Vissza

Sőtér Sarolta

Fekete öves Nia tanár, jógaoktató, családállító

Saci 2011-ben Mozgásban a Lélek címen kezdte el összefűzni azokat a technikákat, melyeket az elmúlt 25 évben megtanult.
Sokáig egyre bővült a kör, pár éve azonban a tudás, amit átad tisztul és egyszerűsödik, hiszen amíg a 90-es években óriási dolog volt a spiritualitás felé való nyitás, mostanra egyre fontosabbá válik a tudatosság, ami összerendez.

Programjainak állandó és stabil építőköve a mozgás, hiszen a test mindenre emlékszik és mindig jelen van.
Megmutatja és gyógyítja a történeteinket, azonban mindig a szándék vezet el ahhoz a minőségű élethez, amit élni szeretnénk.
Mindig van választásunk. Lélegzetvételről-lélegzetvételre választjuk, hogy honnan és miből merítkezünk, de azt is, hogy hova vezet a következő lépés.

"Abban hiszek, hogy az életnek könnyűnek és természetesnek kell(ene) lennie úgy is, hogy tudjuk: fény és árnyék egyszerre táncol bennünk.
Az Élet ajándék. Éljünk vele."


Saci útja:
Útkereső édesanyja mellett már 18 éves korában megismerkedett a transzendentális meditációval, a radiesztéziával és az agykorntrollal. 25 éves korától folyamatosan tanult, azonban a mozgásban talált rá igazán arra a hatékony önismereti útra, ami valós változásokat hozott az életében. A tanítást a Pilatessel kezdte (Body Art And Science Intarnational képzését végezte) 2010 óta pedig Nia oktató (2017 óta fekete öves). 2021 óta jin és női jógaórák, valamint az aerial gerincjóga is bekerült az órarendjébe.

Programjai fúziók, amelyekhez az összes rendszer, amit tanult és használ megadja a biztonságos teret és alapot.
A tanítás először hobbiként érkezett hozzá, mára azonban a hivatása a munkája. Minden nap hálás ezért és az útért is, ami idáig elvezette.
A zene a köldökzsinórja, a tánc az otthona.

Lélekoldásra használt (főbb) eszközei:
Család- és lélekállítás (2012 óta), Bach virágterápia (2017 óta), Points Of You (2019 óta), kronobiológia (2010 óta), valamint mozgással összekötött blokkoldások.


Sőtér Sarolta
Fúziós jin jóga
BALANCE
holisztikus, Jóga, önismeret
kedd, 2024-06-25., 16:30 - 17:45

Érkezz meg a Fesztiválra és érkezz meg a stabilitásodhoz.
Érkezz meg a testedbe, a légzésedhez és ezen keresztül a jelenlét állapotába.
Érkezz meg a középpontodba, hogy mindvégig tudd majd, mire van szükséged.

Welcome Home...

A természet nem siet, mégis minden megvalósul. /Lao-Ce/
Ebben az órában mi sem fogunk sietni, hiszen a jin jóga a lassúság és a figyelem művészete. Ezen az úton haladva kaphatunk hozzáférést a titkos rekeszekhez, amik rejthetnek árnyékot és ajándékot is. Mindkettőben ott van a fejlődés lehetősége és a tapasztalás ajándéka.


 

Sőtér Sarolta
Nia (és más)
SHAKTI
nia, tánc
szerda, 2024-06-26., 16:00 - 17:00

A Nia és az Everness az egyik kedvenc fúzióm: mindkettő varázslatos, színes, szabad, örömteli és végtelen.
Mindkettőben ott lüktet az Élet. Mindkettőben hazatalálsz.

Hogy miért Nia és más?
Mert nincs két egyforma tánc és Táncos.
A táncok alapjait a Nia adja. A színeit pedig minden más...

Gyere, tarts velem, a táncunk örök!

Sőtér Sarolta
Nia (és más)
SHAKTI
nia, tánc
csütörtök, 2024-06-27., 16:00 - 17:00

A Nia és az Everness az egyik kedvenc fúzióm: mindkettő varázslatos, színes, szabad, örömteli és végtelen.
Mindkettőben ott lüktet az Élet. Mindkettőben hazatalálsz.

Hogy miért Nia és más?
Mert nincs két egyforma tánc és Táncos.
A táncok alapjait a Nia adja. A színeit pedig minden más...

Gyere, tarts velem - a táncunk örök!

Sőtér Sarolta
Nia (és más)
SHAKTI
nia, tánc
péntek, 2024-06-28., 16:00 - 17:00

A Nia és az Everness az egyik kedvenc fúzióm: mindkettő varázslatos, színes, szabad, örömteli és végtelen.
Mindkettőben ott lüktet az Élet. Mindkettőben hazatalálsz.

Hogy miért Nia és más?
Mert nincs két egyforma tánc és Táncos.
A táncok alapjait a Nia adja. A színeit pedig minden más...

Gyere, tarts velem - a táncunk örök!

Sőtér Sarolta
Nia (és más)
SHAKTI
nia, tánc
szombat, 2024-06-29., 16:00 - 17:00

A Nia és az Everness az egyik kedvenc fúzióm: mindkettő varázslatos, színes, szabad, örömteli és végtelen.
Mindkettőben ott lüktet az Élet. Mindkettőben hazatalálsz.

Hogy miért Nia és más?
Mert nincs két egyforma tánc és Táncos.
A táncok alapjait a Nia adja. A színeit pedig minden más...

Gyere, tarts velem - a táncunk örök!

Sőtér Sarolta
Fúziós női jóga - nem csak nőknek...
BALANCE
Jóga
vasárnap, 2024-06-30., 16:30 - 17:45

... hiszen a nőiség is egy minőség...

A férfi a Nap, a nő a Hold.
A Nap bevilágítja a nappalokat, a Hold az éjszakákat.
A Nap ereje bátorságot és erőt ad a felemelkedéshez, a Hold megtart, ha alámerülni készülsz...

A Napot és a fény áradását jól ismerjük, így arra hívlak, hogy nézd meg velem, micsoda erő rejtőzik a visszahúzódásban.
Összegyűjtjük a Hold erőnket és képességeinket, hogy ne féljünk a sötétben - sem Nőként, sem Férfiként.