Vissza

Cser Zoltán

A Tan Kapuja Buddhista Egyház Igazgatója és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorhelyettese és tanára

Cser Zoltán, buddhista tanító.

A természettel gyermekkora óta szoros kapcsolatot ápol, évekig barlangászással, majd sziklamászással foglalkozott.

A buddhizmussal 17 évesen találkozott, majd felvételt nyert a Tien Tai Ötelem Rendbe (1992), amely egy kis kínai kolostori irányzat. Sokat gyakorolt egyedül, és világi szerzetesként egy időt elvonulással töltött.

Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, valamint A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorhelyettese és tanára.

A tibeti buddhizmus egyik ágát gyakorolja a Nemzetközi Dzogcsen Közösségben, (melynek mestere Csögyál Namkhai Norbu Rinpocse volt), ahol Jantra Jóga, Vadzsratánc és Szanti Maha Szangha oktató.

Doktorandusz abszolvált hallgató az ELTE Belső-Ázsia, mongolisztika szakán, valamint a thaiföldi MCU egyetemen.

2018-ban partnerével létrehoztak egy Youtube-csatornát, melynek célja, hogy a hétköznapi gyakorlóknak, hétköznapi nyelven ismertesse a buddhizmus szerteágazó világát.

Cser Zoltán
Jantra jóga
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
szerda, 2018-06-20., 17:00 - 19:00
Cser Zoltán
Reggeli meditáció
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
csütörtök, 2018-06-21., 07:00 - 07:45
Cser Zoltán
Harmonikus légzés
TŰZ-ELEM tér
csütörtök, 2018-06-21., 08:00 - 09:00
Cser Zoltán
Minden amit, a meditációról tudni szeretnél
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
csütörtök, 2018-06-21., 09:00 - 12:00

Cser Zoltán buddhista tanító előadása és gyakorlás

 

Cser Zoltán
Jantra jóga
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
csütörtök, 2018-06-21., 17:00 - 19:00
Cser Zoltán
Reggeli meditáció
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
péntek, 2018-06-22., 07:00 - 07:45
Cser Zoltán
Harmonikus légzés
TŰZ-ELEM tér
péntek, 2018-06-22., 08:00 - 09:00
Cser Zoltán
Buddhista gyógyászat
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
péntek, 2018-06-22., 09:00 - 10:30
Cser Zoltán, Migléczi Éva, Rába Géza
Kerekasztal beszélgetés - Élet a halál után
EVERNESSIA
péntek, 2018-06-22., 16:45 - 18:45
Cser Zoltán
Jantra jóga
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
péntek, 2018-06-22., 19:00 - 21:00
Cser Zoltán
Reggeli meditáció
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
szombat, 2018-06-23., 07:00 - 07:45
Cser Zoltán
Harmonikus légzés
TŰZ-ELEM tér
szombat, 2018-06-23., 08:00 - 09:00
Cser Zoltán
Jantra jóga
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
szombat, 2018-06-23., 17:00 - 19:00
Cser Zoltán
Reggeli meditáció
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
vasárnap, 2018-06-24., 07:00 - 07:45
Cser Zoltán
Harmonikus légzés
TŰZ-ELEM tér
vasárnap, 2018-06-24., 08:00 - 09:00
Cser Zoltán
Nő meg Férfi egy két fele - a Yotengrit bölcselet kincsei
vasárnap, 2018-06-24., 11:15 - 12:15
Cser Zoltán, Garami Gábor
Ítélkezés nélkül
EVERNESSIA
vasárnap, 2018-06-24., 14:15 - 15:15

A vallási hagyományok mindigis nagy hangsúlyt fektettek a az ítélkezés, ítélet, végítélet témáinak értelmezésére, gondoljunk csak a keresztény Paradicsom történetre, de hasonló elképzelések a buddhizmusban is megtalálhatók az ember testetöltése kapcsán (az ítélkezés fájáról való evés). Mi az ítélet, milyen következményekkel jár? Hogyan értelmezték a múltban, milyen formán része a jelennek? Mit okoz kívül, mit okoz az emberen belül? Lehet-e ítélkezés nélkül élni, és ha igen, hogyan? Hol a határ a józan vélemény és a derogáló ítélkezés között? A beszélgetés a fenti kérdésekre keresi a választ.

