon keresztül.
Szó lesz arról, hogyan hangolja össze az agyat ez a frekvencia és épít ki új idegi kapcsolatokat a két agyfélteke közt előidézve teljesebb agyi működést. A lassúbb agyhullám állapotok miként hatnak a mindennapi működésünkre, miért hozhat felszínre mély érzelmi és tudattalan folyamatokat ez a technológia, és változhat meg idővel a stresszhez, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunk azáltal, hogy tartósan átalakítja az agyat és az idegrendszert.
Beszélni fogok arról, hogy 6 év hallgatás alatt hogyan finomodott ki az érzékelésem és nyíltak meg mély tudatállapotok, melyek azóta gyakoribbá váltak és ez a folyamat tovább mélyül; hogyan változott az önreflexióm és milyen más előnyeit tapasztaltam még meg, valamint miért vált számomra fontossá, hogy másokkal is megismertessem ezt a módszert.
Az előadásom érinti a Holosync nehezebb oldalát is, milyen kihívásokat hozott és hozhat a megváltozott érzékelés és idegrendszeri működés, hogyan lehet ezt a folyamatot integráltan élni a mindennapokban és mit érzékel ebből a környezetünk, amikor mélyebb belső átalakuláson megyünk keresztül.
Szó lesz arról miért nevezi a módszer létrehozója a Holosyncet a hagyományos meditációnál intenzívebb technológiának, hogyan támogathatja az önismereti folyamatokat és miként mélyítheti el a tradicionális meditációs gyakorlatunkat.
Várlak szeretettel!
Összekapaszkodva Együtt a változásban
Integrál Flow önismereti csoport
Csoportvezetők:
Szikszai Zsuzsanna Integrál tanácsadó, Integrál Flow csoportvezető
Hámori Eszter -Integrál tanácsadó, Integrál Flow csoportvezető
A világ zűrzavarában az ember egyetlen menedéke a másik ember
(Hamvas Béla)
A világ, amiben élünk, folyamatos mozgásban van. Változások, átalakulások kísérnek kívül és belül, és ennek elengedhetetlen velejárója, a bizonytalanság.
Ilyenkor könnyű elveszíteni a kapaszkodót, eltávolodni önmagunktól és bezárni mások felé. Pedig talán épp ezekben az időkben válik a legfontosabb erőforrásunkká a kapcsolódás; önmagunkhoz és egymáshoz. Egyáltalán különválasztható-e ez a kettő? Lehet-e igazán jelen lenni másokkal anélkül, hogy önmagunkhoz kapcsolódnánk? És visszatalálhatunk-e magunkhoz mások tükrén keresztül?
Ebben a csoportban egy olyan közös teret hozunk létre, ahol magadra figyelhetsz, miközben finoman és biztonságosan kapcsolódhatsz másokkal. Egy közös utazás, ahol nem kell jobban lenned, nem kell megjavulnod, csak jelen lenni azzal, amiben épp vagy. Legyen az gyász, elengedés, belső átalakulás vagy épp öröm és boldogság.
Integral dance mix-reach the freedom (A felszabadulás művészete)
Reggeli közös napindító meditációt megelőző gyakorlatokra hívlak, melyek segítenek a test ébredésében előkészítve az ülő meditációt. Kezd velem/velünk a napot mozgással majd csendes befelé figyeléssel, rátalálva és kapcsolódva saját belső csendedhez, békédhez.
ÖnMAGunk - Beszégetőkör
INTEGRÁL COACHING VS. TERÁPIA , AVAGY MIRE JÓ A COACHING?
Hogyan segíti a coaching az Önismereti utadat? Mitől más, mint a terápia? Coaching vagy terápia?
Sokan nem tudják mi az a coaching és nem tudják mi az a mély, transzformatív, akár integrál szemléletű coaching és így nem is nyúlnak ehhez a segítséghez. Így nem egészítik ki a terápiás saját élményeiket és fejlődési útjukat egy célirányos , transzformatív coaching módszertannal. Sokan megragadnak az örök, egy ponton túl talán öncélú terápiáznál, ahelyett, hogy a terápia, az önfeltárás, gyógyulás mellé, egy hatékony, célirányos, a mélységet és a transzformációt, a terápiás szintet és az integrál szemléletet nem nélkülöző módszertant emelnének be: a coachingot. A két módszertan kiegészítő, közel áll egymáshoz és jól támogatja egymást.
Az interaktív előadáson elárulok jó néhány részletet. Bedobok egy-két gondolatébresztőt. Elindítunk néhány reflexiós kört.
