Vissza

Békési Boglárka

Nemzetközi Pilates és jóga oktató

Immáron 25 éve Élete része a Jóga. Eleinte saját érdeklődésből, lelki fejlődése érdekében foglalkozott vele, majd ehhez hozzájárult motivációként mások segítése is. A számtalan workshop és tanfolyam mellett nemzetközi jógaoktatói képzést végzett az IWI (International Wellness Institute Europe) szervezésében, majd nappali tagozaton jógamesteri BA képzésben vett részt a Bhaktivedanta Főiskolán. Utóbbin részletesebben és mélyrehatóbban foglalkozott a jóga elméleti részével. Jóga szentírásokat és a védikus hagyomány alapjait képező ithászákat elemzett, meditációelméletet és szanszkritot tanult 4 éven át.

 

Egyetemi tanulmányait filozófia szakon végezte az ELTÉ-n, majd óind filozófiából doktori képzésben vett részt. 10 éve Észak-Indiában, a Himalájában zarándokolt, ahol számos ashramban és szent helyen megfordult, maradandó spirituális élményeket szerezve. Egyik legmeghatározóbb élménye a 4000 méter magasságban található Gomukh Gleccser volt, mely a Gangesz forrása. 

 

Jelenleg PhD-s tanulmányokat folytat az ELTÉ-n japán fenomenológiából és az ELTE nemzetközi kapcsolatait ápolja. Gyermekei és a tanulmányai mellett éveken keresztül tartott különböző jógafoglalkozásokat és meditációkat budapesti stúdiókban (Asram Buda, Asram Pest, Govinda, Jelen-Lét Központ, Padma Jógastúdió, ELTE BEAC). Nagykovácsiban a Crosskovácsi KSE fiatal sportolóinak tart nyújtóedzéseket immáron 2 éve.

 

A Jógához való viszonyát így fogalmazta meg: "Mit is jelent számomra a JÓGA... A reggel első lélegzete és az este utolsó lehelete. Az Energia, amely áramlik és körbejár; a Fény, mely felragyog és átölel. A Szó, mely megmutat és a Hang, mely elcsendesül. Az Érintés, ami vezet és a Kapcsolat, ami Örök."

Békési Boglárka
HANG-TENGER-MEGTISZTULÁS - JÓGA
VÍZ-ELEM tér
Jóga, mozgás
péntek, 2025-09-12., 15:15 - 16:45
A torokcsakra az a központ, amely a hangon, a rezgésen, az önkifejezésen és a kreativitáson alapuló kommunikációért felelős. A tudatosság olyan tartománya ez, mely irányítja, létrehozza, továbbítja és fogadja a kommunikációt, saját magunkon belül és egymás között is. A dinamikus kreativitás központja, amely a régi eszmékből újakat kovácsol. Sajátosságai közé tartozik az odafigyelés, a beszéd, az írás, az éneklés és a kántálás, a telepátia és a művészetek ezek közül különösen azok, melyek a hanggal és a nyelvvel függnek össze.
 
(Anodea Judith)
 
 
Össze- és kikapcsolódás önMAGunkkal és önMAGunkon keresztül Térrel, Idővel és EGYmással, sok energetizáló és csakratisztító gyakorlattal (ászanákkal, mudrákkal és pránajámákkal), majd a végén egy vezetett meditációval a Hang és a Víz áldásos ereje által. Gyere és engedd magad az Áramlatba, lélegezzünk és tisztuljunk meg együtt! Ezúttal a torokcsakra lesz középpontban, hozz magaddal kényelmes, Égszínkék vagy Tengerkék ruhát, ha lehetőséged van rá, mert ez a Visuddha csakra színe!
Békési Boglárka
SZÍVEMBE ZÁRVA - JÓGA
LEVEGŐ-ELEM tér
Jóga, mozgás
csütörtök, 2025-09-11., 16:30 - 18:00
"Most, hogy már meggyújtottuk akaratunk tüzeit, átvettük az irányítást életünk felett, felégettük a legmakacsabb blokkokat is csakráinkban, ideje, hogy a tűz lángja kissé csillapodjon. Miközben forró  zsarátnokká szelídűl, úgy fordulunk mi is központunk felé, megmelegedve, megtisztulva, készen arra, hogy a tudatosság újabb szintjét öleljük magunkhoz." 
 
(Anodea Judith)
 
 
Ez a másfél órás program intenzíven és hatékonyan járul hozzá a legfontosabb ELEMünk és legféltettebb Kincsünk megfelelő működésének beindításához, illetve megerősítéséhez. Sajnos az elmúlt időszak egyik legégetőbb problémája, ami komoly kihívást jelent számunkra: nyitni az Új felé. Ha bezárjuk önMAGunkat, ugyanazokban a sémákban mozogva és bent rekedve képtelenek vagyunk új kapcsolatokat és kapcsolódásokat létesíteni Életünk számos területén. Ebben nyújt segítséget ez a workshop, melyben a jóga számos eszközével dolgozunk: tematikus ászanákkal (testtartások), mudrákkal (kéztartások),  pránajáma (légző)gyakorlatokkal és mindezt megkoronázva egy vezetett (általam teremtett) vizualizációval várlak Benneteket. 
 
Gyertek, kapcsolódjunk EGYütt ÖnMAGunkhoz a Levegő-Elem térben! Jógamatraccal és kényelmes (lehetőség szerint zöld) öltözettel készüljetek!
Békési Boglárka
hṛdaya workshop
ZENELEM tér
workshop
csütörtök, 2023-09-14., 14:00 - 15:30
Ez a másfél órás program intenzíven és hatékonyan járul hozzá a legfontosabb ELEMünk és legféltettebb Kincsünk megfelelő működésének beindításához, illetve megerősítéséhez. Sajnos az elmúlt időszak egyik legégetőbb problémája, ami komoly kihívást jelent számunkra: nyitni az Új felé. Ha bezárjuk önMAGunkat, ugyanazokban a sémákban mozogva és bent rekedve képtelenek vagyunk új kapcsolatokat és kapcsolódásokat létesíteni Életünk számos területén.
 
Ebben nyújt segítséget ez a workshop, melyben a jóga számos eszközével dolgozunk: tematikus ászanákkal (testtartások), mudrákkal (kéztartások), pránajáma (légző)gyakorlatokkal és mindezt megkoronázva egy vezetett (általam teremtett) vizualizációval várlak Benneteket.
 
Gyertek, kapcsolódjunk EGYütt ÖnMAGunkhoz a Szer-Elem térben, szeptember 14.  csütörtök 14.00-15.30 között jógamatraccal és kényelmes (lehetőleg zöld) öltözettel készüljetek, kérlek!