Cser Zoltán
Jantra jóga
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Sátra
vasárnap, 2018-06-24., 17:00 - 19:00
Cser Zoltán
Harmonikus légzés
TŰZ-ELEM tér
hétfő, 2018-06-25., 08:00 - 09:00
Cser Zoltán
Harmonikus légzés I.
SUTRA - Női tér
csütörtök, 2019-06-20., 07:00 - 08:00

A légzés az egyetlen híd a tudat és a test között, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk a légzés nyelvét, hogy kommunikálni tudjunk, hogy értsük a testünk üzenetét. Ebben nélkülözhetetlen eszköz a teljes légzés, vagy jógi légzés, vagy harmonikus légzés. A megfelelő légzés érdekében sok mozgással nyitjuk a test pontjait

Cser Zoltán
Jantra jóga
BALANCE
csütörtök, 2019-06-20., 13:15 - 14:15
Cser Zoltán, Lakatos Mónika
Vadzsra és Khaita Táncok
Szakrális Shakti
csütörtök, 2019-06-20., 17:00 - 18:00

A Vadzsratánc meditáció mozgásban. Az egyszerű, lassú és áramló mozdulatok ellazítják a testet, világossá teszik a tudatot, és kioldják mindennapi életünk feszültségeit. A tánc révén aktiváljuk és összerendezzük testünk meghatározott energiapontjait, egy a csatornákról és csakrákról szóló ősi tudás alapján. Ezáltal a Vadzsratánc kioldja az energia blokkokat, harmóniába hozza létezésünk három fő aspektusát – a testet, energiát és tudatot – és növeli a jelenlétet és tudatosságot.

Khaita azt jelenti: Harmónia a térben. Célunk, hogy a táncon, ezen az erőteljes és örömteli eszközön keresztül, elősegítsük a harmónia kialakulását az egyénben, valamint az emberek és környezetük között. A tánc a legjobb módja annak, hogy egységbe hozzuk a mozgást és a hangot, növeljük megértésünket a térről és arról, hogyan kapcsolódjunk másokhoz. A tánc révén felfedezhetjük belső harmóniánkat és azt, hogy ez miként rezonál az univerzum harmóniájával.

Cser Zoltán
Harmonikus légzés II.
SUTRA - Női tér
péntek, 2019-06-21., 07:00 - 08:00

A légzés az egyetlen híd a tudat és a test között, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk a légzés nyelvét, hogy kommunikálni tudjunk, hogy értsük a testünk üzenetét. Ebben nélkülözhetetlen eszköz a teljes légzés, vagy jógi légzés, vagy harmonikus légzés. A megfelelő légzés érdekében sok mozgással nyitjuk a test pontjait

Cser Zoltán
Jantra jóga
BALANCE
péntek, 2019-06-21., 13:15 - 14:15
Cser Zoltán, Lakatos Mónika
Vadzsra és Khaita Táncok
Szakrális Shakti
péntek, 2019-06-21., 17:00 - 18:00

A Vadzsratánc meditáció mozgásban. Az egyszerű, lassú és áramló mozdulatok ellazítják a testet, világossá teszik a tudatot, és kioldják mindennapi életünk feszültségeit. A tánc révén aktiváljuk és összerendezzük testünk meghatározott energiapontjait, egy a csatornákról és csakrákról szóló ősi tudás alapján. Ezáltal a Vadzsratánc kioldja az energia blokkokat, harmóniába hozza létezésünk három fő aspektusát – a testet, energiát és tudatot – és növeli a jelenlétet és tudatosságot.

