Vissza

Haas György

sétaterapeuta

2022 óta képzésvezetőként jegyzi a Serpaház felnőttképzési intézményeinek keretei közöttműködő sétáló coach és serpaképzést, ahol a serpatanoncok hetedik csoportja szeptember elején kezdi meg a módszerrel való ismerkedést.

2017-ben jelent meg a Sétamesék című, Feldmár András ajánlásával induló és SingerMagdolna módszertani elemzésével záruló könyve, amely 18 esetleírást tartalmaz.

2010 és 2012 között a segítő kapcsolat egyetlen alkalomból álló formáját villámcoaching néven indította el és gyakorolta. 2013-ban ennek a gyakorlatnak tapasztalataira is épített, amikor 2013 nyarán kliens kapcsolatait kivitte a szabadba és a következő években felépítette a sétáló coachingtól a sétaterápiáig ívelő praxisát.

Munkássága 1983 és 2007 között

Kezdeményezőként vett részt a Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központmentálhigiénés modellkísérleteiben. Az Alternatal Alapítvány a háborítatlan szülésért, születésért kuratóriumi elnöke. Országos Bábaszövetség (OBSZ) szóvivője. Országos Bábaképző Intézet (OBI) kommunikációs igazgatója. Elindítja munkatársaival a Születés Hete országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozatot, majd részt vesz a Magyarországi Dúlák Egyesületének (Module) újjászervezésében. Békés Emőkével, a Module első elnökével kiképző trénerként vett részt a hazai dúlák képzésében. A Holdudvar Bábaház első bábatanoncai között kísér szüléseket. Közreműködik a Perinatális Kerekasztal megvalósulásában. Az Intézeten Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság szóvivőjeként segíti a párbeszédet az új jogszabályt előkészítő egészségügyi tárcával /35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól./

Évekig járt pszichoanalízisbe (Hidas György), tranzakciónalízisbe (Oldal Krisztina), tanultautogén tréninget (Bagdy Emőke), szimbólumterápiát (Szőnyi Magda), Rorschach tesztet (Kapusi Gyula). A családállítást a Frankfurti Symbolon Terápiás Intézet és Hellinger Intézet képzésein tanulta, a metaverbális kommunikáció alkalmazását a gyógyításban pedig a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében tartott képzésén sajátította el.

Haas György
Sétaterápia
EVERNESSIA
szerda, 2024-06-26., 14:30 - 15:30

Walking therapy. Sétaterápia. Új szó Magyarországon.

Sétáló coach képzés 2022 óta folyik hazánkban. De mit jelent a sétaterápia? Miben más, mint egy hétköznapi coaching folyamat?

A terápia szó kezelést, gyógyítást jelent. Mit szól a szakma, ha ezt a szót a sétára alkalmazzuk?

Az előadás a fogalmak tisztázását követően bemutatja a séta keretei között gyakorolt segítő kapcsolat hazai történetét. 

Haas György
Mi az a sétaterápia (Előadás)
Integrál Akadémia Sátor
workshop
csütörtök, 2024-06-27., 09:15 - 10:30

A terápia szó használata megosztó. Sokan a pszichoterapeuta cím jelentését vélik kihallani belőle. Valóban erről lenne szó? És ha nem, akkor is kérdés, hogy mi indokolja a használatát a sétáló coaching mellett? Az interaktív előadás témái: fogalomtisztázás, a különböző álláspontok szakmai vitától se mentes megfogalmazása, a segítő kapcsolat sétáló coachingtól sétaterápiáig terjedő formáinak magyarországi megjelenése.

Haas György
Találkozás a nagyvárosi serpával
Dialog
péntek, 2024-06-28., 09:00 - 10:30
Sokan találkoztunk már a sétálj velem, városi serpa, sétáló coaching, sétaterápia kifejezésekkel. Mi történik ezeknek a sétáknak a során? Hogyan dolgozik a sétáló coach, a városi serpa?

A találkozás során a résztvevők nem monológot hallgatnak, hanem személyesen részeseivé válnak annak a folyamatnak, ami az utcákon, parkokban, hidakon, erdőben két ember között történik. 

 

Haas György
Serpa coaching akváriumi gyakorlat - WORKSHOP
FÖLD-ELEM tér
workshop
vasárnap, 2024-09-15., 10:30 - 12:00

Az „egy per egyes” segítő kapcsolatban egy olyan biztonságos és zárt térben kísérjük a hozzánk fordulót, amelynek a biztonságát többek között az adja, hogy ami ott elhangzik, az ott is marad. Nem ritkán hangzik el a séta végén, hogy „nem tudom, hogy oszthattam meg veled, idegennel, olyasmiket, amiket eddig magamnak se vallottam be”.

 

Hogyan teremthető meg akkor ez a biztonság egy olyan térben, amelyben sokan nézik és hallják, hogy mi történik a két ember között? Hogyan őrizhető meg az intimitása a közöttük létrejövő kapcsolódásnak? Hogyan nem okoz a külső figyelők jelenléte olyan gátlást, feszélyezettséget, elhallgatást, ami valami fontos kimondani valónak a visszatartását eredményezi? És ha nem, akkor miért nem? Hogy működik az akvárium módszer, a nyilvános séta, a sétatér? – erről beszélünk röviden és ezt tapasztaljuk meg együtt a workshop során.