Jakab Imre
Önfejlesztő tréner, Reiki mester tanár, PSYCH-K facilitátor


Gyermekkora óta különleges érzékenységgel fordult az emberek felé intuitív meglátásai, belső képei már ekkor jelezték, hogy az útja a segítés felé vezet; gyakorlatilag akár egy fotó alapján is teljes pontossággal hangolódik az emberekre. Családjában az orvosi hivatás hagyomány volt; nagyapja és édesapja is orvosok voltak, édesanyja diplomás ápoló, ő mégis más módon találta meg saját gyógyítói útját. 2007-ben találkozott a Reiki módszerével, amely gyökeresen megváltoztatta az életét, és elindította a hivatásként megélt spirituális úton.
Az évek során több módszert is elsajátított többek között Angyalkommunikáció, Szellemgyógyászat, Lélekmasszázs miközben hazai és külföldi tanítóktól tanult. Egy magas rangú buddhista mesterétől aki Katmanduban és Magyarországon is kolostorokat alapított hagyományos tanításai mellett szavak nélkül segített Imre kvalitásainak felszínre emelésében. 2016-ban 9 évvel a mesteri beavatását követően Reiki tanárrá avatták, azóta elhivatottan tanít itthon és külföldön.. Az elmúlt évtizedben kiemelten foglalkozott a tudatalatti működésével, egyéni tanításokkal és energetikai kezelésekkel segítette a hozzá fordulókat. Több, mint 15 országban dolgozott együtt elsősorban magyar emberekkel, tartott tanfolyamokat jurtában és tanított szépségipari szakembereket egy kozmetikai cég Beauty Akadémiáján. Az elmúlt 10 évben a Reiki mellett önfejlesztő trénerként és néhány éve PSYCH-K facilitátorként is segíti a hozzá fordulókat.
2021-ben elvégezte a PSYCH-K módszer BASIC alapképzését, majd 2023-ban a haladó ADVANCED szintet is, melynek segítségével gyorsan és hatékonyan támogatja a traumák feldolgozását, a krízis helyzetek megoldását, valamint a tudatalatti programok átírását. Tapasztalataival, tudásával és jelenlétével valódi változásokat segít elő mások életében.
+36 70 524 1377