Az elmúlt két évben bemutattam élő coachingot is. Jelentkező minidig volt, így a workshopon egy élő mini coaching folyamatot is láthatsz.
Majd kérdezel, talán én is és beszélgetünk elméletről, és akár saját élményről..
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
A gyász nemcsak haláleset után jelenhet meg. Gyászolhatunk kapcsolatot, élethelyzetet, egészséget, meg nem született gyermeket, régi önmagunkat vagy egy álmot is, amely nem valósult meg.
Ezen az előadással és közös beszélgetéssel kísért alkalmon tabuk nélkül nézünk rá a veszteségeinkre. Mit jelent valójában gyászolni? Miért nem segít mindig az, hogy lépj tovább? Hogyan lehet a hiányból idővel belső kapcsolat, erőforrás és átalakulás?
A program biztonságos, érzékeny tér mindazoknak, akik szeretnének közelebb kerülni saját veszteségeikhez, vagy jobban érteni, hogyan lehet jelen lenni egy gyászoló embertársunk mellett.
Mit szeretne üzenni a tested egy visszatérő nehézségen, érzésen vagy élethelyzeten keresztül?
A beszélgetőkörben fokozatosan a külvilágról és a gondolatainkról a testünk jelzései felé fordítjuk a figyelmünket. Az önismereti kör részeként egy testi érzetből kiindulva, a csoport támogatásával jelenítjük meg a térben azt a belső történetet, amely a tünet, az érzés vagy az elakadás mögött rejtőzhet.
A folyamat lehetőséget ad arra, hogy új nézőpontból láss rá egy nehézséged gyökerére, felismerd a benne rejlő üzenetet, és megtegyél egy lépést a változás felé. A közös utat megosztásokkal és zárókörrel tesszük teljessé.
Nem szükséges előzetes tapasztalat vagy SzomatoDráma-ismeret csak nyitottság és kíváncsiság önmagad felé.
Mi tesz egy beszélgetést valóban gyógyítóvá?
Miért érezzük néha azt, hogy valaki valóban megért minket máskor pedig teljesen egyedül maradunk a problémáinkkal?
Az előadás közérthető és gyakorlati módon mutatja be a segítő beszélgetés és a pszichoterápiás kapcsolódás alapjait. Szó lesz a segítő alapállásról, az értő figyelem művészetéről, az empátiáról, a Rogers-i szemléletről, valamint azokról az egyszerű, mégis mély kommunikációs technikákról, amelyek közelebb vihetnek önmagunkhoz és egymáshoz.
Az előadás főbb témái:
- A segítő alapállás
- A segítő kapcsolat jelentése
- Az értő figyelem hallgatni művészet
- A mellélépés és a MI állapot megértése
- A segítő beszélgetés modellje
- Hívószavak és belső mintázatok
- A két belső történet alap és fedőtörténet
- Az igazság szerepe a segítő kapcsolatban
- A segítő beszélgetés technikái
- Nyelvi minták és kommunikációs eszközök
- Direktív nyelvhasználat a segítő beszélgetésben
Az előadás nemcsak segítő szakembereknek szól, hanem mindenkinek, aki szeretné jobban érteni az emberi kapcsolatokat, a kommunikáció mélyebb rétegeit és a valódi figyelem gyógyító erejét.
Biztosan hallottál már az Enneagramról, talán jó ismerője is vagy. Sok szerző és sok könyv foglalkozik a különböző "karakterek" tulajdonságaival, a fejlődési lehetőségeikkel és a felfedezhető külső jegyekkel, amik által felismerhető ki-milyen karakter szerint éli az életét.
Egyetlen kérdés maradt csupán feltérképezetlen: A Miért.
Vagyis, hogy mik lehetnek azok a mélyebb összefüggések, amelyek a felszín alatt működtetik az adott rendszert, melynek gyökerében akár egy elfeledett érzelmi sérülés is húzódhat és ami mégis a legnagyobb erősségünk is lehet, ha sikerül mindezt megérteni és tudatosítani.
Minderre pedig az integrál pszichológia adja meg azt az új szemléletet, egy mélyebb megértést kínálva a karakterek működése mögött rejlő motivációkról és hogy ezek a motivációk hogyan lehetnek a legnagyobb erősségeink.
Ezt fogom neked ebben az egy órában a tőlem telhető legteljesebb módon bemutatni.
Mindannyiunkban él egy belső világ: öröm, szeretet, szomorúság, düh, félelem, és mindaz, ami ezek között mozdul.
A hétköznapokban sokszor elrejtjük, visszafogjuk vagy a felszín alatt hordozzuk azt, ami bennünk történik.