Khaita azt jelenti: Harmónia a térben. Célunk, hogy a táncon, ezen az erőteljes és örömteli eszközön keresztül, elősegítsük a harmónia kialakulását az egyénben, valamint az emberek és környezetük között. A tánc a legjobb módja annak, hogy egységbe hozzuk a mozgást és a hangot, növeljük megértésünket a térről és arról, hogyan kapcsolódjunk másokhoz. A tánc révén felfedezhetjük belső harmóniánkat és azt, hogy ez miként rezonál az univerzum harmóniájával.

Cser Zoltán
Harmonikus légzés III.
SUTRA - Női tér
szombat, 2019-06-22., 07:00 - 08:00

A légzés az egyetlen híd a tudat és a test között, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk a légzés nyelvét, hogy kommunikálni tudjunk, hogy értsük a testünk üzenetét. Ebben nélkülözhetetlen eszköz a teljes légzés, vagy jógi légzés, vagy harmonikus légzés. A megfelelő légzés érdekében sok mozgással nyitjuk a test pontjait

Cser Zoltán
Jantra jóga
BALANCE
szombat, 2019-06-22., 13:15 - 14:15
Caitanya das (Karádi Csaba), Cser Zoltán, Nagypál Szabolcs, Rába Géza, Sulok Zoltán Szabolcs
Isten tudja... tabuk nélkül - vallási tanítók beszélgetése az intimitásról
EVERNESSIA
szombat, 2019-06-22., 17:00 - 18:30

A vallások a tabuk megalkotói? Vagy azok mi magunk vagyunk inkább? Mit mond az intimitásról egy buddhista tanító, egy krisna-hívő lelkész, egy muszlim hitoktató, egy rabbi, és egy római katolikus teológus? Lehetséges az intimitást, két ember legbensőbb kapcsolatát a vallások tanításainak figyelembevételével megteremteni és megélni? Netán még segítséget is nyújthatnak ezek a tanítások? Lehet, vagy kell a hálószoba falára kereszt, netán egy Buddha az éjjeli szekrényre? Isten tudja...

Cser Zoltán, Lakatos Mónika
Vadzsra és Khaita Táncok
Szakrális Shakti
szombat, 2019-06-22., 17:00 - 18:00

A Vadzsratánc meditáció mozgásban. Az egyszerű, lassú és áramló mozdulatok ellazítják a testet, világossá teszik a tudatot, és kioldják mindennapi életünk feszültségeit. A tánc révén aktiváljuk és összerendezzük testünk meghatározott energiapontjait, egy a csatornákról és csakrákról szóló ősi tudás alapján. Ezáltal a Vadzsratánc kioldja az energia blokkokat, harmóniába hozza létezésünk három fő aspektusát – a testet, energiát és tudatot – és növeli a jelenlétet és tudatosságot.

Khaita azt jelenti: Harmónia a térben. Célunk, hogy a táncon, ezen az erőteljes és örömteli eszközön keresztül, elősegítsük a harmónia kialakulását az egyénben, valamint az emberek és környezetük között. A tánc a legjobb módja annak, hogy egységbe hozzuk a mozgást és a hangot, növeljük megértésünket a térről és arról, hogyan kapcsolódjunk másokhoz. A tánc révén felfedezhetjük belső harmóniánkat és azt, hogy ez miként rezonál az univerzum harmóniájával.

