Kósa Csilla
Integrál tanácsadó, csoportvezető, slowlife coach
Integrál tanácsadóként, csoportvezetőként és slowlife coachként egyéni és csoportos önismereti folyamatokban támogatom azokat, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz. Munkámban a belső lassulás, a tudatos jelenlét és az önazonos kapcsolódás kap hangsúlyt. Fontos számomra, hogy olyan teret hozzak létre, ahol nem kell sietni, megfelelni vagy szerepet vinni, hanem fokozatosan láthatóvá válhat az is, amit addig talán magunk elől is eltakartunk.
Az önazonosság, a belső ritmus megtalálása, a határok témája, valamint az igazság és a hazugság kérdése régóta hangsúlyos számomra. Nemcsak az foglalkoztat, hogy mit mondunk ki, hanem az is, hogy mit hallgatunk el, mit tompítunk, mit szépítünk meg, és mit nem engedünk magunkban egészen közel. Hiszem, hogy az őszinteség nem pusztán kimondást jelent, hanem egy mélyebb kapcsolatot önmagunkkal, a testünkkel, az érzéseinkkel és a kapcsolatainkkal is.
Az Őszintén?! Integrál önismereti csoport során csoportvezetőként ebből a személyes és szakmai érzékenységből vagyok jelen. Érdekel, mi húzódik a szavak mögött: a félelem, az önvédelem, a kapcsolódás vágya vagy épp a kimondás bátorsága. Hiszem, hogy az őszintébb kapcsolódás önmagunkhoz és egymáshoz valódi belső változást indíthat el.
Ha megszólít ez a minőség, szeretettel várlak egy olyan közös térbe, ahol az igazság nem ítéletként, hanem közeledésként és felismerésként jelenhet meg.























