Vissza

Fáy Zsuzsanna

Szivárványfény lélekébresztő, Szellemi tanító

Fáy Zsuzsanna szivárványfény lélekébresztő, szellemi tanító Hiszek abban, hogy megtanítani csak azt lehet, amit magunk is megtanultunk, megtapasztaltunk és átalakítottunk, minden szinten, szellemileg, lelkileg és a fizikaiban, cselekvő szinten is. Hiszen a mai embert az érdekli, hogy valós válaszokat, valós megértést kapjon, egy kézzel fogható, járható utat, a jelenlegi problémáinak megoldására, az ebből kivezető útra, és azokra a dolgokra, amelyek alapvetően foglalkoztatják. Mi az, amit most tehet, tennie kell ahhoz, hogy elindulhasson kifele a szenvedéskörből, a karma kényszerítő erejéből, hogy átléphessen a valóság egy másik síkjára, amely nem a függőségeken, konfliktuson, versengésen, harcon, birtokláson alapul. Hogyan, merre vezet az út a szabadságon, az örömön, a boldogságon, a tisztaságon, a szeretetteli kapcsolódásokon át a végső valóság, az egyetlen igazság, az egység, a szeretet, avagy Isten felé. Egyáltalán, mit jelentenek ezek a szavak? Gyerekkorom óta kerestem a válaszokat erre. Hosszú utat bejártam, számtalan tanítással, elmélettel és módszerrel megismerkedtem, használtam, s beépítettem vagy meghaladtam és félretettem mindig tovább keresve ezt a végső valóságot, amely végül is választ ad mindenre, amelyen át megérthető az egész létezésünk, a körülöttünk levő világ, és nyilvánvalóvá válik az út. S ami hitet, erőt és változatlan irányt adhat, hogy végigjárjuk. Ezen a ponton nagy hatással volt rám A csodák tanítása, ami talán a legtöbbet tett hozzá ehhez az úthoz, és aminek továbbadásával többek közt foglalkozom. A szivárvány a Krisztus tudatosság jelképe, az ember, az istenember szövetsége Istennel. A szivárványfény ebből a felsőbb dimenzióból, ezen a csatornán érkezik hozzánk. Szivárványfény energetikai kezelésekkel, szellemi tanításokkal, a lélek ébresztésével, angyali kapcsolatokkal, meditációkkal, elme technikákkal segítem az embereket útjukon, hogy megtalálják önmagukban ezt a kapcsolatot a bennük levő forrással, istenivel, szeretettel, igazsággal. Hogy felfedezzék magukban az örökkévalóságot, hogy megismerhessék az önmagukról való igazságot, hogy átvehessék az örökrészüket, ajándékukat Istentől, ami mindig is rendelkezésükre áll.