Sorsdöntő időkben vagyunk, mit teremthetünk most?
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona, 2024-06-30., 11:30 - 12:30
Aki érzi, tudja, hogy mi az idők szava vagy/és követ, szemlél jelfigyelőket, jövőkutatókat vagy akár engem is a you tube csatornámon, előadásaim során, számára nem újdonság, hogy 2020 ban elkezdődött egy gyökeresen, minden síkot és egyéni, kollektív életteret egyaránt érintő, alapvető, szükségszerű és gyökeres átalakulás, szellemi emelkedés, tudati és a közeljövőben világi természetű forradalmi időszak.
Mindebbe lépdelünk bele, s egymást követik majd minden téren az időszerű reformok, felébredések, súlyosbodó krízisek, míg kb.2029-33 között elérkezünk mindennek a legkritikusabb periódusába. S bizony most úgy látható, hogy hozzávetőlegesen 2040 utáni világunk egészen más lesz, mint amit gyakorlatilag bármely jelenleg élő korosztály megszokott. Soha nem volt akkora tét életünkben-nagyon sok ember egyéni sorsában is, de kollektíven szinte mindenkinél, hogy a mostani években mit döntünk, választunk, szolgálunk ki vagy nem, mit készítünk elő, főként belsőnkben, de ennek megfelelően kívűl is. S ebben különösképpen vízválasztó és teremtő év az idei.
Elsősorban ez utóbbit szeretném megértési, tudat, önismereti szintem szerint összefoglalni, hogy mire figyeljünk, mit tehetünk mostanság, természetesen elsősorban, ön-, sors- és világismereti szempontokból.
Az előadó(k) további proramjai
Kereszty András György, Kiss József Zsolt
Az új energiák felhasználása az emelkedéshez
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2025-06-26., 15:45 - 16:45
Hermann Tamás, Kiss József Zsolt, Panyi Róbert
A kedvenc asztrológusom és a szkeptikus barátom ismerkedése
BLUE ZONE - A Peopling sátra
vasárnap, 2024-06-30., 13:00 - 14:30
Kiss József Zsolt
Sorsdöntő időkben vagyunk, mit teremthetünk most?
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
vasárnap, 2024-06-30., 11:30 - 12:30
Kiss József Zsolt
Jelen sorsfordító idők tanulságai, tanításai integrál személettel (Előadás)
Integrál Akadémia Sátor
szombat, 2024-06-29., 14:45 - 16:00
Balogh Ottó, Egedi-Kovács Melinda, Gánti Bence, Kiss József Zsolt
A kiválóság kifejlesztése
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
péntek, 2024-06-28., 15:30 - 17:00
Kiss József Zsolt, Paulinyi Tamás, R. Kárpáti Péter
Élet az élet után
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2024-06-27., 15:30 - 17:00
Kiss József Zsolt, Zentai Anna
Mi lesz a világgal? - együtt, közösen vissza a természethez
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
vasárnap, 2023-06-25., 15:30 - 17:00
Kiss József Zsolt
Lehetséges jövőnk integrál szemlélettel - előadás
Integrál Akadémia Sátor
szombat, 2023-06-24., 14:15 - 15:30
Kiss József Zsolt
Ébredj! Korszakváltásban, egyre gyorsabban, s mélyebben
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
péntek, 2023-06-23., 12:30 - 13:30
Kiss József Zsolt
Tudatában vagy, hogy milyen időket élünk, mi a tét és mi állhat előttünk?
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
vasárnap, 2022-06-26., 13:00 - 14:00
Gánti Bence, Kiss József Zsolt
Felkészülés egy magasabb tudatszintre - kerekasztal beszélgetés
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2022-06-25., 16:00 - 17:30
Kiss József Zsolt
Mire taníthatnak az elmúlt, s jövendő járványok,háborúk? Analógiás,integrál szemlélet alapján egy asztrológus,segítő szakember szemszögéből.
Integrál Akadémia Sátor
szombat, 2022-06-25., 10:30 - 11:30
Budai Gergely, Kiss József Zsolt, Kozma Dániel
Határ-területek kerekasztal beszélgetés - Téma: A meditáció és a megváltozott tudatállapotok -
Everness Online Akadémia színpad
vasárnap, 2021-08-29., 16:00 - 17:30
Kiss József Zsolt
Az új korszak hajnalán
Everness Online Akadémia színpad
szombat, 2021-08-28., 14:00 - 15:00
Kiss József Zsolt
Belső és a külső természettel egységben, lehetséges jövőnk és emberi megmaradásunk.
