Vissza

Féth Tímea

Féth Tímea vagyok, örök útkereső, cégvezető, édesanya, gyermekek védelmezője, sorsok jobbítója, énekesnő. 16 éves korom óta mindig tanulok valamit, amivel jobbá tehetem a saját életemet, segíthetem a körülöttem élőket. Mind a magánélet, a munka, a gyereknevelés és a társadalom tekintetében adódtak számomra olyan kihívásokat, melyeket mára megtanultam hatékonyan kezelni, és 47 éves koromra büszke vagyok arra, hogy már semmitől sem félek. Nemzetközi vállalkozást vezetek, mindig emberekkel foglalkoztam. Azt figyeltem, hogyan tehetnék mindig kicsit többet értük, mint előző nap. Tévében, rádióban szerepelek, mentoráltjaim vannak (céges ügyfelek és life coachingos magánszemélyek), akik használva tanácsaimat és elveimet sikeres édesanyák lettek, előléptették őket a munkahelyükön, az életüket pokollá tevő kapcsolatból sikerült megszabadulniuk, vagy óriási tettvággyal indultak álmaik megvalósításának, mert végre megtalálták magukban a hiányzó láncszemet. Ami mindig is ott volt, de eddig nem hitték el….