Vissza

Acharya Shree Shankar

V. Guru Prasad Sharma, a világ előtt Acharya Shree Shankar néven ismert misztikus filozófus, spirituális tanító 1986. november 14-én látta meg a napvilágot, egy brahmin (hindu papi) család gyermekeként. Dél-India, Bangalore nevű városában nevelkedett. Már nagyon fiatalon érdeklődést mutatott a szent iratok és a meditáció iránt. 5 éves korától vedikus tanulmányokat folytatott és mély meditációs technikák gyakorlásába kezdett nagyapja mentorálásával. A körülötte élő felnőttek csodagyereknek tartották. 8 évesen megkapta Upanayana beavatását, innentől kezdve hindu körökben is tanítóként ismerték el.


12 évesen egy súlyos buszbaleset áldozata volt, ahol 30 ember közül ő volt az egyedüli túlélő. Ez a tapasztalás sorsfordító erővel bírt az életében. A halál-közeli élmény és a barátok elvesztésének fájdalma tudatát, a születés és elmúlás természetének valódi kutatása felé fordította. A külvilág is egyre inkább igényt tartott felismeréseire. 17 évesen elnyerte az első díjat az állami filozófiai vita versenyen. Mélyebbre és mélyebbre merült a meditációban, de tehetsége a földi tanulmányokban is megmutatkozott. Érettségi után Ázsia egyik leghíresebb egyetemén folytatta tanulmányait mérnöki-karon.
A sors azonban közbeszólt...
Édesanyjaként szeretett testvérét is elvesztette egy balesetben. Ezután úgy érezte nem nyugodhat tovább amíg fel nem ismeri a végső igazságot. Mindent maga mögött hagyva, egy hátizsákkal Észak- Indiába utazott. Három évet Rishikeshben, a Himalaya hegység lábánál töltött.
Számos jógival találkozott, akik tanításukkal gyakorlataikkal segítették útját. Végül teljesen egyedül két évig gyakorolt. 2008 októberében elérte a legfelsőbb megvilágosult állapotot felismervén önmagát az abszolútként. A remeteségből megváltozva, önmaga csendességeként tért vissza Dél-Indiába. A jelenlétében érződő békesség és szeretet azonban nem maradt rejtve a környezetében élők elől. Napról napra több és több ember kereste fel vallási, vagy faji hovatartozástól függetlenül spirituális útmutatásért, gyógyúlásért, áldásért.
Új meditációs technikák átadásával (pl: AUM Meditation, Chakra-Mudra Meditation, Emotion Therapies, Kundalini meditation) segítette az emberek kiteljesedését.

Utazó tanítóként kezdett tevékenykedni. India 45 külőnböző városába látogatott el és vezette az embereket az önismeret útjára. Tanítványai meghívásra bejárta Ázsiát és Európa számos országát (Magyarország, Olaszország, Franciország, Görögország, Szlovénia, Spanyolország, Portugália, Dánia ). Elvonulások, meditációs tréningek, jóga gyakorlatok, satsangok és személyes beavatások által segít és kínálja mindenkinek a belső szabadság, önismeret, egyszóval: a teljességben élt élet lehetőségét.

Acharya Shree Shankar
Pranayama és meditáció: Sambhavi Mudra Dhyana
TŰZ-ELEM tér
vasárnap, 2018-06-24., 09:15 - 10:15

Pránajáma – “Prána” az életerőt jelenti (főleg a légzésen keresztül figyelhető meg), és vagy az “ajáma” (a prána korlátozása vagy kontrollálása, bizonyos légzéstechnikai módszerek alkalmazásával, amikor bizonyos eredmények elérése érdekében szándékosan megváltoztatjuk a légzést) vagy az ajáma negatív formája, a kiterjesztés vagy kioltás (mármint az életerő kiterjesztése). Ez egy jógikus tanítás, amely az ősi Indiából ered.
Csakra mudra meditáció – Ez egy ősi meditációs technika, amely segít felébreszteni az energiatest 14 csakráját, és végül elvezet a megvilágosodáshoz.

Acharya Shree Shankar
Aikantika jóga - Csakra ászanák és meditáció
EverTest
szombat, 2018-06-23., 14:00 - 15:30

Csakra ászana – ászanasorozat, amely a csakrák felébresztésére fókuszál. Hét ászana van a sorozatban, amelyekhez hét dallam kapcsolódik.