Ezen a workshopon egy biztonságos, megtartó térben közelebb léphetsz ezekhez az érzésekhez, azokhoz is, amelyekkel könnyen kapcsolódsz, és azokhoz is, amelyeket ritkábban engedsz meg magadnak.
A folyamatban nem beszélgetünk az érzelmekről, hanem testben, mozdulatban, érzékelésben és kapcsolódásban tapasztaljuk meg őket.
Lehetőséget kapsz arra, hogy bejárd a benned élő érzelmi skálát, és megtapasztald, milyen, amikor látva és megtartva lehetsz abban, ami éppen benned van.
Mert ami benned él, talán nemcsak megértésre vágyik, hanem arra is, hogy biztonságban megmutatkozhasson.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Volt már olyan, hogy igent mondtál, miközben legbelül nemet éreztél?
Hogy alkalmazkodtál, pedig a tested már jelezte, hogy ez túl sok?
Ezen az Integrál Flow workshopon nemcsak beszélünk a határokról, hanem mozgáson és testi tapasztaláson keresztül fedezzük fel, hogyan érzékelheted, húzhatod meg és tarthatod meg a saját határaidat. Mert a határok nem falak, hanem annak a tere, ahol biztonságban lehetsz önmagaddal. Ha szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés bűntudat helyett önmagad tiszteletéből nemet mondani, szeretettel várunk.
Te hogyan érzed magad olyan helyzetekben, amikor átlépik a határaidat? Vagy amikor nem teljesülnek szükségleteid? Érzed, érezted már a feszültséget? Tudod ezt az energiát használni arra, hogy magadért tegyél, hogy a helyzeted számodra is kedvező irányba mozduljon?
A düh egy fontos alap érzésünk, amely azt jelzi, hogy a kialakulóban levő szituáció épp nem a szükségleteink szerint alakul. Azért alap érzelem, mert segít a megküzdésben. Az energia ami benne rejlik felhasználható a határaink megvédésére, egy támadás kivédésére, vagy arra hogy egy élethelyzetet megfordítsunk és jól jöjjünk ki belőle. Mégis sokszor tiltás alatt áll, melynek kulturális okai is vannak. Spirituális gyakorlási rendszerekben pedig általában egy nem kívánatos érzelemként van kezelve. Ezért fontos eleinte szétválasztani, a személyes életünket és a spirituális fejlődésünket. A düh sokban segíthet minket személyes életünk rendbe tételekor, s aztán egy ponton majd össze is ér a spirituális gyakorlásunkkal. Többek közt a Bhagavad Gíta jó példa erre. Sokrétű tanításai mellett, ez a szent szöveg rávilágít arra is, hogy a düh magasabb rendű célokat is szolgálhat.
Ezen a workshoppon arra hívunk, hogy fedezd fel te is a benned levő erőt, a düh energiájának segítségével. Ránézhetsz arra, hol tartasz most az úton. Lehet, hogy épp abban vagy, hogy sok energiád megy el arra, hogy lent tartsd a dühödet, s az is lehet, hogy már tudod használni. Bárhol is tartasz a dühvel való munkában most léphetsz benne egyet, a saját tempódban.
Ha szeretnél most ebben tenni magadért, gyere velünk ezen az utazáson!
Hova vezet a magamon át?
Ebben az élményalapú önismereti folyamatban a tekintet, a mozdulat, a figyelem és a csoport segítségével megtapasztalhatjuk az együttérzés, a szeretetteljes odafordulás és az együtt örülés minőségeit.
A meditáció csendje, a mozgás élő bölcsessége és az emberi találkozás ereje egy közös térben találkozik és mindez közvetlen tapasztalásként életre kel.
A folyamatot a Brahmavihára, azaz a megvilágosodott tudat négy jellemzője inspirálta:
- Metta szerető jóság
- Karuna együttérzés
- Muditá együtt örülés
- Upekkhá semlegesség
A Brahmavihára jelentése annyi, mint az isteni tudatállapotban lenni. A buddhizmusban ezek nem egyszerűen "jó érzések", hanem tudatosan fejleszthető tudatállapotok és meditációs gyakorlatok.
A folyamat során nem beszélünk ezekről, hanem lehetőséget teremtünk arra, hogy megéljük őket önmagunkkal, egymással és a közösséggel való találkozásban. Ez a közvetlen tapasztalás egy lehetőség arra, hogy kilépjünk a megszokott szerepeinkből, és megtapasztaljuk, mi történik magunkban, magunkkal magunkon át. Egy emlékeztető arra, hogy a létezés alapja talán közelebb van, mint gondolnánk.
