Kerekasztal beszélgetés - Egészséges párkapcsolat

REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona, 2018-06-23., 16:45 - 18:45

Gondolati háttér:

Napjainkban egyre több a hamis ént védő, olykor támadó, a zavaró érzések irányította viselkedés. Sajnos a párkapcsolatok többségében is megjelenik a valódi énnek hitt hamis én, mely hajlamos gyanakvással tekinteni a környező világra, annak szereplőire, szinte folyamatosan félelemben él.  Arra számít, hogy a területére bárki bármi behatolhat és árthatnak neki.

Párkapcsolatokban a hamis én könnyen láthatóvá válik pl.: a versengésben (pl.: kié az utolsó szó), a hatalomra, irányításra és a vágyak, elvárások azonnali kielégítésére való törekvésben. A hasonló helyzetet élők félnek, idegesek és türelmetlenek attól, hogy nem az lesz, amit szeretnének, félnek attól, hogy elvesztik a másik és az események feletti kontrollt, irányítást. A félelem szép lassan hajlamos betölteni kapcsolatuk minden szegletét és észrevétlenül megerősödik az a hitük, hogy: biztosan tudják mi a jó nekik, párjuknak, és mi az, ami kedvezőtlen. E folyamatban megszilárduló előfeltevéseik aztán segítenek nekik fenntartani az évek alatt kialakított személyes világukat, s útját állják a forradalmi változásoknak. Ahelyett, hogy felismernék és vállalnák a párkapcsolataikban feltárulkozó személyes fejlődés kihívását, elbújnak a fontosnak ítélt dolgaik falai mögé, s nem engedik el életünknek a múltban összegyűjtött, jól megszokott darabjait.

 

Kerekasztal beszélgetés résztvevői: Geszler Dorottya, Pozsgai Nikoletta, Dr. Darnói Tibor, Dr. Farkas Dániel

Kerekasztal beszélgetés vezetője: Kovács Péter

 

Kerekasztal kedvcsináló:

Személyes változásunk, fejlődésünk elkerülhetetlen, de hogyan is várhatjuk, hogy bármi új történjen velünk, ha a szívünk és az agyunk annyira tele van a saját elképzeléseinkkel, hogy meg sem halljuk az új valóságot hirdető hangokat, pl.:

  • „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!” (Mt 6,34).
  • „Ne az én akaratom, a tiéd legyen meg atyám.”
  • „Mindent ugyanúgy csinálni, de más eredményt várni a szenilitás első jele.” Einstein
  • „Egyetlen probléma sem oldható meg arról a tudatszintről amin létrejött.” Einstein
  • ……………

 

A világot, más embereket nem változtathatunk meg egy új ötlettel, meggyőződéseinkkel, történeteinkkel, tanácsainkkal vagy javaslatainkkal. A kerekasztal beszélgetésen kínálhatunk egy olyan helyet, ahol a résztvevők arra kapnak bátorítást, hogy levegyék páncéljukat, félretegyék elfoglaltságaikat és fenntartásaikat, s figyeljenek a saját középpontjukból szóló hangokra. Felismerhessék, a személyes fejlődésük lehetséges irányait amely, kintről befelé, felszíntől az átfogóba, anyagból az anyagtalanba, múlandóból az örök felé tart. Első számú dolog, amire mindannyiunknak szüksége van, egy nyitott és befogadó hely, ahol átalakulhatunk. Az ideálisnak mondható párkapcsolat működéséhez szükség van arra, hogy  párunk számára, képessé váljunk mi magunk ilyen teret kialakítani.

 

Az egyik Személyes életfeladatunk, hogy a félelmeinket, az ellenséges nézőpontunkat vendégszeretetté, békés szabad félelem nélküli térré alakítsuk:

  • ahol, az „idegenek”, párjaink vendéggé lehetnek és felfedik a magukkal hozott ígéretet, lehetőséget.
  • ahol, a megkülönböztetés képzeletbelivé válik s eltűnik.
  • ahol, az újonnan meglelt egység felismerése megtörténhet.

 

Kerekasztal beszélgetés célja:

Kerekasztal beszélgetés során arra teszünk kísérletet, hogy minden résztvevő a saját párkapcsolatával összefüggésben válaszokat találhasson kérdéseire, kételyeire.

