Vissza

Klein Csaba

bodywork csoportvezető

Klein Csaba vagyok az Everness fesztivál egyik kezdeti alapítója és vezetője. Emellett Bodywork csoportvezető, Integrál szemléletű coach, és elvégeztem a Buddhista Főiskola Vallásbölcseleti szakát is. 2001-ben második fiam, Martin születése alaposan megváltoztatta az addigi materialista világomat, amiben informatikusként dolgoztam. Bár korábban is nyitott voltam a világ sokszínűségére, mégis az ő születése, és a vele született betegsége állított rá arra a pályára, ami teljesen átalakította a világképemet, és azóta is folyamatos önfejlesztésben vagyok.

 

Érdekes megfigyelnem azt a tendenciát, ahogy az emberekkel való kapcsolódásom változott az elmúlt 10 évben. Eleinte az volt számomra a fontos - és az töltötte ki a mindennapjaimat-, hogy minél tágabb körben nyíljanak, és tudatosan emelkedjenek az embereknek. Ennek a lehetőségnek adtam és adok a mai napig teret az Everness fesztivál keretein belül. A fesztivál szerevezésének és bonyolításának az évei alatt érkezett meg az az igényem, hogy kisebb csoportokat is vezessek, és szűkebb körben is adhassak. Az utóbbi években pedig teljes igényem lett arra, hogy egyénileg is kísérhessem az embereket az útjukon. Akár Coach-ként, Bodywork módszerrel, vagy Tantra masszázs formájában.

 

A lelki fejlődésemet a mai napig különböző módszerekkel támogatom. Minden nap végzek meditációt, különböző önismereti csoportokba járok annak megfelelően, hogy milyen jellegű az elakadásom, milyen korlátaim vannak, vagy mi gátolja a haladásom. Küldetésemnek érzem, hogy elérjem és ösztönözzem az embereket arra, hogy tudatosan éljék az éltüket, felnyíljanak a szemek, hogy vegyék kezükbe az életük és a sorsuk irányítását, hogy elkerüljék a tömegmanipulációt, és hogy rátaláljanak saját értékeire, és útjukra. Fontosnak tartom, hogy újra és újra rá tudjak csodálkozni a világra, és a klisékből kitörve új lendülettel, folyamatosan formáljam a világképemet, és reagálni tudjak a változásokra, feladatokra, ezáltal inspirálva másokat is a saját korlátaik átlépésére

Klein Csaba
Remek előadás
TUDATOSSÁG - A szellem otthona
coach, önismeret
szerda, 2025-06-25., 14:00 - 15:00

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed egestas lacus quis lectus elementum gravida. Proin ac dolor non magna vestibulum ultrices tempor id risus. Nulla a dolor euismod, lobortis lorem vel, posuere est. Mauris tempor id nisi in viverra. Suspendisse tincidunt suscipit orci ac eleifend. Etiam id volutpat libero. Donec nec nisl vel mi iaculis cursus. Nulla imperdiet, mi ut elementum gravida, leo odio lobortis ante, ut consequat massa felis non justo. Nullam ligula tortor, auctor laoreet euismod in, luctus id felis. Nulla sit amet neque posuere, feugiat diam sit amet, egestas dui. Pellentesque sit amet libero aliquet, lacinia mauris sit amet, finibus nunc.

Curabitur convallis nibh ut molestie feugiat. Ut rhoncus dolor eget erat feugiat, sit amet imperdiet enim lobortis. Curabitur risus lacus, facilisis at diam ornare, aliquam suscipit sem. Aenean tristique, lacus nec fermentum sollicitudin, eros diam viverra magna, vel porta turpis mi quis ipsum. Mauris sed augue metus. Morbi vel sem et urna pretium rutrum et posuere erat. Sed sed nisi non lorem tincidunt iaculis. In quis purus eleifend, euismod nulla faucibus, vestibulum nisi. Quisque ac erat turpis. Nunc mattis interdum iaculis. Nunc vel efficitur mauris. Cras at pulvinar erat. Maecenas dictum, libero at semper porta, arcu ipsum mollis purus, sit amet dapibus dui erat eu dui. Cras dignissim pellentesque ex eget ultrices. Maecenas vehicula vestibulum sagittis.

Klein Csaba
Egy másik remek előadás
TUDATOSSÁG - A szellem otthona
bodywork
csütörtök, 2025-06-26., 10:00 - 11:00

In id dignissim enim. Fusce at vestibulum odio, ac mollis massa. Sed ut orci vitae nisi tempor pretium. Etiam ac molestie orci. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Nullam leo nisi, convallis ut ullamcorper id, mollis eu diam. Suspendisse potenti. In nunc orci, finibus sit amet arcu non, posuere convallis nibh. Phasellus laoreet elementum sodales. Fusce in massa a ante euismod porta rhoncus ac orci. Nunc vel fermentum ligula, laoreet blandit sem. Suspendisse hendrerit nunc ut mi convallis, vel interdum magna auctor. Donec nunc velit, posuere eu varius et, ultricies et metus. Aenean justo dolor, mattis vel dui vel, pretium maximus nibh.

Sed porta ipsum quam, at facilisis turpis fermentum nec. Duis ut sem vel lorem sodales venenatis eget non risus. Integer in dolor at quam convallis sagittis quis id ligula. Ut quis nisl felis. Duis quis purus gravida, facilisis arcu vitae, efficitur nisl. Maecenas sit amet urna interdum odio molestie maximus. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Curabitur a finibus diam. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia curae; Quisque vestibulum et nulla egestas pulvinar.

Aenean elementum augue neque, non pretium eros mollis sed. Vivamus tristique neque a massa efficitur venenatis. Curabitur maximus metus enim, quis convallis eros tempor ac. Suspendisse porta nisi ut massa tincidunt volutpat. Integer consectetur feugiat velit, eget ornare leo. Vivamus mollis lacus non laoreet faucibus. Ut euismod mauris vel turpis posuere pulvinar. Fusce varius, nibh sit amet luctus sagittis, est magna feugiat ex, nec venenatis odio turpis sit amet ligula. Proin diam nisi, ullamcorper at massa in, venenatis semper elit. Pellentesque vel nunc porttitor, semper ex a, pulvinar eros.