A csoportot vezeti: Kőber Nóra Ágnes - Integrál Önismereti Mentor, Családállító, Integrál Önismereti Csoportvezető, Integrál Flow Csoportvezető - folyamatban
Szeretettel várlak a csoportomon!
Integral dance mix-reach the freedom (A felszabadulás művészete)
A workshop során egy biztonságos, megtartó térben kapcsolódunk a belső világunkhoz a kreativitás és az alkotás eszközein keresztül. A foglalkozások időtartama legfeljebb 100 perc, az alkalmazott technikák száma ahhoz igazodik, hogy hányan vesznek részt a workshopon. Kevesebb létszám esetén kettő technika is belefér.
Hónap energiája
Az alkalmak középpontjában az érzelmek világa áll: az érzelmi fejlődés, az érzetek, a fantázia és a kreatív önkifejezés. Dolgozunk a belső őskáosz megtapasztalásával, valamint a bennünk rejlő teremtő és megszülő minőségekkel.
A folyamat hatásai
Oldja a szorongást és a belső merevséget, teret ad az áramlásnak
Csökkenti a teljesítménykényszert, támogatja az elfogadást
Mélyíti az érzelmekhez való kapcsolódást
Erősíti a spontaneitást és a belső szabadság megélését
Hozzáférést ad mélyebb lelki tartalmakhoz
Flow-élményt teremthet, különösen az intuitívabb résztvevők számára
Harmonizálja az érzelmi állapotokat
Relaxáló, idegrendszert szabályozó hatású
A ritmus és a légzés támogatásán keresztül testi szinten is hat
A workshop felépítése
Bemutatkozás, ráhangolódás (kb. 5 perc)
Vezetett relaxáció, vers és zene (kb. 10 perc)
Alkotási folyamat (választható technikák: akvarell, kollázs, porpasztell) kb. 40 perc
Közös megosztás, reflektálás az alkotásokra (kb. 10 perc)
Zárókör, lecsendesítés (kb. 5 perc)
A workshop célja, hogy támogasson a belső világoddal való kapcsolódásban, az önkifejezésben és abban, hogy a kreativitásodon keresztül új nézőpontokat és belső erőforrásokat fedezz fel.
Miért ismétlődnek ugyanazok a konfliktusok a kapcsolatainkban? Miért érint meg bennünket olyan mélyen a társunk egy-egy mondata, reakciója vagy éppen hallgatása? És vajon mit árul el mindez rólunk?
A párkapcsolat nem csupán két ember találkozása, hanem az egyik legerősebb önismereti tükör is. Megmutatja a kötődési mintáinkat, a hozott családi örökségünket, a vágyainkat, a félelmeinket és azokat a sérüléseket is, amelyeket gyakran magunk előtt sem látunk tisztán.
Ebben az interaktív workshopban betekintést nyerhetsz az integratív szemléletű párterápia világába. Megnézzük, hogyan jelennek meg a tudattalan kapcsolati dinamikák, milyen szerepet játszanak a gyermekkori minták a felnőtt párkapcsolatokban, és hogyan válhatnak a konfliktusok a fejlődés és a mélyebb kapcsolódás lehetőségévé.
Az elméleti háttér mellett saját élményű reflexiós kérdésekkel, közös gondolkodással és beszélgetésekkel dolgozunk. Ahogy az elmúlt években, most is lehetőség lesz egy rövid, élő párterápiás vagy kapcsolati fókuszú bemutató folyamat megtekintésére, amelyen keresztül testközelből láthatod, hogyan dolgozik egy integratív szemléletű szakember.
Ha érdekel, hogyan formálnak a kapcsolataid, ha szeretnéd jobban érteni önmagadat a párkapcsolataidon keresztül, vagy egyszerűen kíváncsi vagy a párterápia működésére, szeretettel várlak.
Sugár Márton
Integratív szemléletű pár- és családterapeuta, coach, tréner és önismereti csoportvezető.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Mi történik, amikor egy időre félretesszük a szavakat, és valódi jelenlétben találkozunk egymással?
Az Integral Flow workshopon mozgás, zene és egyszerű kapcsolódási gyakorlatok segítségével fedezzük fel az intimitás, a bizalom és az emberi kapcsolódás mélyebb rétegeit. Egy biztonságos térben kísérletezünk azzal, hogyan lehetünk közelebb önmagunkhoz és másokhoz, miközben a testünk bölcsességére figyelünk.
Nincs szükség semmilyen előzetes tapasztalatra csak kíváncsiságra és nyitottságra. Ha szeretnél több jelenlétet, kapcsolódást és áramlást megtapasztalni az életedben, szeretettel várunk.
