Vissza

Virág Emese

masszőr, hangokkal utaztató

6 éve, hogy kiléptem a mókuskerékből és azt csinálom, amit szeretek. MAsszőr vagyok.

Majd időközben jött egy újabb szerelem, a zene.

2019-ben lett meg az első handpanem, saját magam kezdtem el rajta játszogatni, majd 2021- ben meglett az újabb csoda egy MAG Instruments-es hangszerem. Akkor még egyedül, magamnak itthon játszogattam, csak kikapcsolódás öröméért tettem, ahogyan most is így van. Szeretem, mert lazít, relaxál, ringat, más világba visz.

Aztán találkoztam Nemec Mariannal, aki saját spirtuális, gondolatébresztő meséket ír. Ekkor született meg  a mesemeditáció, teljesen jól összepasszolunk és már így együtt visszük a hallgatóknak a mi kis csodánkat. Ez most már lassan két éve van így.

Ezidő alatt beszereztem még más hangszereket is. Valahogy vonzottak. Ezek: 6 féle különböző hangolású hangtál, angyalhárfa, zafir, rumbatök, tingsha, kisebb csörgők

Aztán szép lassan jött bennem, hogy ha már ennyi mindenem van, akkor ezeket össze lehetne hangolni és így született meg a Hangutazás Mesivel. Ezt most egyéniben csinálom leginkább, de tervben van, hogy  csoportnak is végezzem.

Imádom a zenét. Szeretetném minél több emberhez eljutatni. Relaxáció és feltöltődés a léleknek és a testnek, családias, igazán varázslatos hangulat.

Virág Emese
Hangutazás Mesivel - HANGFÜRDŐ
LEVEGŐ-ELEM tér
hangterápia
péntek, 2023-09-15., 16:30 - 18:00

Az utazás során több féle hangszert használok, ezek: egy D Kurd-os hangolású Handpan, 6 féle különböző hangolású hangtál, angyalhárfa, zafir, rumbatök, tingsha, kisebb csörgők.

A program során igyekszem összeköttetést biztosítani a földi (anyagi) és az égi (szellemi) világ között. Szüntelen mozgás és áramlás jellemzi az utazást. Könnyedség, kötetlenség jellemzi.

Ezek hozzám is nagyon közel állnak és szeretném másoknak is megmutatni ezt a világot. 

Virág Emese
Hangutazás Mesivel - HANGFÜRDŐ
LEVEGŐ-ELEM tér
hangterápia
péntek, 2023-09-15., 16:30 - 18:00

Az utazás során több féle hangszert használok, ezek: egy D Kurd-os hangolású Handpan, 6 féle különböző hangolású hangtál, angyalhárfa, zafir, rumbatök, tingsha, kisebb csörgők.

A program során igyekszem összeköttetést biztosítani a földi (anyagi) és az égi (szellemi) világ között. Szüntelen mozgás és áramlás jellemzi az utazást. Könnyedség, kötetlenség jellemzi.

Ezek hozzám is nagyon közel állnak és szeretném másoknak is megmutatni ezt a világot. 

Nemec Mariann, Virág Emese
Sárkány és Főnix: Tükörlelkek - MESE MEDITÁCIÓ
LEVEGŐ-ELEM tér
szombat, 2023-09-16., 11:00 - 12:00

Mesemeditáció Mariannal (Nemec Mariann) és Mesivel (Virág Emese)

Mariann meséi az új világ üzeneteinek esztétika hullámán való közvetítése, amik megnyitják a szíveket. A mese és a hangszer is a szív frekvenciáján szólal meg. 440 Hz élő zene Mesivel, a Handpan elvarázsol, hullámhosszán a lélek szárnyra kél. Élő mesével összekötve, ami átvisz egy másik dimenzióba, más érzékeléseket nyit meg, mint amit eddig megszoktál.

Valami, ami eddig nem volt... Különleges....