Vissza

Majercsik János 'Oguz'

"Majercsik János Oguz vagyok. Őseimtől felvidéki és alföldi gyökereket kaptam ajándékba, viszont jómagam már a fővárosban születtem. Jelenleg családommal a Dunakanyarban egy kis településen élek. 1996-ban, fiatalon ismerkedtem meg a táltos szellemiséggel, sámáni világképpel. Az első élmények oly meghatározóak voltak, hogy azóta is ezen a gyakorlati tapasztalásokon, megismeréseken, alapuló ösvényen járok. A kezdetek óta folyamatosan tanulok, részt vettem sok-sok lélekutazáson, transzlégzésen, izzasztó kunyhón, látomáskeresésen, hazai naptáncokon. 2006 óta magam is tanítok és vezetek ilyen jellegű szertartásokat, valamint lelki eredetű problémák kezelésével is foglalkozom.

Tanítómhoz hasonlóan egy szemléletet, világnézetet igyekszem közvetíteni, mely a Teremtő, Elődeink és az Élet tiszteletén alapul.

Őseim nyomában járva fontosnak tartom a régi hagyományok, tradíciók mai korban való megélését, hagyományos világnézetünk és ünnepeink felélesztését. Hiszem hogy ezek segíthetnek jelen korunk feladataiban, világunk jobbá tételében.

Áldás"