Szántó Enikő
Forrás-Kód szellemi vezető

A Forrás általi elhívásom az, hogy segítsek minden embernek, aki késztetést érez a megújulásra, valamint újra felvenni az interaktív kapcsolatot a saját Forrásával. Vagyis a számára elérhető legmagasabb intelligenciával.Egyúttal visszakapcsoljam az élet természetes szövetébe. Megteremtve a valódi kölcsönhatást a Földdel, és a Földön élő létezőkkel. Ezen folyamatok eredményességének érdekében segítem az Ember fejlődését, hogy a paradigmaváltás létrejöhessen.
Az egyéni önbüntető programjaink, amelyek együttesen képezik az állapotunkat. Ebből az állapotunkból fakadóan választjuk a párunkat (is). Valamint ugyanezen okból kifolyólag nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat. Egy valódi pár segítségével bemutatjuk, hogy a mindennapokban miként működnek ezek a programok.
Leszületési együtthatók. Honnan származik a Lélek? Mi a gerincünk szerepe ebben? Csillagnemzetségek. Mi határozza meg bennünk az eredendően rejlő tudást, képességeket? Újabbakat kaphatunk? Valamint az életfeladatunk megvalósításához szükséges eszközöket miként manifesztálhatjuk.
Élőben, a Forrásból közvetített meditáció. Egyszeri és megismételhetetlen. Témáját az aktuális energiák és azok együttállásai határozzák meg. Minden meditáció tartalmaz égi üzenet közvetítését is.
Szüntelen hajhásszuk a szeretetet, a megelégedést, az önelfogadást, a boldogságot, a megbecsülést, a sikert…de nem érjük el soha. Vagy csak egy pillanatra. Az önbeteljesítés hiánya aggasztó életörömök elé vezet bennünket. Alul- vagy felülműködő idegrendszerű az ember. A jobb és bal agyfélteke megoldatlan rejtélye – az egyetemleges egyensúlyban maradás megtartásának hiányzó ismerete.
Gyere hallgasd meg és próbáld ki, hogy milyen amikor a Felsőbb Énnel kommunikálunk.
Élőben, a Forrásból közvetített meditáció. Egyszeri és megismételhetetlen. Témáját az aktuális energiák és azok együttállásai határozzák meg. Minden meditáció tartalmaz égi üzenet közvetítését is.
Az egyéni önbüntető programjaink, amelyek együttesen képezik az állapotunkat. Ebből az állapotunkból fakadóan választjuk a párunkat (is). Valamint ugyanezen okból kifolyólag nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat. Egy valódi pár segítségével bemutatjuk, hogy a mindennapokban miként működnek ezek a programok.
A gyermekkori álmok és vágyak csak a tündérmesék világa? Vagy a lélek hívó szava az életfeladatra? Mikor törik meg benned a varázslat, amikor már nem hiszel a csodákban? Az önmeghatározás eszköze, amellyel újra elérheted igaz vágyaidat és ezzel élheted az életfeladatodat.
Élőben, a Forrásból közvetített meditáció. Egyszeri és megismételhetetlen. Témáját az aktuális energiák és azok együttállásai határozzák meg. Minden meditáció tartalmaz égi üzenet közvetítését is.
Gyere hallgasd meg és próbáld ki, hogy milyen amikor a Felsőbb Énnel kommunikálunk.
Élőben, a Forrásból közvetített meditáció. Egyszeri és megismételhetetlen. Témáját az aktuális energiák és azok együttállásai határozzák meg. Minden meditáció tartalmaz égi üzenet közvetítését is.
Tudtad, hogy az ereinkben folyó vérünknek is van tudata? Összetevők, amelyekből összeáll egy egyéni vérképlet. Ennek a képletnek mi köze a Felsőbb Énhez, illetve hogyan alakítja a biológiai testünket? Hogyan tudok különbséget tenni az igaz és a hamis vágyaim között?
Az egyéni önbüntető programjaink, amelyek együttesen képezik az állapotunkat. Ebből az állapotunkból fakadóan választjuk a párunkat (is). Valamint ugyanezen okból kifolyólag nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat. Egy valódi pár segítségével bemutatjuk, hogy a mindennapokban miként működnek ezek a programok.
Miért fordul elő, hogy reggel rossz hangulattal ébredünk? Látszólag indokolatlanul ingadozik a kedélyállapotunk? A fizikai közérzetünk nyomós érvei a betegségeinkre.
Élőben, a Forrásból közvetített meditáció. Egyszeri és megismételhetetlen. Témáját az aktuális energiák és azok együttállásai határozzák meg. Minden meditáció tartalmaz égi üzenet közvetítését is.
Mi valójában a Forrás? Miért oly nehéz kapcsolódni vele? A személyes erőterünk működése – avagy mi pozícionál minket térben és időben.