Vissza

Budai-Tóth Bence

Önismereti útitárs, holisztikus szemléletű csoportvezető

Bence abban segít a hozzá fordulóknak, hogy képesek legyenek újra az erejükhöz kapcsolódni, s megtanulják felelősséggel használni azt. 
 
Elsősorban férfi körök, egyéni folyamatok és a párjával közösen tartott AmaZone - női erőműhely keretén belül találkozhattatok vele.
 
Előbbi foglalkozások kulcsmondata:
"Bejárt szélsőségek nélkül nem létezik békés középút." 
Ennek mentén éppúgy részed lehet a zabolátlan erő felébresztésében, mint az ezt visszafogó lelki sebek gyógyításában.
 
Bence által vezetett önmunkában megkerülhetetlenül fontos szerepet kap az empátia fejlesztése, hiszen a feltüzelt, de együttérzés nélküli erő visszaélésekhez vezet(het). 
 
Az idei Evernessen az Intim térben, azon belül a Rapé szertartások és Mamashakti sátorban tart foglalkozásokat, melyek hívószava a bizalom. 
Budai-Tóth Bence
Odaadás & Elfogadás - Lelki meztelenség (Nőknek)
Rapé Szertartások és MamaShakti
holisztikus, önismeret, workshop
csütörtök, 2024-06-27., 16:30 - 18:30
Hogyan gyógyít az önfelvállalás? 
Meddig tart az önbántás? 
Hogyan fogadjam el magam? 
Hogyan fogadjam el a rajtam kívül állót? 
Hogyan vállalhatom fel a szégyenem? Hogyan kovácsolhatom erővé a megalázottságot? 
 
Többségünk egy végtelenül kritikus világban nő(t) fel. Egyaránt érnek minket jó szándékú, de rosszul közölt meglátások, illetve kifejezetten rosszindulatú vélemények. 
Mialatt kisgyermekből fiatal felnőtté cseperedünk rengeteg külső visszajelzést csatolunk hozzá az épülő identitásunkhoz (elsősorban a szüleinktől, tudattalanul).
 
Megbélyegzett részeink,- akiket nem igazán szeretünk magunkban,- leginkább elnyomást tapasztalnak, hiszen megtanultuk, hogy velü(n)k valami baj van. 
 
Ilyen keretek között nem meglepő, ha leplezzük ezeket, vagy akár teljes lényünket rejtegetjük, megkeményítjük vagy éppen alábecsüljük. 
 
Ezek olyan természetesek tudnak lenni, hogy eleinte nem is értjük mi velük a probléma. 
 
Te már érzed, hogy így nem az igazi? Meghívnak a fenti kérdések? 
Szeretettel várlak a jelölt időpontban. 
 
 
Praktikus információk:
- Ez az esemény nőknek szól (pénteken lesz vegyes csoport) 
- A programnak NEM része fizikai meztelenség. Ahogy az alcímben szerepel, a lelki és kognitív vetületével foglalkozunk.
- Érkezési sorrendben tudjátok elfoglalni a helyeteket. Nyitás 10 perccel kezdés előtt. 
- Segítő szereket nem fogunk használni. 
- Füzet, íróeszköz jól jöhet, de nem feltétele a részvételnek. Ha szeretnél hozz magaddal! 
 
Várlak! 
 
Budai-Tóth Bence
Odaadás & Elfogadás - Lelki meztelenség (koedukált csoport)
Rapé Szertartások és MamaShakti
holisztikus, önismeret, workshop
péntek, 2024-06-28., 16:30 - 18:30
Hogyan gyógyít az önfelvállalás? 
Meddig tart az önbántás? 
Hogyan fogadjam el magam? 
Hogyan fogadjam el a rajtam kívül állót? 
Hogyan vállalhatom fel a szégyenem? Hogyan kovácsolhatom erővé a megalázottságot? 
 
Többségünk egy végtelenül kritikus világban nő(t) fel. Egyaránt érnek minket jó szándékú, de rosszul közölt meglátások, illetve kifejezetten rosszindulatú vélemények. 
Mialatt kisgyermekből fiatal felnőtté cseperedünk rengeteg külső visszajelzést csatolunk hozzá az épülő identitásunkhoz (elsősorban a szüleinktől, tudattalanul).
 
Megbélyegzett részeink,- akiket nem igazán szeretünk magunkban,- leginkább elnyomást tapasztalnak, hiszen megtanultuk, hogy velü(n)k valami baj van. 
 
Ilyen keretek között nem meglepő, ha leplezzük ezeket, vagy akár teljes lényünket rejtegetjük, megkeményítjük vagy éppen alábecsüljük. 
 
Ezek olyan természetesek tudnak lenni, hogy eleinte nem is értjük mi velük a probléma. 
 
Te már érzed, hogy így nem az igazi? Meghívnak a fenti kérdések? 
Szeretettel várlak a jelölt időpontban. 
 
 
Praktikus információk:
- Ez az esemény nőknek és férfiaknak egyaránt szól (csütörtökön tartok csak nőknek, ha előbb kerültél ezekhez a sorokhoz) 
- A programnak nem része fizikai meztelenség. Ahogy az alcímben szerepel, a lelki és kognitív vetületével foglalkozunk.
- Érkezési sorrendben tudjátok elfoglalni a helyzeteket. Nyitás 10 perccel kezdés előtt.
- Segítő szereket nem fogunk használni. 
- Füzet, íróeszköz jól jöhet, de nem feltétele a részvételnek. Ha szeretnél hozz magaddal!