Az indián kultúrákban a spiritualitás ősi formája ma is él egyszerre mélyen tanító és olykor ütköző a modern világgal. A beszélgetés során Raúl Armayo saját indián gyökerein keresztül segít betekinteni az andoki hagyományok világába, miközben integrál pszichológiai nézőpontból elhelyezzük mindezt a tudati fejlődés szintjein.
Raúl Armayo Latin-Amerika legnagyobb integrál hálózatát vezeti, Gánti Bence pszichológus pedig Európáét. A két vezető párbeszédben vizsgálja, hogyan jelennek meg a törzsi W2-es és W3-as rétegek az indián és a magyar kultúrában, és miként épülnek rájuk a modernebb tudatszintek. Miben hasonló és miben különbözik az európai és a latin-amerikai törzsi spiritualitás?
Mi lenne, ha most megállnál egy pillanatra, és megkérdeznéd magadtól: mire van valójában szükségem?
Ezen a saját élményű integrál flow workshopon a test, a mozgás, a jelenlét és a kapcsolódás segítségével tapasztalhatod meg, hogyan kerülhetsz közelebb önmagadhoz. A fókusz nem a teljesítésen van, hanem az érzékelésen, a választáson és a megengedésen.
Az önszeretetet itt nem elvárásként kezeljük, hanem gyakorolható irányként: észrevenni, mi történik bennem; komolyan venni a saját jelzéseimet; és lehetőséget adni magamnak arra, ami most tápláló, pihentető és igaz.
Könnyed mozgásos és kapcsolódó gyakorlatokon keresztül dolgozunk olyan kérdésekkel, mint: Mi esik jól? Mire mondok igent? Hol van a határom? Mit tudok most befogadni?
A folyamat fokozatos és választásalapú. Nem kell semmit jól csinálni, és nem kell részt venni semmiben, ami számodra nem oké.
Gyere, ha szeretnél jobban kapcsolódni a tested jelzéseihez, több figyelmet adni a saját szükségleteidnek, és megtapasztalni, milyen engedélyt adni magadnak arra, ami most igaz.
Az Ecstatic Dance dinamikus mozgásmeditációs és szabadtáncos irányzat, ahol nincsenek megtanulandó
lépések egyszerűen hagyd, hogy a zene magával ragadjon és a tested ösztönösen mozduljon
lelkiállapotod spontán kifejeződéseként. Egyesek számára ez egyszerű testmozgás és kikapcsolódás,
másoknak önkifejezés vagy spirituális gyakorlat, közösségi rituálé. Bárhogy is érkezz, mi hisszük, hogy a
kötetlen tánc test és lélek természetes orvossága. Gyere, teremtsünk közös élményeket ezen az ősi és
természetes formán, a szabadtáncon keresztül!
"Már ezerszer volunk ebben a helyzetben és tudom, hogyan fog reagálni. Mivel jó emberismerő vagyok, tudom, hogy újra meg fog sértődni, és csak azt akarja elérni, hogy bocsánatot kérjek tőle. Azért van erre szüksége, hogy kompenzálja valahogy az alacsony önértékelését."
Ezen sorok gazdájának feltehetően minden oka megvan arra, hogy így gondolkodjon. A tapasztalatai és a józan belátása stabil alapot adnak ehhez a helyzetképhez.
Mégis, amikor a munkám során ehhez hasonló megfontolásokkal találkozom, azt kezdem keresni, hogyan lehet a tudás ezen formáját félretenni. Felszabadító lenne odáig eljutni, hogy nem abból indulunk ki, amit addig igazságként elfogadtunk, hogy mit fog tenni a másik és főleg milyen késztetésből.
Tudom, a tudásból a nemtudás felé vezető út sokaknak tolatásnak tűnik, mégis, megannyi kapcsolat számára ez a fajta nemtudás jótékony tudati tágasságot teremthetne, a tágasság pedig a közeledés és a társunk, illetve önmagunk mélyebb megismerését eredményezhetné.
A tudás és az előfeltételezések körüli hiedelmeket feloldani, a tudásból a nemtudás felé haladni nem az emberi intelligencia, belátás vagy felismerőképesség megtagadása. Sokkal inkább egy olyan nézőpontváltás, ami kivezet a megszokott előfeltevések világából, és lehetőséget teremt egy magasabb szintű megértésre.
Ezen az előadáson erről a magasabb szintű megértésről fogunk beszélgetni.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Egyedül az Atlanti-óceánon
Beszélgetés emberi határokról és tudatállapotokról
Rakonczay Gábor extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder evezősnek vezet önfeltáró beszélgetést a közönség előtt Gánti Bence pszichológus, az integrál terápiás fotelben.
