Vissza

Török Fruzsina

Szakrális körtánc oktató

Egész életemet végig kísérte a tánc, a mozgás szeretete, mint a testemnek, lelkemnek egy ösztönös, mindig őszinte megélési, kifejezési módja.

A klasszikus baletton át a társas- és néptáncig mindenben örömömet leletem. Hosszú évekig táncoltam, majd tanítottam Nia táncot. A test és lélek mély kapcsolatának megtapasztalását az Integrált Kifejezés- és Táncterápia sajátélményű, majd terapeuta képző évei mélyítették el bennem.

A szakrális körtáncokkal hat évvel ezelőtt találkoztam és egy egészen új világ tárult fel általuk számomra. Úgy emlékszem, hogy először a körtáncok közösség formáló ereje hatott rám újdonságként, majd idővel megélve mély szakralitásukat, az egész élethez való viszonyomat alakították át. Az egység élmény, ami nemcsak a körben, mint szakrális formában, hanem a világ különböző népeinek táncai által átélhetővé válik, életem részévé vált a körön kívül is.

A gyökerekhez való kapcsolódásban sokat segítenek Sólyomfi Nagy Zoltán Ősforrás tanfolyamai.

Három éve táncoltatom a körben az ünnepelni, együttlétre, együtt mozdulásra, meghittségre, örömre vágyó lelkeket. Felajánlva a lehetőséget arra, hogy a szakrális körtánc által az ünnepeket, évfordulókat vagy életünk bármely jelentős eseményét szentségként átélve, valóban az legyen, amire az eredetileg hivatott lenni, összegzés, az életünket, személyiségünket gazdagító lehetőség.

Nagy Tímea Artemisz, Török Fruzsina
Teremtő örömünnep körtánccal
Tudatos Szex Sátor
meditáció, önismeret, tánc
szerda, 2022-06-22., 18:00 - 19:30

 A Tűz energia a legmagasabb szinten lüktet ezekben a napokban. Itt a nyár, a napsütés, vágyunk a könnyedségre, önfeledtségre, kapcsolódásra, közös programokra... Ennek a jegyében várunk egy testet-lelket megmozgató ünneplésre, ahol lelkünkkel kapcsolódva engedjük, hogy kirobbanjon belőlünk tiszta öröm energia. A tűz a szenvedély, lelkesedés, a férfi-női energia tánca járja át a világot és szül meg benne mindent. Ha ezt a teremtőerőt megemeljük egy magas minőségbe, tudunk szép, igaz dolgokat teremteni magunk és környezetünk számára. Tegyük ezt együtt közös térben emelve egymást, hogy a lélek öröme, könnyedsége hassa át teremtőerőnket, és vigyen minket végtelen szárnyalásba. Amit mi mással koronázhatnánk meg mint déli népek temperamentumával áthatott közös körtánccal. Ünnepeljünk másképp, lelkünk hívása szerint! Ezt szeretnénk újra feléleszteni szakrális ünnepekkel, élővé tenni, ünnepelni magát az életet, annak átalakulásait, fordulópontjait méltó módon. Mert ha az ünnepeknek méltón megadjuk a módját, akkor a mindennapok is szebben, boldogabban telhetnek. Régen még ennek jobban meg tudtuk adni a módját együtt közösségben, szertartásokkal, rítusokkal átsegítve egymást az életre szóló fordulópontokon, életeseményeken, mint a leánybúcsú, esküvő vagy épp gyermekvállalásra, szülésre készülés. De a születésnapok, évfordulók megünneplése is más élmény a lelkünknek egy szertartásban, barátok, család és a hozzánk közelálló ismerősök körében, ahol szeretetünket, örömünket megoszthatjuk és együtt ünnepelhetünk egy kicsit másképp....

Nagy Tímea Artemisz, Török Fruzsina
Szakrális lánybúcsú szakrális ünnepek
INTIM TÉR
szakrális
szerda, 2022-06-22., 14:00 - 15:30

Megfordult-e már Benned valaha, hogy másképp töltenéd az ünnepeket: bensőségesebben, számodra igazán fontos személyekkel körülvéve? Megadva minden egyes ünnepnek a módját, hogy olyan hangulatban, körülmények között teljen, amire valóban hivatott. Megtalálva a szentségét az évfordulóknak, életünk fontosabb mérföldköveinek a jelentőségét, hogy ne múljanak el nyom nélkül a lelkünkben.

 

Erre szeretnénk emlékeztetni, hogy ünnepeljünk másképp, lelkünk hívása szerint! Az élet körforgásának ciklusai, a létezés beavatásai, amiket régen még olyan szépen éltünk meg együtt közösségben, szertartásokkal, rítusokkal átsegítve egymást az életre szóló fordulópontokon, életeseményeken, mint a leánybúcsú, esküvő vagy épp gyermekvállalásra, szülésre készülés. De a születésnapok, évfordulók megünneplése is más élmény a lelkünknek egy szertartásban, barátok, család és a hozzánk közelálló ismerősök körében, ahol szeretetünket, örömünket megoszthatjuk és együtt ünnepelhetünk egy kicsit másképp. Hasonlóan ahogy régen tettük, és elfeledtük, de a lelkünk mélyén emlékszünk rá és egy ismerős, otthonos élményként újra ébred bennünk.

Ezt szeretnénk újra feléleszteni, élővé tenni, ünnepelni magát az életet, annak átalakulásait, fordulópontjait méltó módon. Mert ha az ünnepeknek méltón megadjuk a módját, akkor a mindennapok is szebben, boldogabban telhetnek.

 

Ehhez a szertartások, körtáncok, vagy akár az érintés időtlen, örökérvényű, ősi minőségeket előhívó eszközeit használjuk egy szeretetteli térben egymással kapcsolódva.