Let’s change the world!

Somogyi Eszter

2018-03-13

Tom Peter Rietdorffal, a Kahi-Healing alapítójával ülünk egy asztalnál. Ezt a beszélgetést azért is vártam nagyon, mert Tom Peter először 2017-ben volt jelen az Everness Fesztiválon és a leglátogatottabb sátrak egyikét mondhatta magáénak. Előadásai mindig teltházasak, workshopjai népszerűek voltak, meditációi pedig olyan mély felismeréseket hoztak sokaknak, amilyenben addig nem volt részük.
Csoda, hogy kíváncsi voltam rá?

Somogyi Eszter: Hogyan élted meg a fesztiválon való jelenlétet? Mit adott neked a tavalyi Everness?
Tom Peter Rietdorf: Azt tudnod kell, hogy először csak két naposra terveztem a jelenlétemet, rábeszélésre döntöttem úgy, hogy a Kahi-Healing mégiscsak a fesztivál teljes időtartamában legyen jelen, és nagyon hálás vagyok ezért a döntésért. Rengeteg ember ajándékozott meg bennünket a figyelmével, bizalmával, osztotta meg velünk problémáit, örömeit és indult el velünk a változás, a tudatosság útján. Hadd mondjak el neked valamit, ami engem végtelenül meghatott. Egy 10 éves forma fiú ült az első sorban az előadásainkon és a meditációinkon is, már a kezdetektől fogva. Anyukájával jött, nyilvánvalóan azt gondolná az ember, hogy az édesanyja érdeklődését respektálta jelenlétével. Pár nap után aztán odajött hozzám és elbeszélgettünk. Kiderült, hogy Gergő önszántából vett részt a programjainkon, és a meditációinkat annyira szereti, hogy a balatoni fürdőzést is abbahagyta, csak hogy le ne maradjon róla, mindezt az anyukája legnagyobb csodálkozására. Ezek után, te mit gondolnál? Engem annyira mélyen érintett Gergő jelenléte, nyitottsága, őszinte figyelme és szeretete, hogy 1 év után is szívesen gondolok vissza rá, és biztos vagyok abban, hogy az idén is találkozni fogunk. Ez, és az ehhez hasonló élmények visznek előre, és erősítenek meg abban, hogy a szeretetteli kapcsolódás, az emberi lélek megérintése, az egységben létezés, a tudatosság olyan fontos mindannyiunk számára, mint a lélegzet. Mert ezt jelenti a Kahi-Healing.

Tom_Peter_a_10_éves_Gergővel.jpg

S.E: Mit jelent pontosan a Kahi-Healing? Benne van a nevében a gyógyítás, de mégis, miből tudhatom, hogy ez az én utam is?
T.P.R: Szuper jó a kérdés. Ha megfigyeled, az emberek nagy részének van elképzelése arról, hogy milyen minőségű életet szeretne élni, milyen hivatást képzel el magának, milyen társat akar találni vagy szeretne végre felépülni a betegségéből, de nem tudja, hogy hogyan, nem tudja, milyen úton induljon el. Futja a köröket, de nem ér célba, aztán 30 körül belefáradva, megtörve hagyja magát sodorni az élettel. A Kahi-Healing nemcsak egy gyógyító koncepció, hanem az élet valódi működését ismerheted meg általa. Az előadásainkon, tanfolyamainkon abban tudunk neked segíteni, hogy rátalálj a te saját egyedi utadra, amelyen tudatosan járva könnyedén és örömmel éred el a céljaidat, és egy olyan életet élhess, amilyenre mindig is vágytál. És nem hagyunk egyedül ezen az úton, addig kísérünk, amíg szükségét érzed. Az élet könnyű és szép, csak már elfelejtettük, ezt kell felismernünk újra!


S.E: Hogyan működik az élet? Akkor nem is a gyógyításon van a hangsúly?
T.P.R: Nézd, ahhoz, hogy egységben tudj élni, ahhoz, hogy teljes életet élj, tudatosnak kell lenned. Meg kell értened, hogyan működik az élet. Hol tanítják ezt? Hallottál te erről az általános iskolában? Vagy a szüleidtől? A betegségek mögött régi sérelmek, akadályozó hitrendszerek, destruktív gondolkodási minták, múltbéli terhek állhatnak, melyek úgy rakódnak ránk jelképesen mondva, mint a hagyma héjai. Ezeket a héjakat távolítjuk el a kezelések során, tehát mentális blokkoktól, megmagyarázhatatlan félelmektől, „gyógyíthatatlannak” titulált szimptómáktól szabadulhatsz fel. Így képes leszel megélni saját önvalódat és meg tudod valósítani a terveidet, céljaidat. Helyreáll az egészséges állapot a fizikai testben, mert a test leköveti az információs mezőben történt változásokat. Élni fogsz, nem szenvedni. Sikeresen, egészségesen, teljességben.