Integrál Akadémia Sátor
szombat, 2021-08-28., 13:00 - 14:20
Budai Gergely, Dr. Karácsony Ferenc, Kiss József Zsolt
Határ-területek kerekasztal beszélgetés - Téma: Holisztikus gyógyítás
Everness Online Akadémia színpad
péntek, 2021-08-27., 16:00 - 17:30
Kiss József Zsolt, Székelyhidi Ágnes
Határ-területek kerekasztal beszélgetés - Téma: Jóslás és jövő kutatás
Everness Online Akadémia színpad
csütörtök, 2021-08-26., 16:00 - 17:30
Kiss Balázs Kunó, Kiss József Zsolt
A járvány jövőbeni hatása a csillagok szerint
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2021-06-19., 15:15 - 16:45
Kiss József Zsolt
Túlélésünk, természetes létünk feltételei a mostani idők tükrében
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szombat, 2021-06-19., 12:15 - 13:15
Dr. Karácsony Ferenc, Kiss József Zsolt
Határterületek kerekasztal beszélgetés: Gyógyítás
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
péntek, 2020-08-28., 16:00 - 17:30
Kiss József Zsolt
Útmutatások a mostani és a közeljövő nagy átalakulásaihoz, egyéni és közösségi szinten
Online tér
csütörtök, 2020-06-18., 10:00 - 11:00
Kiss József Zsolt
A nagy átalakulás kezdete - mi várhat ránk jövőre?
Egység tér
kedd, 2019-12-31., 16:00 - 17:00
Kiss József Zsolt
ERED rövid előadások
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
hétfő, 2019-06-24., 09:30 - 10:30
Kiss József Zsolt, Soma Mamagésa
(Új) Egyensúly kívül és belül
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
vasárnap, 2019-06-23., 14:30 - 15:30
Bedő Imre, Kiss József Zsolt, Soma Mamagésa
Más-e a férfi és a nő felelősségvállalása a párkapcsolatokban?
Dialog
szombat, 2019-06-22., 17:00 - 18:00
Kiss József Zsolt
Az emberiség, az egyén lehetséges és szükséges fejlődése a következő években - avagy hogyan lehetünk elégedettek, boldogok a jövőben?
Integrál Akadémia Sátor
szombat, 2019-06-22., 14:00 - 15:30
Kiss József Zsolt
Pszichodráma - Hogyan legyünk harmóniában önmagunkkal és a környezetünkkel?
Új Egyensúly sátor
szombat, 2019-06-22., 09:00 - 12:00
Kiss József Zsolt
Szerelem,szexualitás,társkapcsolat mint a boldogság és felébredés útja
Új Egyensúly sátor
péntek, 2019-06-21., 15:30 - 17:00
Kiss József Zsolt
Kapcsolódások - Pszichodráma műhely
vasárnap, 2018-06-24., 09:00 - 12:00
Bedő Imre, Gyurkó István, Kiss József Zsolt
Meddig hátrálnak a férfiak a XXI-ik században, mi lesz velük és a nőkkel?
szombat, 2018-06-23., 18:00 - 20:00
Kiss József Zsolt
Szerelem, szexualitás, női - férfi polarizáció - spirituális és asztrológiai szempontból
szombat, 2018-06-23., 13:00 - 14:30
Kiss József Zsolt
A magyarság-sors, s annak tudatos alakítása, lelki, szellemi szempontból
szombat, 2018-06-23., 11:15 - 12:15
Bedő Imre, Dr. Lavicza Zsolt, Kiss József Zsolt, Pintér Gergő
A férfi felelősségvállalása a jövő generációjához
péntek, 2018-06-22., 18:00 - 20:00
Kiss József Zsolt
Tudatosság most, mindennapjainkban
Integrál Akadémia Kis Sátor
péntek, 2018-06-22., 10:00 - 12:00
Kiss József Zsolt, Novák Péter, Stöhr Gréta
Kerekasztal beszélgetés: környezetvédelem, tudatosság, organikus lét ma és a jövőben
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2018-06-21., 16:45 - 18:45
Dr. Dicsőfi Endre, Kiss József Zsolt
Szintézis - Mit jelenthet az önismeret,spiritualitás,tudatosság
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
szerda, 2018-06-20., 16:45 - 18:45