Cser Zoltán
Harmonikus légzés IV.
SUTRA - Női tér
vasárnap, 2019-06-23., 07:00 - 08:00

A légzés az egyetlen híd a tudat és a test között, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk a légzés nyelvét, hogy kommunikálni tudjunk, hogy értsük a testünk üzenetét. Ebben nélkülözhetetlen eszköz a teljes légzés, vagy jógi légzés, vagy harmonikus légzés. A megfelelő légzés érdekében sok mozgással nyitjuk a test pontjait

Cser Zoltán
Jantra jóga
BALANCE
vasárnap, 2019-06-23., 13:15 - 14:15
Cser Zoltán, Lakatos Mónika
Vadzsra és Khaita Táncok
Szakrális Shakti
vasárnap, 2019-06-23., 17:00 - 18:00

A Vadzsratánc meditáció mozgásban. Az egyszerű, lassú és áramló mozdulatok ellazítják a testet, világossá teszik a tudatot, és kioldják mindennapi életünk feszültségeit. A tánc révén aktiváljuk és összerendezzük testünk meghatározott energiapontjait, egy a csatornákról és csakrákról szóló ősi tudás alapján. Ezáltal a Vadzsratánc kioldja az energia blokkokat, harmóniába hozza létezésünk három fő aspektusát – a testet, energiát és tudatot – és növeli a jelenlétet és tudatosságot.

Khaita azt jelenti: Harmónia a térben. Célunk, hogy a táncon, ezen az erőteljes és örömteli eszközön keresztül, elősegítsük a harmónia kialakulását az egyénben, valamint az emberek és környezetük között. A tánc a legjobb módja annak, hogy egységbe hozzuk a mozgást és a hangot, növeljük megértésünket a térről és arról, hogyan kapcsolódjunk másokhoz. A tánc révén felfedezhetjük belső harmóniánkat és azt, hogy ez miként rezonál az univerzum harmóniájával.

Cser Zoltán
Harmonikus légzés V.
SUTRA - Női tér
hétfő, 2019-06-24., 07:00 - 08:00

A légzés az egyetlen híd a tudat és a test között, ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk a légzés nyelvét, hogy kommunikálni tudjunk, hogy értsük a testünk üzenetét. Ebben nélkülözhetetlen eszköz a teljes légzés, vagy jógi légzés, vagy harmonikus légzés. A megfelelő légzés érdekében sok mozgással nyitjuk a test pontjait

Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
Online tér
csütörtök, 2020-06-18., 09:00 - 10:00

 

Cser Zoltán, Kovács Miklós, Papp PJ János, Pozsgai Nikoletta
Kerekasztal beszélgetés: A vágy, mint motor
Online tér
péntek, 2020-06-19., 17:00 - 19:00

Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
SUTRA - Női tér
csütörtök, 2020-08-27., 09:15 - 10:15
Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
SUTRA - Női tér
péntek, 2020-08-28., 09:15 - 10:15
Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
SUTRA - Női tér
szombat, 2020-08-29., 09:15 - 10:15
Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
SUTRA - Női tér
vasárnap, 2020-08-30., 09:15 - 10:15
Cser Zoltán
Jantra jóga légzéssel
SUTRA - Női tér
hétfő, 2020-08-31., 09:15 - 10:15
Cser Zoltán
Tibeti jantra jóga
BALANCE
Jóga
csütörtök, 2023-06-22., 07:30 - 08:30

A Csögyal Namkhai Norbu Rinpocse által átadott Jantra jóga, vagy "Mozgás jógája" egy ősi tibeti jógarendszer, ami a Nagy Tökéletesség-Dzogcsen tanítás része. Eredeti szövegét, amelynek címe A Nap és a Hold egyesítése, Vairócsana, a híres fordító írta le a 8. században. A szöveghez tartozó nélkülözhetetlen szóbeli magyarázatok átadási lánca azóta megszakítatlan. A Jantra jóga gyakorlása által a fizikai testünk és energiáink kiegyensúlyozódnak, légzésünk rendezetté válik, tudatunk ezáltal tud túllépni a gondolkodáson és ítélkezésen, felfedezve az ún. elmélyedés állapotát, a tudat természetét.

A reggeli gyakorlásokon a Jantra jóga előkészítő gyakorlatait fogjuk megtanulni: a Kilences légzést (lung ro szelva), az ízületek lazításának öt gyakorlatát (cikdzsong), a Nyolc mozgást (lung szang) a prána tisztítására, a vezetékek uralásának öt gyakorlatát (cá dül), a fő gyakorlatokból az első és második Jantra csoportot (ez összesen tíz gyakorlat), valamint a ritmikus légzést.