A Pszichofotel sorozatban Gánti Bence, integrál szemléletű pszichológus tart önfeltáró, mélybeszélgetést ismert médiaszemélyiségeknek. Ez nem show, nem interjú, hanem egy különleges pszichológiai tér, ahol a vendég Bence támogatásával vállalja, hogy befelé néz, és megosztja azt is, amit máskor nem szokott. A cél, hogy a közönség tanúja lehessen egy valódi belső útnak: hogyan gondolkodik valaki önmagáról, a múltjáról, a sebezhetőségéről, a tudatosságáról vagy akár a spirituális útjáról. A Pszichofotel egyfajta nyilvános, de mégis intim önismereti ülés mély, emberi és katartikus.
Ízelítő a Gánti Bence által kialakított integrál flow csoportozás világából.
Egy integrál flow önismereti folyamat több alkalmas, zárt csoportban történik, tipikusan 6 alkalomtól 1-2 évig tartó rendszeres találkozók keretében.
Ez alkalommal a fesztivál keretekbe illeszkedő egyszeri csoportfolyamatra hívlak, ahol megtapasztalhatod, milyen is másfél óráig tudatosan megfigyelni, ahogy pillanatról pillanatra változol, alakulsz - hat rád a tér, a környezet, a zene, az instrukciók Miközben szabadon dönthetsz arról, mennyire mélyülsz be, pont úgy, ahogy neked most jó.
A gyakorlatok során változik a fókusz - hol magadon, hol a másikon, hol a csoporton, kapcsolódsz önmagaddal és másokkal az áramlásban, szabadon, megengedően.
Visz a folyamat, árad és épül a csoportenergia, lehet, hogy olyanokat is megtapasztalsz magadról, amit eddig nem tudtál, lehet, hogy valami nehezet kifejezel, ami már nagyon régen nyomaszt, lehet, hogy a táguló tudat mélye hív, vagy épp örömteli és játékos kapcsolódásokban veszel részt.
Ha érezted már magad magányosnak, tudod, milyen fájdalmas tud lenni ez az állapot. És ez független attól, hogy vannak-e barátaid, kapcsolatban élsz, vagy egyedül.
Jöhet olyan pillanat, amikor ott állsz azzal: ezt vajon kinek mondhatnám el? És végül megtartod magadnak.
Ezt sokáig vinni nehéz. Benne lenni nehéz. És mégis viszed.
Mi lenne, ha nem megszabadulni akarnánk ettől az állapottól?
Miért ne lehetne a magány tapasztalata erőforrás?
Ezt járjuk körbe.
Várunk szeretettel!
Integral dance mix-reach the freedom (A felszabadulás művészete)
Az elmúlt 8 évnyi tapasztalatom alapján azt látom, az Integrál tanácsadók, szakemberek tudják, milyen értéket szeretnének átadni, a stabil működési forma felépítése azonban sokszor komoly kihívást jelent számukra. Ezen a bevezető alkalmon abba a hatrészes folyamatba nyerhetsz bepillantást, amely a belső elhivatottság és a külső szakmai keretek harmonikus összehangolását támogatja.
Az ősszel induló csoport az Integrál szemléletre támaszkodva, elméleti, önismereti és gyakorlati szinten egyaránt segíti egy átlátható praxis megalapozását. A csoportfolyamat során az önazonosság, a láthatóság és a keretek kérdéseit egyetlen egységes fejlődési ív szerves részeként kezeljük. Várlak erre a workshopra, és kezdjük el felépíteni a te hiteles szakmai teredet.
Integral Socilaizing Relaxing Space - A feltöltődés művészete
Történet és mese mesélés, relaxáció és lounge zene
Napjainkban nagy figyelmet kap az önismeret, a határtartás és az öngondoskodás. Önmagunk lelki fejlesztése mellett azonban lényegesen kevesebb fókuszt adunk társainknak.
Sokak számára idegennek tűnik annak a gondolata, hogy a közeli kapcsolataikra mint a lelki fejlődésük legfontosabb támaszaira tekintsenek. Pedig léteznek a fejlődésnek társas dimenziói, ahol az előrehaladáshoz kifejezetten a másikra van szükségünk.
Ezeknek a társas dimenzióknak a felfedezése veszélyes, hiszen lépten-nyomon az egymásra utaltság nehézségeivel szembesít bennünket. Mégis, ha valahogy sikerülne eljutunk oda, hogy egymás kiegészítői, támaszai, sőt akár ugródeszkái lehessünk a fejlődésünk folyamatában, ha valahogy eljutnánk oda, hogy megtegyük egymásért azt, amit önmagunkért nem tudunk megtenni, akkor a lehetőségeink és az erőforrásaink óriási mértékben gazdagodnának.
