Let’s change the world 2.

Somogyi Eszter interjúsorozata Tom Peter Rietdorffal - 2. rész

2018-04-24

Somogyi Eszter: Nagy öröm számomra, hogy ismét Tommal beszélgethetek. Az előző interjú után többször gondoltam vissza a beszélgetésünkre, mert egész idő alatt a lét örömteli könnyedsége járt át, ami az interjú után is megmaradt bennem. Mondta ezt már neked valaki a veled való találkozás után?

Tom Peter Rietdorf: Igen, nem egyszer hallottam vissza, hogy valami gyökeresen megváltozott azoknak az életében, akikkel találkoztam. Az ok végtelenül egyszerű (nevet). Tudatos létezőként teljes egészében felfogom az egyént, a problémáival, nehézségeivel, betegségeivel együtt, és mivel a mindenséget is ugyanígy fogom fel, ha leülök valakivel beszélgetni, és rá figyelek, megjelenik a problémájának a megoldása az auramezőmben, ami számára hozzáférhetővé válik, és tudattalanul feloldódik a probléma oka. Ezért is köszöntök mindenkit öleléssel, legyen az nő vagy férfi és nem kézfogással. Az ölelés által a szív csakrák találkozásában egy mély kapcsolat jön létre kettőnk között, ezért, akit átölelek, megkapja az infót mint megoldást a jelenlegi élethelyzetére nézve.


S. E.: Hasonlóképpen működik a Kahi-Healing is?

T.P.R.: Tulajdonképpen igen. A Kahi-Healinget másképpen információs medicinának is hívjuk, hiszen az egyén információs mezejében hoz létre változást, a lénye isteni mivoltának megfelelővé állítja vissza az attól eltérő információkat. Tehát megszűnik a problémának vagy betegségnek az oka, amely hatására eltűnik az életéből a nehézség vagy a fizikai testből a betegség, mert az információ ismét az eredendő állapotnak megfelelővé alakul.

S. E.: Mit nevezel eredendőnek?
T.P.R.: Azt az életesszenciát, amely személyünkben a fizikai testen keresztül tapasztalja meg a földi, materiális világot. Ez az esszencia vagyunk mi valójában, és ebben az állapotunkban minden harmonikus és tökéletes. A földi életünk során szerzett tapasztalatok hatására ez a tökéletesség átinformálódik, diszharmónia alakul ki, ami betegség formájában vagy egy olyan életminőségben nyilvánul meg, amelyben nem érezzük jól magunkat.

S. E.: Ez ösztönzött arra, hogy létrehozd a Kahi-Healinget?
T.P.R.: Igen. Szeretném ráébreszteni az embereket önmaguk csodálatosságára és nagyságára. Azt szeretném, ha újra látnád, éreznéd te is és mindenki a világon, hogy micsoda határtalan lények vagyunk, hogy mi magunk vagyunk a lehetőség, a mindenség, hogy bármire képesek vagyunk, hogy mi vagyunk az ÉLET! Ezt sajnos nagyon kevesen tudják és aki érzi, az sem meri igazából megélni önmagát. Sok bennünk a félelem, mely visszatart. Az emberek zöme beletörődik a sorsába, elfogadja, amije van és nem gondolja, el sem hiszi, hogy változtathat, hogy tud változtatni és csak ő tudja megváltoztatni mindazt, ami számára nem jó, akármi legyen az.

S. E.: Tényleg bármi?
T.P.R.: Tényleg. A Kahi-Healing az élet minden területére hatással van. Nagyon sok ember elégedetlen az életével, de nem tud változtatni. Legtöbbször azért, mert fogalma sincs, hogyan kell. Erről beszéltünk a múltkor, hogy soha senki nem tanította meg nekünk, hogyan működik az élet. Se a szülők, sem az iskola, sem a média. A társadalom olyan szűk keretbe foglalta az életünket, amelyben csak szenvedünk. Dobozokban élünk, abban gondolkodunk, abból eszünk. Nem élünk, hanem nehézségekkel küzdünk. Semmit nem tudunk az Univerzum működéséről, a kozmikus törvényekről, az érzelmeink és a fizikai jólétünk közötti összefüggésről. Egyszerűen azt nem tudjuk, hogyan működik az élet. Hogyan tudnánk így egészségesen, boldog párkapcsolatban, álmaink hivatását betöltve élni? Ezzel kezdjük az Alaptanfolyamon. Egy útmutatót, ha úgy tetszik, egy kézikönyvet adunk a résztvevőknek a vágyott élet eléréséhez. A megfelelően élt élet automatikus velejárója a bőség és boldogság.

S. E.: Elgondolkodtató, amit mondasz, hiszen tényleg rengetegen küzdenek az egészségükért, egy szerető társért vagy egy jó munkáért, viszont nem érik el azt.
T.P.R.: A rezonancia miatt. Ez a lényeg. Nem azt kapod, amire vágysz, hanem, aki vagy. Mondok egy példát. A minap beszélgettem egy ismerősömmel, aki azon kesergett, hogy 40 éves elmúlt és még mindig nem talált olyan párt, aki mellett leélné az életét. Pedig kedves és szép, értelmiségi hölgy, udvarlója is akad bőven, de idővel mindig kiderül, hogy megint egy munkamániás férfit tudhat magáénak, aki nem törődik vele. Miért? Ha megnézzük a hátterét, a hölgy édesapja viselkedett vele hasonlóan gyerekkorában. Az apuka állandóan dolgozott, nem volt ideje a lányára, nem figyelt rá. A kislány természetesen szerette volna az apja figyelmét, szeretetét élvezni, de ezt sosem kapta meg tőle. Hiába volt kitűnő tanuló, hiába teljesítette a maximumot az apja kedvéért, az nem figyelt rá. Ez a mintázat égett belé a férfiakkal kapcsolatban. Érdektelen a számukra. Hiába vált partnert, ugyanolyat vonz magához mindig. A rezonancia miatt. A Kahi-Healinggel a rezonanciát változtatjuk meg. Hogy azt kapd, amit szeretnél.