Cser Zoltán
Az ászana gyakorlás lényegi pontjai
BALANCE SZÍNPAD
Jóga
csütörtök, 2023-06-22., 08:30 - 09:30

Az ászanagyakorlás célja Patandzsali szerint, hogy fel tudjuk venni a tökéletes testhelyzetet a meditációhoz.

Ennek két kulcsa van: az egyik a középtengely megvalósítása, a másik pedig az elemei energiák kiegyensúlyozása.

Cser Zoltán
Buddhizmus, előző életek, negatív kritika (ítéletmentesség)
EVERNESSIA
önismeret
csütörtök, 2023-06-22., 11:30 - 12:30
A buddhizmus minden szellemi ösvényt három pontban tárgyal, ezek az alap, az ösvény és a gyümölcs.
 
Az alap arról szól, hogy mi a kiindulási pont, és ez a Buddha tanítása szerint a szamszára, a létforgatag. A létforgatag egyik törvénye a visszaszületések, reinkarnáció kényszere, melynek hátterében a tudatunk ítélkező hajlamai állnak, melynek révén minden jelenséget felosztunk jóra és rosszra.
 
Cser Zoltán, Derecskei Gábor, Madhupati Dász, Nagypál Szabolcs, Rába Géza, Radnóti Zoltán
Isten tudja...
EVERNESSIA
csütörtök, 2023-06-22., 15:30 - 17:00

Ismét Isten tudja..., mert úgy tűnik egyre inkább szükség van a normális párbeszéd felmutatására, és mert megismerni és megérteni a másikat (és ezzel önmagunkat is), mindenki számára hasznos és jó.

A jubileumi 10. Everness Fesztiválon az Isten tudja.. csapatának válogatott tagjai (Cser Zoltán – buddhista tanító, Madhupati dász – vaisnava/Krisna-hívő lelkész, Nagypál Szabolcs – római katolikus teológus, Radnóti Zoltán – rabbi, Sulok Zoltán Szabolcs – muszlim tanító és Rába Géza – újságíró)

Ezúttal olyan fontos kérdésekre keresik a választ, mint:

Milyen sztereotípiák kötődnek az egyes vallásokhoz?

Van-e ezeknek bármilyen valós alapja, vagy csupán egy tévedésen alapulnak?

Vagy van is meg nincs is benne igazság?

 

 

A beszélgetés második felében pedig egy szintén fontos kérdést járnak körbe a különböző vallások tanítói:

Van-e létjogosultsága az intézményesült vallásgyakorlásnak, vallástanításnak a 21. században?

Szükség van az egyházakra, hogy az ember spirituális lényként éljen a Földön a mai korban?

Várunk szeretettel mindenkit az Everness Fesztiválon is!

Cser Zoltán
Tibeti jantra jóga
BALANCE
Jóga
péntek, 2023-06-23., 07:30 - 08:30

A Csögyal Namkhai Norbu Rinpocse által átadott Jantra jóga, vagy "Mozgás jógája" egy ősi tibeti jógarendszer, ami a Nagy Tökéletesség-Dzogcsen tanítás része. Eredeti szövegét, amelynek címe A Nap és a Hold egyesítése, Vairócsana, a híres fordító írta le a 8. században. A szöveghez tartozó nélkülözhetetlen szóbeli magyarázatok átadási lánca azóta megszakítatlan. A Jantra jóga gyakorlása által a fizikai testünk és energiáink kiegyensúlyozódnak, légzésünk rendezetté válik, tudatunk ezáltal tud túllépni a gondolkodáson és ítélkezésen, felfedezve az ún. elmélyedés állapotát, a tudat természetét.

