Vissza

Kertész Róbert Tibor

Vegán Ironman

„Marcaliban születtem, 1976-ban. Villamosmérnöki, majd MBA végzettséget szereztem. Két kislányommal és feleségemmel vidéken élek. 2011-ben döntöttem el, hogy Ironman leszek, hajnali 4.50-kor keltem 3 évig. 2013-ban áttértem a növényi táplálkozásra, majd 2014-ben hat hét alatt 2x teljesítettem az Ironman versenyt és ebben az évben az év vegetáriánusa is lettem. Ezután elkezdtem életmódtáborokat szervezni és előadásokat tartani. 2020 szeptemberében ismertem meg a vízböjtöt, azóta pedig ötször csináltam 7-10 napos böjtöket, az utolsó két vízböjtnél már napi szinten tudtam sportolni is.

2020 decemberében jelent meg a 76 vegán élettörténet c. könyvem, melyet követte 2021 év végén a második rész. Nemrég ismertem meg a Wim Hof módszert, melyet elkezdtem beépíteni az életembe. Az egészséges életmódra való felhívás és a békés harcos útjának népszerűsítése jelenleg a célom. ”