Nyitott hozzáállásunkkal olyan szabadságot szeretnénk kínálni, amelyet nem háborgat megosztottság, ahol nem a mi Istenünket, utunkat kiálltjuk ki a boldogság egyedüli ismérvének, hanem egy olyan teret teremtünk, ahová az idegen (hallgatóság) betérhet, ellenség, baráttá válhat, amely révén életünk szereplői (hallgatóság) rálelhetnek saját Istenükre, útjukra.

 

Kerekasztal programleírás:

Az első részben: szakmájuk elismerését is bíró előadóink, a mi és hogyan működik a párkapcsolatokban fókusszal osztják meg a hallgatósággal sokrétű szakmai tapasztalataikat, személyes élményeiket, elért bizakodásra okot adó eredményeiket.

 

A második részben: a közönség vállalkozó kedvű része is bekapcsolódhat, és a kerekasztal vendégek vezetésével 4 darab 5-6 fős csoportba rendeződnek. Minden csoport, a moderátor által elmesélt párkapcsolati történet egy-egy szereplője helyett (a moderátor által feltett) kérdésekre közösen kereshet válaszokat, majd a csoportvezető, kerekasztal előadói megosztják a válaszokat a közönséggel: történettel kapcsolatos kérdések lehetnek…

  • Mi az ami, már eddig is működhetett a kapcsolatban?
  • Amikor nem állt fent a probléma, mit csinálhattak másképp?
  • Ha megoldódna a problémájuk, pontosan mi lehetne másképp?
  • Ha megoldódik a probléma miért lehet hasznos egy-egy szereplőnek, környezetének?
  • Milyen tulajdonságok, eszközök amivel már rendelkezhetnek a szükséges előrelépéshez?
  • Ha Te lennél az adott szereplő, mit tanulhattál volna a problémából?

 

A harmadik részben vendégeink összefoglalják a kérdések-válaszok szakmai, emberi tanulságait, és reflektálnak arra:

  • mi az, ami leginkább meglepte őket?
  • mi ad számukra bizakodásra okot, hogy a hallgatóság miért oldhatja majd meg a fennálló problémáit?