A reggeli gyakorlásokon a Jantra jóga előkészítő gyakorlatait fogjuk megtanulni: a Kilences légzést (lung ro szelva), az ízületek lazításának öt gyakorlatát (cikdzsong), a Nyolc mozgást (lung szang) a prána tisztítására, a vezetékek uralásának öt gyakorlatát (cá dül), a fő gyakorlatokból az első és második Jantra csoportot (ez összesen tíz gyakorlat), valamint a ritmikus légzést.

Cser Zoltán
Ászana és pránájáma, jóga és tantra
BALANCE SZÍNPAD
Jóga
péntek, 2023-06-23., 08:30 - 09:30

A mai jógarendszerek leginkább az ászanagyakorlásra fókuszálnak, ami így nehezen tud tovább vezetni a meditációhoz és az egység állapotának megéléséhez.

A pránájáma segítségével tudjuk összekötni a testet a tudattal, tehát ha a tökéletes testhelyzetet felvesszük, meg fog jelenni a tökéletesség tudata is. A pránájáma a belső energiákkal foglalkozik, ebben valósítja meg a középutat, ennek révén érthetjük meg a tantrák valódi lényegét is.

Cser Zoltán
Tibeti jantra jóga
BALANCE
Jóga
szombat, 2023-06-24., 07:30 - 08:30

A Csögyal Namkhai Norbu Rinpocse által átadott Jantra jóga, vagy "Mozgás jógája" egy ősi tibeti jógarendszer, ami a Nagy Tökéletesség-Dzogcsen tanítás része. Eredeti szövegét, amelynek címe A Nap és a Hold egyesítése, Vairócsana, a híres fordító írta le a 8. században. A szöveghez tartozó nélkülözhetetlen szóbeli magyarázatok átadási lánca azóta megszakítatlan. A Jantra jóga gyakorlása által a fizikai testünk és energiáink kiegyensúlyozódnak, légzésünk rendezetté válik, tudatunk ezáltal tud túllépni a gondolkodáson és ítélkezésen, felfedezve az ún. elmélyedés állapotát, a tudat természetét.

A reggeli gyakorlásokon a Jantra jóga előkészítő gyakorlatait fogjuk megtanulni: a Kilences légzést (lung ro szelva), az ízületek lazításának öt gyakorlatát (cikdzsong), a Nyolc mozgást (lung szang) a prána tisztítására, a vezetékek uralásának öt gyakorlatát (cá dül), a fő gyakorlatokból az első és második Jantra csoportot (ez összesen tíz gyakorlat), valamint a ritmikus légzést.

Cser Zoltán
Ászana és meditáció
BALANCE SZÍNPAD
Jóga
szombat, 2023-06-24., 08:30 - 09:30

A meditációs testhelyzet a pránák irányítása által közvetlenül hat a tudatra. Ha megértjük a testhelyzet lényegi pontjait, akkor általa felfedezzük azt is, hogy hogyan győzhetjük le a tudatban felmerülő akadályokat, melyek kibillentenek.

12 ilyen akadály közül a legfontosabb négy: a fájdalom, szétszórt gondolatok, kibillentő érzelmek és a külvilág zavaró tényezői.

Cser Zoltán
Homorító és szív-csakra harmonizáló hatha-jóga óra
BALANCE
Jóga
szombat, 2023-06-24., 12:30 - 13:30
Cser Zoltán
A sorsom meg van írva? Karma és reinkarnáció
BALANCE SZÍNPAD
szombat, 2023-06-24., 13:30 - 14:30
Cser Zoltán
Tibeti jantra jóga
BALANCE
Jóga
vasárnap, 2023-06-25., 07:30 - 08:30

A Csögyal Namkhai Norbu Rinpocse által átadott Jantra jóga, vagy "Mozgás jógája" egy ősi tibeti jógarendszer, ami a Nagy Tökéletesség-Dzogcsen tanítás része. Eredeti szövegét, amelynek címe A Nap és a Hold egyesítése, Vairócsana, a híres fordító írta le a 8. században. A szöveghez tartozó nélkülözhetetlen szóbeli magyarázatok átadási lánca azóta megszakítatlan. A Jantra jóga gyakorlása által a fizikai testünk és energiáink kiegyensúlyozódnak, légzésünk rendezetté válik, tudatunk ezáltal tud túllépni a gondolkodáson és ítélkezésen, felfedezve az ún. elmélyedés állapotát, a tudat természetét.

