Szabad Gábor
Jógaterapeuta
Szabad Gábor vagyok.
Több mint két évtizede foglalkozom azzal, amit talán a legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni: az emberrel. A testével, a tudatával, az érzelmeivel, a működésével, a kapcsolataival és azzal a különös belső világgal, amelyből végső soron az egész életünk fakad.
Tizenöt éve tanítok jógát, de a jóga számomra soha nem pusztán testgyakorlás volt. A test számomra egyfajta bejárat. Rajta keresztül lehet eljutni olyan rétegekhez, amelyek már nem láthatók a tükörben: a figyelemhez, az érzelmekhez, a beidegződéseinkhez, a tudat működéséhez és ahhoz, ahogyan saját magunkkal vagyunk kapcsolatban.
Azt keresem, mi van a felszín alatt.
Ez talán az egyik legerősebb vonása annak, ahogyan gondolkodom. Ritkán elégít ki az első magyarázat. Szeretek utánamenni annak, hogy egy jelenség mögött mi van, az mögött mi van, és vajon nem kapcsolódik-e mindez valami sokkal nagyobb rendszerhez.
Éppen ezért természetesen kapcsolódik össze nálam a jóga, a meditáció, az önismeret, a pszichológia, a spiritualitás, a test működése, a hagyományok, a zene, a növények, az emberi kultúra és még olyan látszólag távoli témák is, mint a társadalmi rendszerek vagy akár a klíma és a környezet változásai.
Nem feltétlenül hiszek abban, hogy ezek valóban különálló dolgok.
Sokkal inkább rendszerekben szeretek gondolkodni.
Az egyik legfontosabb kérdésem az, hogy hogyan működik az élet egésze, és ezen belül hogyan működöm én magam?
Ezért számomra az önismeret nem pusztán annak felismerése, hogy ilyen vagyok. Inkább annak a képessége, hogy képes legyek magamat kívülről is látni. Észrevenni a saját mintáimat, az ellenállásaimat, a vakfoltjaimat, a működéseimet. És mindenekelőtt képes legyek őszinte lenni magammal akkor is, amikor az igazság nem különösebben kényelmes.
Talán ezért érdekel annyira az önőszinteség, az önmagunk felé irányuló beismerés képessége. Nem tökéletesnek akarom látni magamat, hanem egyre pontosabban.
A spiritualitásban sem az érdekel igazán, hogy minél több különleges dolgot higgyek el. Sokkal inkább az, hogy mi az, ami tapasztalatilag is megfogható, mi az, ami valóban átalakít, és hogyan lehet a látható és a láthatatlan világ között értelmes kapcsolatot teremteni.
Az utóbbi időben egyre erősebben foglalkoztat az is, hogyan lehet mindezt rendszerré szervezni. Nem csupán egy-egy órát, workshopot vagy meditációt létrehozni, hanem egy olyan komplex szemléletet, amelyben a hosszú, jó minőségű élet, a testi egészség, a tudatosság, a mozgás, a meditáció, az önismeret és az életvezetés egymást erősítik.
Mert végső soron egy mondatban talán ezt próbálom átadni:
Az Életműved Te magad vagy!
Nem az, amit létrehozol, nem a titulusaid, nem az, hogy mások mit gondolnak rólad, hanem az az ember, akivé közben válsz.
És talán ez az egész keresésem középpontja is.
Nem egyszerűen azt szeretném megtudni, hogyan lehet jobban élni. Azt szeretném megérteni, mi az a működés, amelyben az ember a lehető legteljesebben önmaga lehet.
Hol Talalkozhatsz velem?
Igen, a kettő szorosan összefügg. S függetlenül attól, hogy mennyire jógázol, vagy éppen nem, a jóga alapvető szellemisége mindenképp közelebb tud vinni önmagadhoz.
Itt nincs mellébeszélés, elvekben történő tobzódás.
Az előadás során ugyanis az elmélet gyakorlatias oldalát is meg fogod tudni tapasztalni.
A lassú áramlás a legjobb áramlás. Mert van idő felfedezni - magadat. Ha kezdő vagy, akkor egy kiváló ismerkedési lehetőség a jógával, ha pedig haladó, akkor itt az ideje, hogy megtapasztald a belsődre való mélyebb ráhangolódást. Lélegzünk, mozgunk, lazán és könnyedén.
Hol Talalkozhattál velem a korábbi Evernesseken?
Mert az áramlás egy csodás dolog. A jóga metafizikájának a csúcsa, egyszerre erősíti a tested, fejleszti a fizikai-, és az idegrendszeri rugalmasságod. Kezdőbarát módon, de rendesen megdolgozva testünket, várlak sok szeretettel!
Lágy ám mégis erőteljes Hatha-jóga variáns, alapos bemelegítéssel. ászana kitartásokkal, légzőgyakorlattal és relaxációval. Kezdők számára kifejezetten ajánlott, de a haladók számára is tartogat meglepetéseket!
Reggeli gyakorlás mindenkinek. Felébresztjük a testet, kellemes kimozgatásokkal és testzár gyakorlatokkal. Kezdők számára is kiváló testébresztés!
Bizony a testünk tárolja a traumáinkat. Az igazi gyógyulás egy érzelmi, mentális, vagy fizikai szintű traumából mindig a testen keresztül történik. Ennek, valamint néhány - a traumák működésével kapcsolatos - alapkoncepciónak a megértése, továbbá pár egyszerű technika elsajátítása lesz a workshop témája. A mozgáson keresztül megérted, mit miért érdemes csinálni, hogy a traumáidat kidolgozd a testedből.
