Az előadó(k) további proramjai

Pozsgai Nikoletta
Mit akar a férfi, mit akar a nő?
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
coach, önismeret
szerda, 2024-06-26., 13:30 - 14:30
Pozsgai Nikoletta
Kollektív Férfi-Nő Állítás
SUTRA - Női tér
coach, önismeret, workshop
szombat, 2022-06-25., 17:00 - 19:30
Pozsgai Nikoletta
A Férfi és a Nő kapcsolatának útja az ősi magyar tanítások tükrében címmel
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2022-06-23., 16:00 - 17:30
Pozsgai Nikoletta
Női önmegvalósítás - női önszabotázs
SZER-ELEM tér
péntek, 2020-08-28., 11:30 - 13:00
Cser Zoltán, Kovács Miklós, Papp PJ János, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés: A vágy, mint motor
Online tér
péntek, 2020-06-19., 17:00 - 19:00
Pozsgai Nikoletta
SzületésMátrix: írjuk át, hogy változzon az életünk!
Platón
szombat, 2019-09-14., 14:45 - 15:45
Pozsgai Nikoletta
AranyKapu - szakrális szülés, születés, újjászületés
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
hétfő, 2019-06-24., 11:00 - 12:00
Pozsgai Nikoletta
Párkapcsolati Energia Gyógyítás
ÉdenKert
vasárnap, 2019-06-23., 19:00 - 20:00
Pozsgai Nikoletta
Core Connection - LélekÖsszekapcsolás
ÉdenKert
vasárnap, 2019-06-23., 17:30 - 18:30
Pozsgai Nikoletta
Az Istennő évköre és a női teljesség útja
ÉdenKert
vasárnap, 2019-06-23., 14:00 - 15:00
Kondákor Zsófi, Pozsgai Nikoletta, Sóvári Mónika
Önbizalom női szemmel
Dialog
vasárnap, 2019-06-23., 10:15 - 11:45
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Szerelembe Avató Szer és Szinkron Tantra
ÉdenKert
szombat, 2019-06-22., 20:30 - 22:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Unio Mystica: A Szakrális SzerElem útja
szombat, 2019-06-22., 18:30 - 19:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Unio Mystica: A Szakrális SzerElem útja
ÉdenKert
szombat, 2019-06-22., 18:30 - 19:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás
szombat, 2019-06-22., 17:30 - 18:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás
szombat, 2019-06-22., 17:30 - 18:30
Pozsgai Nikoletta
Férfi Erő Ébresztő: Férfi Energia Fitnesz
ÉdenKert
szombat, 2019-06-22., 09:30 - 10:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás
ÉdenKert
péntek, 2019-06-21., 18:00 - 19:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méh Erő Ébresztő előadás és meditáció
péntek, 2019-06-21., 17:00 - 18:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méh Erő Ébresztő előadás és meditáció
ÉdenKert
péntek, 2019-06-21., 17:00 - 18:00
Kovács Pap Péter, Sólyomfi-Nagy Zoltán
Kerekasztal beszélgetés - Szokatlan tradíciók, meglepő hagyományok
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
péntek, 2019-06-21., 17:00 - 18:30
Pozsgai Nikoletta
Magura: Férfi Energia Aktiválás
ÉdenKert
péntek, 2019-06-21., 13:00 - 14:00
Pozsgai Nikoletta
A férfi teljesség útja és a férfi teremtő erő
ÉdenKert
péntek, 2019-06-21., 12:00 - 12:45
Budai Gergely, Pozsgai Nikoletta, Sebestyén Szilvia
ERED rövid előadások
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
péntek, 2019-06-21., 09:30 - 10:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Ébredj Istennő! NőiségBeAvató Szertartás
ÉdenKert
csütörtök, 2019-06-20., 20:30 - 22:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás
ÉdenKert
csütörtök, 2019-06-20., 17:00 - 18:00
Geszler Dorottya, Kata Siri Sant Kaur, Lénárt Gitta, Stöhr Gréta
Kerekasztal beszélgetés - Egészséges táplálkozás
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2019-06-20., 17:00 - 18:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méh Erő Ébresztő előadás és meditáció
ÉdenKert
csütörtök, 2019-06-20., 16:00 - 16:45
Bedő Imre, Farkas Dániel, Polilili
Kerekasztal beszélgetés - Poliamoria mellette, vagy ellene?
Dialog
csütörtök, 2019-06-20., 10:15 - 11:45
Pozsgai Nikoletta
NEF Női Energia Fitnesz - Előadás és Mozgás
ÉdenKert
csütörtök, 2019-06-20., 09:30 - 10:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás
ÉdenKert
szerda, 2019-06-19., 18:00 - 19:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méh Erő Ébresztő előadás és meditáció
ÉdenKert
szerda, 2019-06-19., 17:00 - 18:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
A SzerElem Érintése
ÉdenKert Agapé
hétfő, 2018-06-25., 11:00 - 12:00
Pozsgai Nikoletta
Everness Feeling a Hétköznapokban Fesztivál után
