Vissza

Szelényi Dániel

magyar

okleveles kertészmérnök, informatikus, önkéntes, leendő shiatsu gyógyász

Jelenleg nem dolgozom az eredeti szakmámban de sosem szakadtam el tőle. Budapestiként a többi városlakóval hasonló kihívásokkal nézek szembe, így nekem is meg kell találnom a megfelelő élelem beszerzési forrásokat. Önkéntesként segítem a Tudatos Vásárlók Egyesületét, amelynek egyik hangsúlyos küldetése a közösségi mezőgazdálkodás népszerűsítése, elterjesztése, a leendő gazdák képzése, ennek a hosszú távú elköteleződést igénylő gazdálkodási formának a támogatása. Önkéntesként többször részt vettem már ehhez kapcsolódó események szervezésében és lebonyolításában, úgy, mint például külföldi vendégeket fogadó házigazda, vagy az egyesületet képviselő résztvevő külföldi rendezvényen, illetve támogattam hazai gazdák képzését is. A Háromkaptár Zöldségközösségnek az indulás óta tagja vagyok, így első kézből tudok információkat adni, és segíteni az érdeklődőknek ezen különleges gazdálkodási forma megismerésében.

Szelényi Dániel
A tudatos étrend a vásárlással kezdődik - a közösségi gazdaságok működése
Manna
szombat, 2018-06-23., 15:00 - 15:45

Az egyik első hazai közösségi mezőgazdálkodás (CSA) kezdeményezés, a Háromkaptár Zöldségközösség tagja vagyok az indulás óta. A bemutatkozó fényképemet egy olyan képből vágtam ki, ami a közösségben készült. Körülöttem áll Gabi mama és Daniella a közösség alapító gazdái és két dolgozójuk. A kezemben éppen egy gazdag októberi fél zöldség kosár, benne: 1 kg krumpli, 3 db főzőhagyma, 1 kis csomag petrezselyemgyökér, 12 db sárgarépa, kis tasak bébirépa, negyed zeller, 0,5 kg paprika, 65 dkg paradicsom, 1 doboz koktél paradicsom, 1 csomag mángold, 1 csomag zellerzöld, 1 csomag bazsalikom és 1 közepes fejeskáposzta. Körülöttünk a biokert ágyásaiban jól érzi még magát a mángold, a káposztafélék és különféle fűszerek. Sőt, emlékszem rá, hogy ez egy nagyon meleg ősz volt, kaptunk még spenótot és vígan virágzott a másodvetésű borsó és a levendula újra méhlegelővé alakult. A kerti kemence már éppen kihűlt, elvégezte dolgát, elkészült a teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér. A szomszéd gazda éppen a kecskéit eteti, az ő termékeiből is lehet kérni a dobozba finomságokat. Folytassuk tovább a kép felépítését együtt, ismerjük meg a közösségi mezőgazdálkodás működését! „A közösségi mezőgazdálkodás a gazdák és fogyasztóik közvetlen kapcsolatán, hosszú távú elköteleződésén és partnerségén alapuló gazdálkodási forma. Lényege, hogy a gazdálkodó mellett a fogyasztóknak is fontos szerepe van a gazdaság fenntartásában. A gyakorlatban a közösségi mezőgazdaság egy gazdából vagy gazdacsoportból és egy vásárlói körből áll, akik kölcsönösen elkötelezik magukat az együttműködés mellett. Ezt gyakran írásos megállapodásban is rögzítik. A vásárlók vállalják, hogy a gazdaság termékeit sokszor előre meghatározott áron és az egész szezonban vagy az egész évben megveszik. A gazda pedig vállalja, hogy ebben az időszakban a közösség számára a legjobb tudása szerint termel. Magyarországon eddig leginkább olyan kezdeményezések fordulnak elő, amelyet egy gazda fog össze, ám alkalmanként más gazda termékeivel is színesítik a kínálatot (pl. kenyér, méz).” – Tudatos Vásárlók Egyesülete – Közösségi mezőgazdálkodás, légy a részese!