Nadabrahma meditáció – Ősi tibeti meditáció, amely “mormolás” segítségével teremt összeköttetést a forrással. A meditáció során háttérzene irányítja a gyakorlók kézmozgását, amivel energiát küldenek és fogadnak a kozmoszból.

Acharya Shree Shankar
Pranayama és meditáció: Shiva Shakti meditáció
TŰZ-ELEM tér
szombat, 2018-06-23., 09:15 - 10:15

Pránajáma – “Prána” az életerőt jelenti (főleg a légzésen keresztül figyelhető meg), és vagy az “ajáma” (a prána korlátozása vagy kontrollálása, bizonyos légzéstechnikai módszerek alkalmazásával, amikor bizonyos eredmények elérése érdekében szándékosan megváltoztatjuk a légzést) vagy az ajáma negatív formája, a kiterjesztés vagy kioltás (mármint az életerő kiterjesztése). Ez egy jógikus tanítás, amely az ősi Indiából ered.
Shiva-Shakti meditáció – A tantrikus hagyományban úgy tartják, hogy minden embernek van férfi és női oldala is. A férfi és a női jelleg nem más, mint Shiva illetve Shakti megjelenése. A spirituális fejlődéshez szükség van a két oldal energiájának egyensúlyára. Ezzel a meditációval megidézzük a bennünk élő isteneket, és egybeolvadunk velük.

Acharya Shree Shankar, Bársony Bálint
Hangtálas Hangfürdő
Hangterápiás Tér
péntek, 2018-06-22., 20:30 - 22:00

Hangutazás és hangfürdő Bársony Bálinttal és 40 hangtálával - varázslatos utazás a hangtálak gyógyító világába.
A Hangutazások alatt megszülető rezgés beindítja tested és lelked természetes öngyógyító folyamatait. Segít ellazulni, oldani feszültségeidet, szorongásaidat és az ezekből eredő testi tüneteket, alvási nehézséget. Segít tisztítani, egyensúlyba hozni és feltölteni energiarendszeredet.

Kérünk hozz magaddal polifómot vagy jógamatracodat, párnát, takarót, hogy minél nagyobb kényelemben élvezhesd a hetven perces hangutazást. Hangutazásainkra a kényelmes (játszós) öltözéket javasoljuk. Sajnos a késve érkezőket nem tudjuk fogadni, mert megzavarnák a már beindult folyamatokat. Megértéseteket köszönjük!

Acharya Shree Shankar
Aikantika jóga - kozmológia
péntek, 2018-06-22., 17:30 - 19:00

A kozmológia a régi indiai naptárrendszer tudománya, amely az egyes napok időbeosztásáról és ennek jelentőségéről szól. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk életünk anyagi és spirituális síkján, fontos követni ezt a naptárat, amely napról napra változik, és minden nap sajátos energiákkal befolyásolja a munkánkat. A következő támákban mélyedhetsz el: kedvező, illetve kedvezőtlen időpontok, a nap uralkodójának mantrája, és a kapcsolódó bolygó, amely meghatározza a napokat hétfőtől vasárnapig.

Acharya Shree Shankar
Pranayama és meditáció: Chakra Mudra meditáció
TŰZ-ELEM tér
péntek, 2018-06-22., 09:15 - 10:15

Pránajáma – “Prána” az életerőt jelenti (főleg a légzésen keresztül figyelhető meg), és vagy az “ajáma” (a prána korlátozása vagy kontrollálása, bizonyos légzéstechnikai módszerek alkalmazásával, amikor bizonyos eredmények elérése érdekében szándékosan megváltoztatjuk a légzést) vagy az ajáma negatív formája, a kiterjesztés vagy kioltás (mármint az életerő kiterjesztése). Ez egy jógikus tanítás, amely az ősi Indiából ered.
Csakra mudra meditáció – Ősi meditációs technika, amely segít felébreszteni az energiatest 14 csakráját, és végül elvezet a megvilágosodáshoz.

Acharya Shree Shankar
Az agama tantra és a meditáció
REMIND - TUDATOSSÁG - A szellem otthona
csütörtök, 2018-06-21., 17:30 - 19:00

A beszélgetés témája az ősi indiai tantrikus hagyomány, a tantrikus szexualitás a tantra szent szövegei alapján, valamint Shiva és Shakti szerepe a tradícióban.