Ezeknek a lehetőségeknek az elmulasztásával olyanná válik a kapcsolatunk, mint amilyenné a legtöbb tánc válna, ha kivennénk belőle minden emelést, támaszt, hajlást, egymásra dőlést, lendítést, vagyis az összes olyan mozdulatot és pozíciót, melyben megosztjuk egymással az egyensúlyunkat.
Előadásom fókuszába a kapcsolataink lélekre gyakorolt hatásai, illetve az oly gyakran kiaknázatlan lehetőségei kerülnek.
Akkor lesz interaktív, ha te is részt veszel aktívan, ellenkező esetben nekem kell nyomnom a sódert, ami oké, és a tapasztalatom mégis az, hogy közösen többek vagyunk, mint egyedül. Így ebben a témában is messzebbre juthatunk együtt. Arra hívlak hát meg, hogy közösen beszéljük át az önismeretet, mint lehetőséget az ego előtt, alatt és után. Hozd a kérdéseidet, tapasztalataidat, kételyeidet... mindent amid van. Hozd magad! Ez 70 percet igényel az életedből, a Netflix valószínűleg ennek többszörösét.
Gyere és tarts velünk!
Erről lesz szó:
- ego és személyiség: mik ezek? hogyan viszonyulnak egymáshoz?
- mi történik velünk ego előtt (pre-perszonális fejlődés)?
- alatt (perszonális fejlődés)?
- és után (transzperszonális fejlődés)?
- csoportmunka közösen a testünket is használva, hogy tapasztalatot is szerezzünk magunkról
és minden egyéb, amit a tér kiad
Őszintén?!
Igazság, hazugság, önbecsapás és a kimondás bátorsága
Mindannyian ismerjük azokat a helyzeteket, amikor nem mondjuk ki azt, amit valójában érzünk. Amikor elhallgatunk, szépítünk, tompítunk vagy éppen önmagunk előtt sem akarunk valamit tisztán látni. De vajon mit védünk ilyenkor? Hol kezdődik a hazugság, és mikor válik az elhallgatás önmagunktól való eltávolodássá?
Nem ítélkezni szeretnénk, hanem megérteni, mi működik bennünk, milyen félelmek, védekezések, szükségletek és belső konfliktusok húzódhatnak meg a kimondott vagy elhallgatott igazságaink mögött. Beszélgetéssel, páros és csoportos gyakorlatokkal, valamint finom mozgásos elemekkel teret adunk annak, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és egymáshoz.
Az Integrál Akadémia sátrában erre a kérdéskörre integrál szemléletben tekintünk rá hogy, hogyan fonódik össze bennünk az igazság, a hazugság, az önvédelem, az önbecsapás és a kapcsolódás vágya.
Ez az alkalom annak a bátorságáról szól, amellyel közelebb léphetünk a saját igazságunkhoz. Ha szeretnél mélyebben ránézni a saját működésedre, és nyitott vagy egy élő, önismereti tapasztalásra, várunk szeretettel.
Mert a valódi közelség nem magától történik - hanem jelenlétből születik.
Ez a csoport neked szól, ha épp kapcsolatban élsz -
és akkor is, ha nincs most melletted senki, de érzed: vágyódsz a valódi kapcsolódásra.
Mert minden találkozás belül kezdődik.
Figyelemmel. Jelenléttel. Először magunk felé - majd a másik felé.
És ha ez megtörténik, ha a figyelem valóban megérkezik -
akkor valami elindul: kapcsolódás születik.
A workshop során annak járunk utána, hogyan tudunk valóban jelen lenni - önmagunkkal, majd a másikkal.
Hogyan indul el a figyelmünk belülről kifelé.
Miként vetítjük ki a múltunk darabjait a társunkra, és hogyan kezdhetjük el őt igazán látni.
Hogyan lehet úgy kapcsolódni, hogy közben nem veszünk el -
és hogyan maradhat élő az én egy kapcsolatban, miközben valami közös is megszületik.
Mert egy nagyobb figyelem terében nagyobb intimitás születhet.
Egy nagyobb intimitásban nagyobb őszinteség.
És abban: érzelmek. Valódi érzések.
Ahol már nem csak szerepek találkoznak - hanem emberek.
És amikor megszületik a mi-tér, valami olyan jön létre, ami nem te vagy, és nem én
hanem valami más, amit csak együtt hozhatunk létre.
Egy közös jelenlét, ahol az együttlét nem elvesz az én-ből, hanem kitágítja.
