Stefán Ádám

Önmagam bemutatására az egyik versemet szeretném felhasználni.

A Banduk bolygó

Ha azt látod, hogy fák ringatóznak
Bogarak csócsáló csápjai csókolják kérgeit
Hogy selyemkoszorús virágok hajladoznak
Szirommedencéik a méheket fürösztik
Hogy emberzene bárányokat álmukba ringat
Selyemfű párnáján a rétnek
S takarja be őket gyengéd érintéssel
Ezerkarú formája a Kéknek

Ha azt látod
Drága
Táncoló
Éneklő barátom
Hogy fákon
Bogáron
Gerincháton és haslábon
Uszonyon
Szárnyon
Emlőn és tojáson
Spóra-sperma háton
Mi mind az élettől különböznénk
Mi mind az életben különböznénk
Az élettől különböznénk
Mi mozgatja e világot...
És mi mégsem változnánk...

Ó barátom, de csak ekkor....
Ha fakó szemeden nem csillan a fény
És tükrözi vissza mindazt, mi körülötte él
S zenéd bénult karodban rángatózva fél
Tehetetlen
És táncod ütemtelen
Türelmetlen
Önhűtlen mű tett
Melyben büntetve lüktet a füledben zúgó kín ár
Amiért a szemed odakünn, s nem bent jár...

Az összeomlás küszöbén megállsz
Vonakodva, de feladod az irányítást
....átadod....
Mert te már nem akarod
Hogy ne a felhő-fátyol habcsók-orgiája
Vagy a karcsú, szivárványt tükröző madártollak
Ide-oda lengésének kurtizánparódiája
Vagy a szél és a falevél csókjának
Reszkető dallamharmóniája
Vagy egy férfi és egy nő egymásra izzadó
Hajfürtökben rózsaszirmot szaglászó
Libabőrtől hepe-hupádzó
Finom leheletektől párásodó
Egymás szíveibe lemarkoló
Gyengéd
Simogató
Éltető....
Erő...
Szikrázza a fényedet elő
Mert már nem szeretnéd
Hogy ne az élet éljen
Rajtad keresztül
Önnön harmóniájával
Időszerű időtlenségével

S ha ezt is látod, hogy látni fogod, hogy látod, s azt is...s azt is...s azt is...
Akkor mindenképp tedd fel magadnak a kérdést, hogy valójában ki vagy Te, és mégis mi a ménkű fene buga baját bajlódsz itt a banduk-bolygó Földkerekén?