Everness Fresztivál
2027
Vissza

Pattermann Kinga

Szervezetfejlesztő, vezetői coach, író

Trénerként és coachként 33 ország vezetőivel dolgozott már együtt, ám előtte sok más területen is szerzett tapasztalatokat, formálta és gazdagította segítői eszköztárát. Élt és kutatott Hollandiában, tanított az ELTÉ-n, dolgozott szociális munkásként és koraszülött intenzív osztályon, haldokló csecsemők szüleivel. Pál Feri vele együtt vezette élete első csoportját.

Mindemellett hatgyerekes anya: legnagyobb fia, Zoli, örökbefogadott mozgássérült cigányfiú. Róla már hallhattatok, mert Pál Feri keresztfia, akiről sokat mesélt a keddi alkalmakon és írt a könyveiben is. Ahogy Kinga legidősebb édesgyermeke sem lehet ismeretlen számotokra: ő Vecsei H. Miklós, hazánk egyik legtehetségesebb fiatal színésze. És a többi testvér is mind figyelemreméltó, érzékeny, tehetséges ember: Kinga Réta divattervező, Réka gyermekpszichológus, Joci közgazdász, Dorka szociológus hallgató.

Kinga azt mondja, élete során a legfontosabb, legnehezebb magánéleti és szakmai helyzetekben is az intuíciója volt a legnagyobb segítségére. Megtanult tudatosabban figyelni rá, kapcsolatba kerülni vele és célirányosan használni. Jó ideje már másoknak is ebben segít és erről írta meg élete első könyvét is, amely a Nyitott Akadémia gondozásában jelenik meg novemberben, Intuíció a gyakorlatban címmel. Ez egy nagyon gyakorlatias, a döntéshelyzetekben jól használható kötet, amely segít, hogy meghalljuk, megértsük, amit egy mélyebb szinten már érzünk vagy tudunk, és hogy a belső igazságunkkal összhangban cselekedhessünk.

Hol Talalkozhattál velem a korábbi Evernesseken?

Intuíció
Everness Fesztivál 2026
vasárnap, 2026-06-28., 12:30 - 13:45
önismeret, pszichológia, spiritualitás
TUDATOSSÁG
Pattermann Kinga
Az intuíciód színei
Everness Fesztivál 2026
vasárnap, 2026-06-28., 12:30 - 13:45
mentor, önismeret, pszichológia
TUDATOSSÁG
Pattermann Kinga
Az előadásomon megérted, hogy mikor működik ragyogóan az intuíciód, mikor bizonytalan, és mikor akadályoz éppenséggel.
Gyakorlatokkal, és interaktiv feladatokkal vegyítve mesélek arról a pár ezer emberről, akivel az intuíciója felébresztésén dolgoztam.
Intuíciója mindenkinek van, legfeljebb nem tudja, hogy milyen színessé, és hatékonnyá változtathatja vele az életét.
A mondanivalóm tapasztalaton alapszik,  beilleszthető a racionális gondolkozás nagyszerűségébe is. 
Egyszerű, otthonos érzések, színes képek és logikus gyakorlatok részévé válhatsz, melyek felgyorsítják, könnyedebbé teszik a céljaid elérését.
Megérkezés, önmagad újradefiniálása, intuíció
Everness Fesztivál 2025
péntek, 2025-06-27., 13:30 - 14:15
TUDATOSSÁG
Pattermann Kinga
Kinga beszélni fog nektek arról, hogy a kreatív önkifejezés, hogyan vezet el titeket a megújuláshoz, hogyan lehet könnyedén egy új világba érkeznetek, hogyan tudtok segítőként másokat is új szemléletmódra bíztatni, egyszerű eszközökkel.
 
Kinga előadásán kipróbalhattok néhányat az általa fejlesztett gyakorlatokból, és egy kis történetmesélésbe is bevon titeket. 
 
A résztvevők az előadás végére egy magabiztosabb, személyreszabott paradigmaváltást segítő eszköztárral fognak gazdagodni.
Intuíció a hétköznapi racionalitás
Everness Fesztivál 2024
csütörtök, 2024-06-27., 13:30 - 14:30
önismeret
TUDATOSSÁG
Pattermann Kinga

Kinga 36 ország nagyvállalati vezetőivel dolgozik több évtizede, emellett részvett országos módszertani projektek kidolgozásában melyek a szegénységben élő családokat támogatják.

 

10éve kutatja az intuíció témakörét. Intuíció a gyakorlatban c. könyve tavaly a sikerlisták élére került, és közel 10 ezer példányban fogyott el.

 

Előadásában az intuíció és racionalitás egységéről hallhattok történeteket, interaktiv gyakorlatokra és saját élmények improvizatív megosztására is számíthattok. Az előadás végére pontosan fogjátok tudni, hogy mikor használjátok az intuíciótokat a hétköznapokban és mikor ne.

Intuíció és gyerekek
Everness Fesztivál 2024
szerda, 2024-06-26., 11:00 - 13:00
coach, önismeret
Szülők Sátra
Pattermann Kinga

Hogyan használd és ne használd az intuíciódat a gyereknevelésben?

Mit csinálj nevelés helyett?

Ki vagy te a gyerekednek valójában?

A workshopon olyan gyakorlatokat fogsz kipróbálni, melyek az előadó 10000 példányban eladott Intuíció a gyakorlatban című könyvére épülnek.