Bolya Imre
Karizmatréner
2021-ben indította útjára a Karizma Podcastet, amely mára az első számú üzleti-önismereti podcast lett. Azt vallja, hogy senki sem születik karizmatikus előadónak, de megfelelő gyakorlással te is azzá válhatsz. Tréningjein és workshopjain abban támogatja a résztvevőket, hogy saját magukhoz képest fejlődjenek egy hatalmasat, ezáltal sokkal magabiztosabban, megnyerőbben és vonzóbban tudjanak előadni egy nyilvános szereplés során.
Hol Talalkozhattál velem a korábbi Evernesseken?
Miért nehéz ma nőnek lenni?
Felgyorsult világunkban folyamatos készenlétben él az idegrendszerünk, egyik feladatból a másikba rohanunk, még az öngondoskodást is kipipálandó teendőként kezeljük. Nőként ma mindent jól akarunk csinálni: sikeresek lenni, szépnek maradni, tökéletes anyának, társnak bizonyulni. Közben elfáradunk, felkeményedünk, és elfelejtünk pihenni. A rohanás és a teljesítmény kultúrája nem kedvez a női lágyságnak, pedig a valódi nőiségünk a megengedésben és a lelassulásban lakik.
Beszélgetésünkben azt kutatjuk, hogyan tudjuk nőként a saját tempónkat megtalálni, elhinni, hogy akkor is értékes vagyok, ha csak létezem.
Sokan kerülik a nyilvános beszédet, mert tartanak a lámpaláztól és mások megítélésétől. De vajon a lámpaláz ellened vagy érted dolgozik? Lehetséges egyáltalán legyőzni? Az előadás ezekre a kérdésekre is választ ad annak érdekében, hogy minél több embernek meg tudd mutatni azt az értéket, amit ott rejliik benned is.
























