Vissza

Timár Rita

Intuitív Guide - Oldások - Meditációk - Workshopok

Már kicsi gyermekkoromban körvonalazódtak céljaim. A gyógyítás és a tanítás volt az, ami világéletemben érdekelt.

Azon sohasem gondolkodtam, hogyan fog ez megvalósulni, de tudtam, ezzel szeretnék foglakozni. Közgazdászként végeztem, de soha nem dolgoztam a szakmában. Noha mindig éreztem, de be kellett látnom, hogy nem ez az én utam.

Míg környezetemben oly sokan a biztonságra, kiszámíthatóságra törekedtek, nekem mindig fontosabb volt az intuíció és a szabadság. Ebben láttam kiteljesedésem, önmegvalósításom zálogát. Újító voltam világéletemben.

Az életem minden területén a magasabb összefüggéseket keresve, intuitíven hozok meg döntéseket, látok át problémákat. Már értem és érzem, hogy mekkora lehetőség ez számomra, legfőképp azért, mert merek és képes vagyok élni is vele.

Ezáltal kaptam meg az élettől a legnagyobb ajándékot, azt, hogy azzal foglakozhatok, ami a legjobban érdekel, amihez a legjobban értek, ami a legtöbb sikert hozza el számomra, ezáltal mások számára is.

Nagyon szeretem a munkám. Rengeteg energiát jelent számomra az, hogy segítő tevékenységemet - ami több mint húsz éves múltra tekint vissza -  mintegy önmagam, és ezáltal mások életét javítandó misszióként  élhetem meg.

Segítő tevékenységem során emberek, sorsok, életek jönnek rendbe. Sokan keresnek meg ma is azzal, hogyan találják meg magukban a harmóniát. Ebben bárkinek segítségére tudok lenni. Két csodás gyerekem mellett ez az, ami leginkább inspirál, ami feltölti, teljessé teszi mindennapjaimat. Életfeladatomnak tartom, hogy az öröm energiájával élve segítsek másoknak is felfedezni és megélni azt a képességet, ami a hétköznapokban is alkalmassá tesz minket meglátni és megélni azt a csodát, ami teljessé teszi életünket.

Saját életem teszi hitelessé azt,  amit csinálok.

Folyamatosan képzem magam, és mostanra már olyan eszköztárral rendelkezem, amellyel gyorsan és hatékonyan tudok a problémák gyökeréhez jutni.

Többezer kezeléssel a hátam mögött képes vagyok nagyon gyorsan felmérni az egyéni mintázatokat az élet bármely területén. Rá tudok érezni arra, hogy hol, és hogyan kell feloldani ezeket az elakadásokat. Akár már pár konzultációt követően is látványos eredményeket tudunk elérni a problémák, nehézségek kezelésében.

www.timarrita.hu
info@timarrita.hu
+36 20 313 3400

Megtalálsz az Everness Fesztiválon az ÖRÖMVILÁG sátraiban.

 

Amivel az Everness Fesztiválon várlak:

  • Meseállítás- a párkapcsolati mintázatok tükrében

 

Ahány ház, annyi szokás... -tartja a mondás. Ennek megfelelően ahány pár, annyi párkapcsolat...ahány párkapcsolat, annyiféle kihívás...ahány kihívás, annyi lehetséges konfliktus-ezeket vagy meg tudja oldani a páros, vagy tovább mérgezi a kapcsolatot.

A párkapcsolati problémák megoldását nem az anyatejjel szívjuk magukba, bár azt se felejtsük el, hogy a problémák mintázatainak nagy részét a felmenőktől másoljuk. De valljuk be, hogy a megoldások a legritkább esetben állnak rendelkezésre a családi kincsestárban...már csak azért sem, mert generációnként más-más prioritási rendszerrel állunk szemben, hiszen a kihívások is mások...vagy talán mégsem, mert vannak közös vonások: a szerepek aligha változnak. Mindig lesznek fiúk- lányok, férjek-feleségek, apák-anyák, anyósok-apósok, sorból kilógók, szerelmi háromszögek, szakítások, egymásra találások, újrakezdések, bonyodalmak, fordulatok...

A legtöbb mese azzal végződik, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, mintha azt akarná sugallni, hogy csak párt találni nehéz, utána már gond nélkül, könnyedén suhannak át az életen...lehet, hogy létezik ilyen, de igen csekély a valószínűsége. Ahogy az emberi életben, úgy párkapcsolatokban is vannak fejlődési szakaszok, különböző helyzetek a pártalálástól kezdve, a szakításon át, egészen a patchwork családig. Teljesen mindegy, milyen problémák megoldása van fókuszban, abban biztosak lehetünk, hogy önismeret nélkül nem fog menni. Talán az egyik dolog, ami miatt beleszerettem a meseállítás módszerébe, az pont az, hogy szinte észrevétlenül, finoman visz bele az önismeretbe. Ahogy egymással dolgozunk, úgy önmagunkkal is, így borítékolható a fejlődés.

Valahányszor tanulok a párkapcsolatokról, mindig arra gondolok, hogy bárcsak tudtam volna mindezt már fiatalon, sokban megkönnyítette volna az életemet...aztán belegondolok, hogy minden jó volt úgy, ahogy volt, mégis szeretném ezt a programsorozatot olyan fiataloknak ajánlani, akik még a nagy bukták előtt állnak, hogy boldogan éljenek, míg meg nem halnak...