Vissza

Fazekas Zsanett

Hatha jógaoktató, Aeriel jógaoktató, Gyermekjóga oktató, Jógaterapeuta

Zsanett gyermekkora óta mélyen hordoza a természet tiszteletét, és az az érzést, hogy Hozzá igazodva élje a mindennapjait. Így találta meg a jóga ősi tudománya, és általa így talált rá Önmagára.

A saját gyakorlása mellett tanítóként van jelen a hétköznapokban: foglalkozik felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt, csoportos és egyéni formában is. Ezen egyéni foglalkozások során sokszor nem csak sima gyakorlás, hanem terápiás foglalkozás is történik.

Fontosnak tartja a jóga minden szegmensét, a mozgáson túl a finomfizikai gyakorlatokat is, mint például a relaxáció, a meditáció és a tudatos légzés.

Számára a jóga azt jelenti, hogy az Életet szolgálja. Ebben a szolgálatban nagy hangsúlyt kapnak az állatok is, különösen a lovak.

Célja, hogy a jóga és a lovak jelenlétének gyógyító ereje együttesen minél több emberhez eljuthasson!

Csiszer Csilla, Fazekas Zsanett
A lovak és a jóga gyógyító ereje
BALANCE SZÍNPAD
Jóga, mozgás
szerda, 2023-06-21., 09:45 - 10:45

Jelen lenni a pillanatban, az itt és most-ban. Oly sokan felismerték már, hogy ez maga az Élet.

Hogyan is lehet ezt megvalósítani? Az elménket jó barátként kézen fogjuk, és eszközöket adunk neki, – például a légzés tudatos megfigyelése – hogy ne időzzön se a múlt eseményein, se a jövő kérdésein. Erre csodás lehetőség a jóga.

Nekünk, embereknek, de vannak olyan érző és élőlények, akiknek ez természetüknél fogva adott. Ők a lovak. A lovak menekülő állatok lévén minden p illanatban ösztönösen a jelenben vannak, így biztosítva a túlélésüket. Ha bármi „veszélyforrás” ki is zökkenti őket, szinte rögtön visszakapcsolnak. A mellettük töltött idő nekünk is tanulás lehet erre.

Szeretettel hívunk erre a kapcsolódásra, amely során elméleti és gyakorlati technikák segítségével nyújtunk ízelítőt ebből a folyamatból!

Csiszer Csilla, Fazekas Zsanett
Öt elem jógája
BALANCE
Jóga, mozgás
szerda, 2023-06-21., 13:45 - 14:45

A jóga védikus filozófiája szerint az anyagi világban mindent, – beleértve minket is – a következő öt elem épít fel: föld, víz, tűz, levegő és éter.

Ha ezek az elemek harmóniában vannak bennünk, akkor kiegyensúlyozottan működik a fizikai és az energetikai testünk is.

Szeretettel hívlak erre a hatvan perces gyakorlásra, amely során az elemeket hangoljuk, ászanák, mudrák és pránájáma segítségével!

Fazekas Zsanett
Öt elem jógája
BALANCE
Jóga
csütörtök, 2023-06-22., 13:45 - 14:45
Fazekas Zsanett
Jóga flow
BALANCE
Jóga
szombat, 2024-06-29., 09:00 - 10:15

Kerülj áramlásba - maradj áramlásban...

Fazekas Zsanett
Hatha flow jóga ayurvedikus elemekkel
BALANCE
Jóga
vasárnap, 2024-06-30., 09:00 - 10:15

A jóga egyik fontos alappillére az Ayurveda. Ez az ősi indiai természetes orvostudomány, több ezer éves alapokon nyugszik, és a napjainkban is nagy létjogosultsága van. Gyógyításának holisztikus megközelítése, hogy a természetben előforduló öt elem; föld, víz, tűz, levegő és éter, mindent áthatnak, beleértve az embert is.

Ezen az órán a klasszikus hatha flow jóga ászanákat kiegészítve hívjuk segítségül az öt elemhez tartozó finom szintű gyakorlatokat. Idetartoznak a mudrák (gyógyító kéztartások), légzőgyakorlatok és a meditációs – vizualizációs gyakorlatok is. A ráhangolódásban pár gondolatban megalapozzuk az elméleti részt is.

Szeretettel várlak az órámra, legyél akár kezdő, akár haladó gyakorló.