S.E: Huh, értem... Kanyarodjunk egy kicsit a gyógyítás felé is. Mi a helyzet például az allergiával? Ez egy közismerten rejtélyes betegség, sokan egy egész életen át szenvednek tőle hatékony segítség híján. Ebben is segíthet a Kahi-Healing?
T.P.R: Hogyne, és mennyire gyorsan! A tavalyi Evernessen az egyik workshopunk témája az allergia volt. A hallgatók között egy hölgy allergiás volt az almára. Szeretem, amikor be tudom mutatni, hogy mennyire rövid idő alatt vagyunk képesek változást létrehozni a Kahi-Healinggel. Kezeltem a hölgyet, aki a kezelés után minden további nélkül megevett egy almát. Semmilyen tüntetet sem produkált! A legviccesebb az volt, amikor a workshop befejeztével odajött hozzám egy orvos, aki végignézte az egész folyamatot, és azt mondta, amikor a hölgy beleharapott az almába, kifutott az autójába az antihisztaminért (allergia elleni szer), mert biztos volt benne, hogy a hölgy anafilaxiás sokkot (az allergén által kiváltott súlyos, életveszélyes állapot) fog kapni. De semmi ilyesmi nem történt. Az orvos pedig gratulált, mert ilyet még nem látott.

Előadás_a_Kahi-Healing_sátorban.jpg


S.E: Izgalmas, amiket mondasz. Azoknak, akiket inkább a gyógyítás érdekel, milyen tanfolyamokat, workshopokat kínál a Kahi-Healing?
T.P.R: Azt hangsúlyozni szeretném, hogy minden tanfolyamunk és workshopunk terapeutáknak és gyógyulni vágyóknak egyaránt ajánlott, mert a tanfolyamon nemcsak megtanuljuk a gyógyító technikákat, hanem alkalmazzuk is, tehát minden résztvevő folyamatos kezelésben részesül. Az idén új workshoppal jövünk például, ez a Félelem, kiégés, depresszió, de a fő irányvonal a Kahi-Healing. Ezen kívül gerinc-, hát-, derékproblámák és az életben való elakadások megoldására a Szellemi gerinchelyreállítás workshopunkat ajánlom, de a szakszerű méregtelenítéstől kezdve a rákos megbetegedések gyógymódjaival foglalkozó képzés ugyancsak megtalálhatók nálunk. Nagy kedvenc az Aurasebészet és szellemi műtétek tanfolyam, de folytassuk ezek részletes bemutatásával legközelebb.

Ha érdeklődsz Tom Peter Rietdorf és a Kahi-Healing iránt, vagy szeretnél részt venni a képzéseken, látogass el weboldalukra, vagy kövesd őket a Facebookon.


Tom Peter Rietdorf – a Kahi-Healing megalapítója, tréner, mediális gyógyító, tanító, előadó, író, a már magyar nyelven is olvasható Titokzatos orosz gyógymódok könyv szerzője. 
„Egészen kicsi gyerek voltam, alig 3 éves, amikor elkezdtem beszélgetni Jézus Krisztussal. A vele való kapcsolatom mind a mai napig mély, erőteljes kötelék. Barátaimnál, akik fejfájással, fogfájással vagy éppen hasi fájdalommal küszködtek, egyszerűen a fájdalom helyére tettem a kezem. A legtöbb fájdalom perceken belül megszűnt. Mindez anélkül történt, hogy fel tudtam volna fogni, amit csinálok. Ekkor még csak tizenkét éves voltam. Később rendkívüli emberek, gyógyítók, sámánok és hihetetlen médiumi képességgel rendelkező segítőim segítségével megtanultam használni ezeket a képességeket. Az érzékelésem egyre tisztább, tágasabb és részletesebb lett. Kiteljesedtem. Elkezdtem kísérni az embereket a valódi önmagukhoz visszavezető úton és immár több mint tíz éve tanítom többek között a Kahi-Healing gyógyító koncepciót, és képzek gyógyítókat.“ – Tom Peter Rietdorf