ÉdenKert Agapé
hétfő, 2018-06-25., 10:00 - 11:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
YoniLingam Ünnep. Szinkron Tantra - utazás a gyönyörbe (F)
ÉdenKert
vasárnap, 2018-06-24., 20:00 - 22:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Férfi Energia Gyógyítás (F)
ÉdenKert
vasárnap, 2018-06-24., 18:30 - 19:30
Pozsgai Nikoletta
Szinkron Tantra - előadás a gyönyör útjáról
ÉdenKert Agapé
vasárnap, 2018-06-24., 12:30 - 13:30
Ágoston László, Kónya Barbara, Pozsgai Nikoletta
Új Párkapcsolati Minták: Szabadság, Szerelem XYZ
ÉdenKert Agapé
vasárnap, 2018-06-24., 11:00 - 12:00
Farkas Dániel, Geszler Dorottya, Kovács Pap Péter, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés - Egészséges párkapcsolat
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2018-06-23., 16:45 - 18:45
Farkas Dániel, Geszler Dorottya, Kovács Pap Péter, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés - Egészséges párkapcsolat
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2018-06-23., 16:45 - 18:45
Farkas Dániel, Geszler Dorottya, Kovács Pap Péter, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés - Egészséges párkapcsolat
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2018-06-23., 16:45 - 18:45
Farkas Dániel, Geszler Dorottya, Kovács Pap Péter, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés - Egészséges párkapcsolat
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2018-06-23., 16:45 - 18:45
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méhgyógyítás és MéhÁldás szertartás (F)
ÉdenKert
szombat, 2018-06-23., 15:15 - 16:15
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Méh Erő Ébresztő
ÉdenKert Agapé
szombat, 2018-06-23., 14:00 - 15:00
Pozsgai Nikoletta
Nő és Férfi, szerelem, szex, karma
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2018-06-23., 11:45 - 12:45
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Yoni Ünnep - szertartás (F)
ÉdenKert
péntek, 2018-06-22., 22:00 - 23:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Női Erőbe avató szertartás (F)
ÉdenKert
péntek, 2018-06-22., 20:00 - 21:00
Bottyán Katalin, Pozsgai Nikoletta
Nőiség Integráció SzInT Családállítással
ÉdenKert Agapé
péntek, 2018-06-22., 18:00 - 19:00
Pozsgai Nikoletta
Az AranyAsszony Útja
ÉdenKert
péntek, 2018-06-22., 17:00 - 18:00
Farkas Dániel
Poliamoria - mítoszok és valósag
péntek, 2018-06-22., 16:15 - 17:15
Pozsgai Nikoletta
Yoni Erő - Yoni Szentély
ÉdenKert
péntek, 2018-06-22., 14:00 - 15:00
Pozsgai Nikoletta, Varga Beatrix
Szinkron Instant Erőbe Állító technikák
ÉdenKert Agapé
péntek, 2018-06-22., 12:30 - 13:30
Pozsgai Nikoletta
A Tiszta Férfi Erő és a MagUra módszer - Ádám Sátor
ÉdenKert
péntek, 2018-06-22., 09:30 - 10:30
Pozsgai Nikoletta
Női Energia Fitnesz (NEF)©
EverTest
péntek, 2018-06-22., 07:00 - 08:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Lingam Ünnep - szertartás (F)
ÉdenKert
csütörtök, 2018-06-21., 22:00 - 23:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Férfi Erőbe Avató szertartás (F)
ÉdenKert
csütörtök, 2018-06-21., 20:00 - 21:00
Pozsgai Nikoletta
MagUra Férfi Erő Ébresztő (F)
ÉdenKert
csütörtök, 2018-06-21., 18:30 - 19:30
Bottyán Katalin, Pozsgai Nikoletta
Férfi Erő Integráció SzInT Családállítással
ÉdenKert Agapé
csütörtök, 2018-06-21., 17:00 - 18:00
Pozsgai Nikoletta
Az AranyFérfi útja
ÉdenKert Agapé
csütörtök, 2018-06-21., 15:30 - 16:30
Pozsgai Nikoletta
A Lingam felszabadítása - Lingam Szentély
ÉdenKert
csütörtök, 2018-06-21., 12:00 - 13:00
Pozsgai Nikoletta
A Férfi életút próbái és beavatásai - Ádám Sátor
ÉdenKert
csütörtök, 2018-06-21., 11:00 - 12:00
Pozsgai Nikoletta
Mire születtél? Életcél, erőforrások és küldetéskeresés
ÉdenKert Agapé
csütörtök, 2018-06-21., 09:30 - 10:30
Pozsgai Nikoletta
Férfi Energia Fitnesz (NEF)©
EverTest
csütörtök, 2018-06-21., 07:00 - 08:30
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
Újjászületés szertartás (F)
ÉdenKert
szerda, 2018-06-20., 20:00 - 21:00
Pozsgai Nikoletta
Női Teremtő Erő
ÉdenKert Agapé
szerda, 2018-06-20., 18:30 - 19:30
Pozsgai Nikoletta
Blokk és Karmafree élet? Lehetséges?
ÉdenKert Agapé
szerda, 2018-06-20., 17:00 - 18:00
Méhnővérek, Pozsgai Nikoletta
EVERNESS-élmény -Nyitó Édenkert Labirintusjárás
ÉdenKert Agapé
szerda, 2018-06-20., 16:00 - 17:00