Jankovics Zoltán

" Felismerték a régi korok gondolkodói, és vallotta Kodály is, hogy a zene által megnyílnak és
bejárhatóvá válnak azok a régiók, amik a ráció, a logika előtt zárva tartanak. Onnantól kezdve, hogy
ez az ismeret valakinek saját tapasztalatként megadatik, jelölt útja van.
A zene ilyenformán számomra szolgálat, lehetőség mindannak az átadására-elmondására, ami
szavakba nem foglalható. Túl ezen öröm, önépítkezés, terepe és tere a kreativitás, valamint a
szellemi természet kibontakoztatásának. Lenyűgöz testet-lelket tisztító, közösséget építő és egyben
tartó működése, az együtt zenélésben megvalósuló kommunikáció, az újra és újra megnyíló
titokzatos csatornák, melyek önmagunkkal, másokkal és a legfelsőbbel kötnek össze bennünket.
A régi natív ritmusok, a törzsi zenei kultúrák érintenek meg leginkább. Azokban a világokban a zene
gyakorta szakrális vagy ceremoniális, és szinte mindig közösségi történés. Kedvenc hangszereim a
didgeridoo, a djembe és a darbuka. Mindhárom nagy szerelem, és mindhárom másért. A didgeridoo
hangja számomra az a nyelv, amin Földanya beszél. Átjár, átrezegtet minden egyes sejtet, zsigereket,
a csontokban a velőt. Gyógyít és emlékeztet. A djembe őserő: nem finomkodik. A legmélyebb
mélységekből tépi-szakítja fel és hozza elő mindazt, aminek kívül van a helye. A darbuka pedig a zenei
intellektusra és szépérzékre hatva, gazdagon díszített, kifinomult játékmóddal bájol és
gyönyörködtet, miközben ugyanezt teszi.
Végezetül még annyi, hogy bár modern európai kultúrkörnyezetben nőttem fel, a zenében mégis
régi ausztrál, nyugat-afrikai és közel-keleti hangszerek nyelvén nyilvánulok meg. Azt hiszem, ez a
tény nem csak a zene egyetemes voltát mutatja jól, de sokat elárul a hozzá való viszonyomról is. "