Vissza

Polzovits Gábor

alternatív megközelítésű segítő, lelki kísérő

Gábor családjában több kézműves szakma is megjelenik: felmenői között szabókkal, szövőmesterekkel és könyvkötőkkel. Pár éves kora óta környezetében sok fonal, cérna, madzag stb. vette körül, így tanult meg kötni, horgolni, fonni, szőni. Később a kézműves szakkörökön is sok felnőtt dícsérte munkáit.
Az eltelt 10 évben életének újra részvévé vált a kézművesség különböző területeken: eleinte kristályokkal ötvözve, majd később a ruhák és textil használati tárgyak készítése révén. Az eltelt évtized azonban a lelki utakon is elindította, ma jellemzően ezen a területen tevékenykedik. A kézműves alkotás egyfajta kikapcsolódás, hobbi számára.
Mindezek mellett könnyen adja át tudását más embereknek, különféle témájú workshopjait örömmel látogatják a tanulni vágyók is.
Vélhetően a fesztiválon sem fog fukarkodni tudásának megosztásával.

Polzovits Gábor
Imalánc készítés
MIRACULUM - Artis Mystica Sátor
workshop
kedd, 2025-06-24., 17:00 - 19:00

Imalánc készítés ásványgyöngyökből (108+1 szemes)

A résztvevők válogathatnak a rendelkezésre álló kristály és fonal választékból, illetve szívesen segítek az ásványok közül választani az évtizedes kristályokkal való tapasztalattal is.
Egy rövid felkészítő bemutató során a résztvevők elsajátítják az imalánc egyik készítési technikáját, ami eredményes és csupán közepesen bonyolult.
A megfelelő gyakorlás a mozdulatokat segít rutinszerűen rögzíteni a tudatunkban, majd ezt a rutinszerű tudást alkalmazzuk a kiválasztott gyöngyök és fonal együttesével.
Így készülnek el az imaláncok, várhatóan nagyjából 2 óra alatt.
Minden résztvevő készíthet önmagának, vagy ajándékba imaláncot amely akár ékszerként is tökéletes ajándék lehet.

Létszám: 10fő
A workshop ára: 12.000Ft  - alapár (ezen felül van lehetőség különlegesebb, drágább ásványokat is felhasználni)

Polzovits Gábor
Imalánc készítés
MIRACULUM - Artis Mystica Sátor
workshop
szerda, 2025-06-25., 11:00 - 13:00

csütörtök, 2025-06-26., 16:00 - 18:00

péntek, 2025-06-27., 11:00 - 13:00

szombat, 2025-06-28., 16:00 - 18:00

A workshop ára: 12.000Ft

Polzovits Gábor
Imalánc készítés
MIRACULUM - Artis Mystica Sátor
workshop
vasárnap, 2025-06-29., 11:00 - 13:00