Ahol a kapcsolódás nem szerep, hanem tapasztalat -
és nem kell benne tökéletesnek lenni, csak igaznak.
Testorientált gyakorlatokon, kapcsolati helyzeteken és belső mozdulatokon keresztül nézünk rá arra,
mi indítja be az igazi kapcsolódást - és mi akadályozza.
Nem kell kapcsolatban lenned ahhoz, hogy kapcsolódni tanulj.
És nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy valaki valóban meglásson.
Ez a tér azért jön létre, hogy ebben a figyelemben, ebben az intimitásban valami valódi történhessen - veled, benned, köztetek.
Ha készen állsz egy valódi találkozásra - önmagaddal és mással is - itt a helyed.
Csoportvezetők:
Poczik Hajnalka - integrál tanácsadó, Integrál Mester Flow csoportvezető, rendszer,-és rendszerállító, BodyWay csoportvezető-asszisztens
Sugár Márton - integrál, business & párkapcsolati coach (EMCC AIE Senior Practitioner), cégtulajdonos, befektető, szervezetfejlesztő, tréner, Flow csoportvezető, család-rendszer terapeuta
:)
Olyan korban élünk, amelyben a technológiának és globalizációnak köszönhetően az átlagember számára is elérhetővé vált az emberiség teljes spirituális és tudományos tapasztalata térben és időben integrálható módon. A fejlődés minden területen elképesztő sebességgel zajlik. Térdig gázolunk a Vízöntő jegyével fémjelzett úgynevezett információs korban. Ebbe a felgyorsult világba születnek gyermekeink, és nekünk modern szülőknek, ezt a temérdek mennyiségű tudást kell, nagyon rövid idő alatt, feldolgoznunk, majd helyesen alkalmaznunk a gyakorlatban. A felelősség nagyobb, mint valaha! Gyermekeink jólléte és egészséges fejlődése a tét. Szeretnénk nekik mindent megadni, hogy kibontakoztathassák a bennük lévő maximális potenciált. Jó lenne egy iránytű az információ és elvárások tengerében. Ezt az iránytűt szeretném átadni nektek előadásomban az integrál pszichológia és több, mint másfél évtizednyi szakmai tapasztalatom ötvözeteként.
Egy olyan világot élünk, melyben az emberek lassan ráébrednek, hogy a valóban fontos dolgok, a háttérben zajlanak. A tudatos ember a jelen kor változásával ráébred az új világ működésére, ugyanakkor minden tudása és tapasztalata ellenére a legtöbben azt érezzük, hogy semmi keresni valónk ebben a világban.
Érdekes tény, hogy többekben megerősődik a küldetéstudat, a segíteni akarás és az emancipáció.
Amint ezekhez hozzáférést kap az ember, legtöbb esetben nem képes megelégedni a helyzetével, úgy érzékeli a folyamatai megragadnak, s közben nem is igazán méri fel, hány embert tart fent a saját energiájából.
Egy véget nem érő tyúkkör, amelybe a legtöbben, kár tagadni beleesünk.
Hogyan válhat a segítői munka hivatássá? Hogyan őrizhető meg a folyamatok sokat keresett szépsége, hogy ne váljon az ember a saját életének rabjává?
Miért szükséges a spiritualitást és a pszichológiát összekapcsolni? Bevezetés az integrál szemléletbe.
Az integrál szemlélet egy szintetizáló szakmai irányzat, amelyet a világhírű amerikai filozófus, író, Ken Wilber alkotott meg és mára több millió képviselője van szerte a világon. A rendkívül izgalmas elmélet- és gyakorlatrendszer szakértői módon szintetizálja a nyugati pszichoterápiás, pszichológiai ismereteket, valamint a spirituális bölcseleti hagyományok tudatról szóló tanításait. Az így kapott teljes spektrumú emberképet alkalmazza az élet minden területére, úgymint a gyógyítás, az orvoslás, a pszichoterápia, a coaching, a közgazdaságtan, az üzleti élet, a jog, az ökológia, a politika és a művészet területeire.
Az integrál szemlélet egyszerre kelet és nyugat szintézise, tudomány és spiritualitás (vallás és misztika) szintézise, test és elme szintézise, egyén és társadalom szintézise. Az ember lelki és szellemi ismeretei mellett kitér az evolúció, a társadalom, a kultúra és az ökológia kérdéseire. Integrálja az ősi évezredes bölcseleti tudást a modern tudomány ismereteivel. Az integrált rendszer hátterében több száz - az előbb említett - rendszer és sok ezer szakirodalom módszeres és szisztematikus összevetése áll.
























