Soma Mamagésa
Az Új Egyensúly létrehozója és tulajdonosa spirituális tanító és író, életszemléleti tanácsadó, énekesnő, előadóművész

Bő három évtizede viszi be a média különféle válfajaiba az önismeretet, spirituális gondolkodást, és az öngyógyító módszerek népszerűsítését, ami az egyik szenvedélye. De nem csak megismerni vágyik az egyre több önismereti és öngyógyító módszert, hanem integrálja és alkalmazza is azokat.
2009 óta tart kurzusokat, táborokat, szertartásokat, közel háromezren jártak nála, többnyire nők.
2004-ben nagy sikerrel indult el a hét éven át tartó válaszadói rovata a Nők Lapja Cafe-n, majd két évig a Nők Lapjában, később pedig a saját oldalán, az Új Egyensúlyon. Több, mint négyezer levélre válaszolt, első két könyve is ebből született. 2022-ben jelent meg a 12.könyve Szakrális ÚJ NŐ címmel, ami egy összegző és hiánypótló szolgálat.
Soma (vagy ahogy már ő szereti jobban: Somíta) több évtized tapasztalatát sűrítette egybe, rengeteg gyakorlattal gazdagítva az átadott tudását.
„Húsz éve főállásban nőkkel foglalkozom, őket segítem a tisztulásban, gyógyulásban, nőiségükben való kiteljesedésben – nyilván ezáltal magamat is. Ez a sorsfeladatom, amit sok éven át nehezen fogadtam el, mert évtizedeken át „csak” művésznő szerettem volna lenni. Az egy dolog, hogy mi volt az én akaratom, az igazán nagy ajándék, ha felismerjük a valódi feladatunkat. Végülis „gyógy-
művésznő” lettem.”
12 könyve jelent meg eddig - https://www.somamamagesa.hu/konyvek
Több, mint négyezer levélre válaszolt. Közel háromezren jártak nála.
https://ujegyensuly.hu/
https://www.ujkor.net/
https://segitekegycsaladot.hu/
https://www.somamamagesa.hu/
https://www.808no.hu/
https://mamagesashop.hu/