A reggeli gyakorlásokon a Jantra jóga előkészítő gyakorlatait fogjuk megtanulni: a Kilences légzést (lung ro szelva), az ízületek lazításának öt gyakorlatát (cikdzsong), a Nyolc mozgást (lung szang) a prána tisztítására, a vezetékek uralásának öt gyakorlatát (cá dül), a fő gyakorlatokból az első és második Jantra csoportot (ez összesen tíz gyakorlat), valamint a ritmikus légzést.

Cser Zoltán
A jóga célja, tradicionális buddhista jógák
BALANCE SZÍNPAD
Jóga
vasárnap, 2023-06-25., 08:30 - 09:30

A buddhizmusban számtalan jógarendszer maradt fenn, melyekről azért nem tudunk, mert a gyakorlatokat csak elvonulásban tanították, és szigorúan titokban tartották.

Manapság a világ változásai miatt egyre több buddhista jógarendszer válik megismerhetővé, és ezek révén még árnyaltabban érthetjük meg a jóga valódi célját.

Cser Zoltán
Csípő nyitó hatha-jóga óra
BALANCE
Jóga
vasárnap, 2023-06-25., 12:30 - 13:30
Cser Zoltán
A légzés szerepe a meditációban - MEDITÁCIÓ
LEVEGŐ-ELEM tér
meditáció
csütörtök, 2023-09-14., 15:15 - 16:15

A meditációk egyik leggyakrabban használt tárgya a légzés. Az első gyakorlatban megnézzük, hogy hogyan tudjuk lecsendesíteni a tudatunkat a légzés használatával, a másodikban, hogy hogyan tudjuk  felfrissíteni a testet, majd a harmadik gyakorlatban az éberség fejlesztését gyakoroljuk a légzés segítségével. Az utolsó gyakorlat révén megtanuljuk, hogy hogyan tudunk elengedni minden feszültséget, traumát, szenvedést a légzés által.

Cser Zoltán
Miért volt titkos a Tumó jóga? - ELŐADÁS
TŰZ-ELEM tér
péntek, 2023-09-15., 07:30 - 08:30

A tibeti Tumo szó jelentése Haragvó nő, szanszkritul Csandáli. Gyakorlata szorosan kapcsolódik a jógákhoz, ahol a cél a mérgek elixírré alakítása. Az átalakításhoz hő és gyönyör kell, ennek felkeltéséhez a Tumo gyakorlatokban mozgás, légzés és vizualizációt használ a világtól elvonult jógi. A belső hő felkeltésének számos előnye van, például a külső hőmérséklet nem hat többé a gyakorlóra, valamint bármilyen betegség feloldható a hő által.

Cser Zoltán
A Lélek és a lélegzet a tűz jegyében - WORKSHOP
TŰZ-ELEM tér
workshop
péntek, 2023-09-15., 10:30 - 12:00

A jógarendszerekben kiemelt fontosságú a légzés. Megjelenik a Satkríjákban, mint tisztító gyakorlat, különféle légzéseket használunk az ászana gyakorlásnál, valamint a csatornák megtisztításában, a Nádi sódanában is a legfőbb módszer a megfelelő légzés. A légző gyakorlatok célja, hogy eljussunk a Pránájámáig, ahol a légzés tartások révén a tudat be tud lépni a meditáció állapotába. A légzés fenti négy szintjén fogjuk megnézni a Tűz-légzés szerepét.