Záborszky Zsófia
pszichológus, az Anyatükör instagram oldal és az Anyabalansz applikáció alapítója, a Neurowellness szemlélet megalkotója
Pszichológusként sokáig azt hitte, hogy a megértés gyógyít. Aztán az élete megtanította, hogy mindent érthet magáról és mégis elveszítheti a belső stabilitását.
A fordulópont számára akkor jött el, amikor néhány éven belül lett egyszerre anya, segítő szakember és vállalkozó. Az addig tanult pszichológiai modellek sok mindent megmagyaráztak, de egy ponton már nem az volt a kérdés, hogy mit ért hanem hogy hogyan tudja megtartani magát a túlterheltség, az érzelmi hullámzások és a mindennapi élet intenzitása közepette.
Anyaként és szakemberként testközelből tapasztalta meg azt az idegrendszeri feszültséget, amit sok család él át: a kialvatlanságot, a folyamatos készenlétet, a neurodiverz működésű gyerekek melletti állandó alkalmazkodást, a párkapcsolati feszültségeket, és azt az érzést, hogy miközben mindenki próbál mindent jól csinálni, belül mégis egyre instabilabbá válik.
Ezzel párhuzamosan az Anyatükör közösségen keresztül több ezer anya történetébe látott bele. A kimerültség, a szorongás, a bűntudat, a generációs minták és a kapcsolati sérülések mögött újra és újra ugyanaz a tapasztalat jelent meg: az emberek sokszor nem azért szenvednek, mert nem értik magukat hanem mert az idegrendszerük tartós túlterhelésben él.
Ez a felismerés vezetett az Anyabalansz applikáció létrehozásához, majd később a Neurowellness szemlélet megszületéséhez, amely a pszichológia, az idegtudomány, a szomatikus gyakorlatok és az önegyüttérzés eszközeit kapcsolja össze és adja át könnyen használható és a hétköznapokba építhető formában.
Munkájában azt kutatja és tanítja, hogyan lehet valódi belső stabilitást építeni egy instabil világban. Nem úgy, hogy elkerüljük a nehéz érzéseket, és nem is úgy, hogy folyamatosan megjavítani próbáljuk magunkat hanem úgy, hogy megtanuljuk megtartani magunkat az érzelmi hullámzások közepette is.
Mert a valódi stabilitás nem azt jelenti, hogy nincs vihar, hanem azt, hogy a viharban is meg tudjuk tartani magunkat.
Hol Talalkozhatsz velem?

A belső tinédzser az a részünk, amely a leválás, az önazonosság-keresés és az érzelmi intenzitás időszakában formálódott és amely sokunkban felnőttként is aktív. Itt hordozzuk a félreértettség, a szégyen, a ki nem fejezett düh vagy a társas kapcsolódás által megjelenő bizonytalanság lenyomatait, amelyek gyakran automatikus reakciókban vagy erős érzelmi hullámzásokban jelennek meg.
A tinédzserkori ellentmondásokat tükrözve, ha ez a részünk sérült, és feldolgozatlan marad, az okozhat túlzott függetlenséget, vagy erős megfelelési kényszert, határtalanságot, vagy erősen beszűkült világlátást is.
Ez a workshop egy élményalapú, integrált szemléletű közös tér, ami nem a múlt instant feldolgozására, hanem a felismerésre és új viszony kialakítására hív. Egymáshoz kapcsolódó közös térben dolgozunk, szomatikus megéléseken keresztül, összekapcsolva a kognitív megértést és az érzelmi érzékelést.
A gyakorlatok végig meghívásalapúak: minden résztvevő annyira és úgy kapcsolódik, ahogyan az számára abban a pillanatban biztonságos. Nem cél a túlterhelés vagy a mély érzelmi megnyitás a fókusz a belső stabilitás, a normalizálás és a megkönnyebbülés.
Ez a folyamat érzelmi rálátást és ennek mértékében integrációt kínál, erősítve az önazonos és kapcsolódó jelenlétet a fesztivál terében.

Mi teszi lehetővé, hogy egy önismereti folyamat valóban mélyre ható változást hozzon? Miért tudunk egyes terekben megnyílni, míg más helyzetekben bezárunk, védekezünk vagy egyszerűen elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal?
Az önismereti és spirituális közegben gyakran esik szó tudatosságról, jelenlétről, traumákról vagy gyógyulásról, miközben sokkal ritkábban beszélünk arról a láthatatlan alapról, amely mindezeket lehetővé teszi: az idegrendszer állapotáról.
Ebben az előadásban azt járjuk körül, hogyan jelenik meg az idegrendszeri reguláció és a koreguláció az önismereti folyamatokban, legyen szó egyéni kísérésről, csoportfoglalkozásokról vagy a saját belső utunkról. Megnézzük, hogyan hat ránk a tér, a csoport, a facilitátor vagy terapeuta jelenléte, és miért nem csupán a módszer, hanem a biztonságérzet az egyik legfontosabb feltétele a valódi változásnak.
Szó lesz arról is, milyen szerepe van a testnek az érzelmi és spirituális integrációban, hogyan támogathatják az egyszerű testfókuszú gyakorlatok a mélyebb önismereti munkát, és mi történik akkor, amikor a test jelzései kimaradnak a folyamatból.
Külön figyelmet kap a spiritual bypassing jelensége: amikor a spiritualitás gyakran teljesen jó szándékkal az érzelmi vagy testi valóság elkerülésének eszközévé válik. Megvizsgáljuk, miért nem akadálya, hanem alapfeltétele a mélyebb tudatosságnak a földeltség, az önszabályozás és a saját határaink érzékelése.
Az előadás során rövid sajátélményű gyakorlatok segítik a résztvevőket abban, hogy ne csak megértsék, hanem közvetlenül meg is tapasztalják a témát.
Az előadást Záborszky Zsófia pszichológus és Szabó Róza TANIA spirituális önismereti segítő közösen tartják. Két különböző, mégis egymást kiegészítő nézőpontból mutatják meg, hogyan válhat az idegrendszer működésének megértése az önismereti és spirituális út egyik legfontosabb erőforrásává.
Az előadás önmagában is teljes élményt nyújt, ugyanakkor természetes kapcsolódási pontot képez a Neurowellness workshop gyakorlati tapasztalataihoz.

Ez a program lehetőséget ad arra, hogy a fesztivál intenzív ingerei mellett is megélhessük az idegrendszeri stabilitást - egyszerűen kivitelezhető gyakorlatokat tanítva. Ezek a testfókuszú gyakorlatok, és inspiráló relaxációk segítenek a belső érzelmi tér tágításában és stabilizálásában, és az egész fesztivál ideje alatt támogathatják a résztvevőket, ha felfokozott érzelmi állapotba kerülnek, vagy túlstimulálódnak.
A folyamat integrált szemléletű: megszólítja a testet, az érzelmeket és a tudati szintet is, miközben a hangsúly végig a saját élményen és a belső biztonságérzet erősítésén marad.
A workshopon minden résztvevő a saját ritmusában kapcsolódhat önmagához, és az aktuális állapotának megfelelően merülhet bele a gyakorlatokba. Ezek a gyakorlatok meghívás alapúak, így azok számára is jól követhetők, akik véletlenül érkeznek, vagy most találkoznak először az idegrendszeri szemlélettel.
A Neurowellness-eszköztár használatának gyakori hozadéka a megkönnyebbülés és a földeltség élménye, az érzelmi stabilitás, valamint annak felismerése, hogy az idegrendszerünk állapota finoman, mégis hatékony módon támogatható.
