tanfolyam_Tommal.png

S. E.: Szóval itt köszön vissza a Kahi-Healing információs medicina mivolta.
T.P.R.: Pontosan. Sokszor olyan blokkok állnak a problémáink háttérben, amelyről tudatosan nem tudunk vagy nem ismertük fel őket. Az egyén információs mezejében alkalmazott Kahi-Healing technikákkal akadályozó hitrendszerektől, múltbéli terhektől, mentális blokkoktól, megmagyarázhatatlan félelmektől és tünetektől szabadulhat meg az illető könnyedén és tartósan.  Így képes lesz megélni a saját  önvalóját és meg fogja tudni valósítani a terveit, céljait.


S. E.: Ahogy hallgatlak téged, olyan könnyen elérhetőnek tűnnek az álmok…
T.P.R.: Mert azok is. Nézd, minden elérhető számodra már most, csak meg kell nyílnod rá. Ez a titok. Meg kell nyitnod magad, ez minden. Csak van néhány megválaszolandó kérdés: tudod-e, ki vagy te,
mit szeretnél, hogyan működsz mint ember, mi a te elemed, amiért égni, lángolni tudsz belül, amiért élsz. És mindenek előtt: hogyan szabadulhatsz meg az akadályozó régi mintázatoktól.

S. E.: És hogyan sajátíthatók el a képzések, kell-e előképzettség a tanfolyamokhoz?
T.P.R.: A Kahi-Healing képzés az Alaptanfolyamból és 7 Kahi-Healing modulból áll, a képzések két naposak és kb. 2 havonta követik egymást. Semmilyen előképzettség vagy ismeret nem szükséges a jelentkezéshez. Az Alaptanfolyam a legfontosabb képzés nálunk, mert az összes Kahi-Healing modul és az Aura és szellemsebészet workshop is csak ennek elvégzése után látogatható. Az Alaptanfolyam foglalja magába a válaszokat az élet alapkérdéseire. Hogy miről is szól konkrétan ez a két nap? Arról, hogy hogyan alakul ki az élet, hogyan működik az ember és mik a korlátai, hogyan ismerhetők fel a régi mintázatok, és hogyan oldhatók fel véglegesen, hogyan érzékelhetjük, észlelhetjük önmagunkat, miként fejleszthető a kiterjesztett észlelés. Megtanuljuk feloldani többek között a születés előtti és születéskori traumákat, a gyerekkorban gyökerező szégyent és bűntudatot, amelyek szinte minden embernél fellelhetők, tehát ezzel megtesszük az első nagy lépést a változásért. És természetesen mindkét napot meditációval kezdjük. Minden egyes tanfolyamon a képzés tartalmához, témáihoz igazított meditációval indítjuk el a belső átalakulási folyamatokat.

S. E.: Köszönöm ezt az újabb beszélgetést, már várom a folytatást. Legközelebb a gerincről, az életünk tartóoszlopáról és a hozzá kapcsolódó betegségekről lesz szó, de én már azt is tudom, hogy a mentális problémák vonatkozásában és az életben való elakadás kapcsán is beszélsz majd róla. A következő beszélgetésben a Szellemi gerinchelyreállítás workshopról lesz szó.
T.P.R.: Így van, örülök, ha megoszthatom veled és az olvasókkal a többi képzésünk tartalmát is. 

 

A következő Alaptanfolyamok időpontja

2018. június 30. Bővebb infó és regisztráció itt.
2018. augusztus 25. Regisztráció itt.

Ha érdeklődsz Tom Peter Rietdorf és a Kahi-Healing iránt, vagy szeretnél részt venni a képzéseken, látogass el weboldalukra, vagy kövesd őket a Facebookon.


Tom Peter Rietdorf – a Kahi-Healing megalapítója, tréner, mediális gyógyító, tanító, előadó, író, a Titokzatos orosz gyógymódok könyv szerzője (magyar nyelven is olvasható, az Everness Fesztiválon is megvásárolható).
Tom Peter a valóság és az élet fáradhatatlan és elkötelezett kutatója és felfedezője. Egy szabad szellemű és szívet felpezsdítő lázadó. Ezer fokon ég álmaiért, és másokat is bátorságot adva ösztönöz a látomásaik megéléséhez. Éli, amit mond, és azt tanítja, amit él.
2000 után egy teljes egészségromlás után fedezte fel újra médiumi képességeit. Azóta tanítja a lelki gyógyulást az információs medicina által. Amellett, hogy tanfolyamokat és előadásokat tart, egész Európában szorosan együttműködik az orvosokkal. Az egészségügyi szakma egyre inkább elismeri, hogy az egészséges jövő csak akkor lehetséges, ha együtt dolgoznak az információs medicinával.
Ezzel Tom Peter Rietdorf egyik nagy víziója, nevezetesen a nyugati orvoslás és az információs gyógyászat eggyé olvadása válik valóra.
Mindenek előtt az a legfontosabb Tom Peter számára, hogy felrázzon bennünket, hogy észrevegyük azt, hogy az egészség, a harmonikus párkapcsolat, az örömteli és könnyed élet, a bőség mindenki számára elérhető, mindenkor. És elérhetjük álmainkat anélkül, hogy küzdenünk kellene értük.