Vissza

Maharishi Bhramananda [IND]

Yogi

Maharishi Bhramananda Yogi, aki a jóga őshazájából, Indiából érkezett, nem kötődik valláshoz, nemzethez. Az önzetlen, feltétel nélküli szeretetével olyan utat mutat nekünk, amin keresztül visszavezet bennünket önmagunkhoz.
Maharishi, tizenkét éve megalapította a SKY divine programját, amelyben a Mester tanítványai lehetünk.
"Amíg másoknak szükségük van arra, amit nyújtani tudok, amíg őszintén, tiszta szívvel tudom tenni, amit teszek, addig foglalkozom velük. Rengeteg visszajelzést kapok az emberektől, videóüzenetben, levélben fejezik ki hálájukat. Beszámolnak arról a bensőséges élményről, amit átéltek, vagy éppen a csodás gyógyulásukról. Vannak, akik a családi problémáik megoldásáról, párkapcsolatuk megmentéséről vagy jelentős javulásáról tájékoztatnak. Depressziósnak tartott emberek válnak életszeretővé, függőségben élők leszoknak a drogról vagy az alkoholról. Az ilyen beszámolók megerősítenek abban, hogy tudásomat, felismeréseimet meg kell osztanom másokkal. Ha hitelesen tudom közvetíteni a tanításokat, akkor segíthetek ezzel a többi emberen, mert ez a célom."
Maharishi sok-sok ember életét tette boldogabbá azáltal, hogy megértette velük: mindennek az alapja a belső béke megtalálása, a szeretet és a jelen pillanat megélése.
Azt üzeni, hogy az élet könnyű, ha egyszerűvé tesszük, s a külvilág reakciója nem más, mint a lelkünkben és az elménkben zajló folyamatok visszatükröződése.
Az emberek így nevezik őt: a szeretet nagykövete.

 

 

 

 

 



Hol Talalkozhattál velem a korábbi Evernesseken?

Mennyei áldás
Everness Fesztivál 2026
hétfő, 2026-06-22., 11:00 - 12:15
meditáció
TUDATOSSÁG
Maharishi Bhramananda [IND]
Om chanting
Everness Fesztivál 2024
szombat, 2024-06-29., 08:00 - 09:30
SUTRA
Maharishi Bhramananda [IND]
Namashivaya Mantra beavatási program
Everness Fesztivál 2024
péntek, 2024-06-28., 13:30 - 14:30
meditáció
TUDATOSSÁG
Maharishi Bhramananda [IND]
OM Chanting - WORKSHOP
Everness Indián Nyár 2018
szombat, 2023-09-16., 14:00 - 15:30
ZENELEM tér
Maharishi Bhramananda [IND]
Az OM Chanting egy ősi csoportos technika, ami az OM hang egyetemes vibrálását, transzformáló erejét használja a résztvevők öngyógyító képességének aktiválására.
A technikát Mahavatar Babaji hozta el a világ számára. A személyre gyakorolt jótékony hatása mellett az OM Chanting az emberiség javát is szolgálja minden téren /fizikai, érzelmi, mentális és spirituális szinten/ segíti az embereket, minden teremtett élőlényt, a bolygót, a környezetet és minden élethelyzetet.
Az OM Chanting során keletkezett rezgéshullámok 2 kilométeres átmérőjű körzetben hatnak jótékonyan, harmóniát, békés környezetet teremtve az emberek és a természet között.
Az OM hang az OM Chanting befejezése után tovább vibrál a résztvevők testében, ezzel lehetővé téve, hogy kiárasszák ezt a pozitív rezgést, bár-merre is járnak.
A jelen ereje - WORKSHOP
Everness Indián Nyár 2018
szombat, 2023-09-16., 14:00 - 15:30
workshop
ZENELEM tér
Maharishi Bhramananda [IND]

A most nem a létezés állapota, inkább egy állapot, ahol nem befolyásol sem a múlt, sem a jövő. Ezen a foglalkozáson Maharishi segíteni fog neked abban, hogy felismerd a Most és annak karmikus előnyeit.

Feltétel nélküli szeretet - WORKSHOP
Everness Indián Nyár 2018
szombat, 2023-09-16., 12:15 - 13:15
workshop
LEVEGŐ-ELEM tér
Maharishi Bhramananda [IND]

A szó " Szeretlek" valótlan állítás tud lenni, mert inkább "Szeretetben vagyok magammal mikor a társaságodban vagy melletted vagyok" helyénvalóbb kifejezés. Fogjuk meg egymás kezét és tapasztaljuk meg a feltétel nélküli szeretetet önmagunkban Maharishi Bhramananda Yogi jelenlétével, vezetésével.

A spirituális érettség - WORKSHOP
Everness Indián Nyár 2018
szombat, 2023-09-16., 07:30 - 08:30
workshop
ZENELEM tér
Maharishi Bhramananda [IND]

Megvilágosodtam az éretlenség jele, mert az, aki élvezi az önvalót nincs tudatában saját identitásának vagy egojának. Ezen a foglalkozáson Maharishi segíteni fog neked abban, hogy felismerd az önfelismerés tisztaságát.

A spiritualitás alapjai - WORKSHOP
Everness Indián Nyár 2018
péntek, 2023-09-15., 12:15 - 13:15
workshop
FÖLD-ELEM tér
Maharishi Bhramananda [IND]
Ha nem ütöd be a jó címet a GPS rendszerbe, akkor rossz helyen fogsz kikötni vagy csak a közelében annak a helynek, ahova szeretnél eljutni.
Ezen a foglalkozáson Maharishi segíteni fog neked, hogy felismerd az igazi célját és végállomását spirituális utazásodnak.
Maharishi mérföld kövei
Everness Indián Nyár 2018
szombat, 2023-06-24., 11:30 - 12:30
meditáció, mentor
TUDATOSSÁG
Maharishi Bhramananda [IND]

Csodálatos foglalkozás Maharishi Bhramananda Yogi spirituális utazásáról és élet tapasztalatáról, különleges meditációval és kérdés-válasz résszel egybekötve.

Maharishi Bhramananda Yogi-ról: Egy indiai spirituális Mester, aki állítja, hogy nem tud semmit és nincs semmije, abban segít nekünk, hogy megtapasztaljuk a semmit. Erőteljes meditációja, egyszerű, praktikus és hatékony üzenetei milliónyi embert több országban inspiráltak már. Maharishi mindig mondja, hogy  "Nem azért vagyok itt, hogy megváltoztassam az életed, inkább segítek neked abban, hogy megváltoztasd azt, ahogyan látod az életed."

A bölcs ember bölcsessége
Everness Indián Nyár 2018
péntek, 2022-06-24., 14:00 - 15:00
Jóga, meditáció, önismeret
TUDATOSSÁG
Maharishi Bhramananda [IND]