Vissza

Borbíróné Darida Hajnalka

természetgyógyász

 

Gyermekként olyan hatások érték, amivel foglalkoznia kellett. Hálás, hogy 14 évesen találkozott az önismerettel és a meditációval. Érezte magában az erőt, hogy képes megbocsátani, ezért a tudatszintjének megfelelően reagált a dolgokra és változtatott. Hibákat követett el, amivel őszintén szembenézett.

Gyógyíthatatlan beteg lett, ami elmúlt, azóta tudja, hogy a tudatosság sok mindenre képes! Mindenkiben benne van a csoda, de változtatni kell hozzá, hogy képes legyen megjelenni! A feszültséggel szembenézett és megoldásokat talált rá, benne van az egészség, ahogy a többi emberben is megvan a lehetőség!

Meditációs gyakorlat a része, ami számára nagyon sok esetben hozott megoldást, ahogy a csikung, a tudatos folyamatok, nyújtások, leborulások, jóga és a légzőgyakorlatok is. Azok a helyzetek segítettek neki, ami hatással volt rá, így szembesült vele, hogy ez számára egy elakadás, addig és addig kell dolgoznia rajta, amíg olyan energia van benne, ami szenvedés helyett legalább megbocsátásra cserélődjön benne.

A gyermekkori naplóját elolvasva döbbenten tapasztalta, hogy mindent, amit célként leírt, az megvalósult. Ezért is fontosak a célok, irányok, mert tudatosan vagy tudattalanul azok befolyásolják a döntéseinket.

Családi csikung gyakorlatokat vezet, így megvalósult az álma, hogy egy család szabadon, minőségi időt töltsön el úgy, hogy minden résztvevő egészségén dolgozik.

Jelenlegi célja, hogy boldogság legyen benne és a világban. Látja, hol tart, tartunk! Van munkája! Olyan rendszert próbál kialakítani, ami egyszerűen működik és mindenki által használható, aki készen áll rá, azzal dolgozik, ami körülvesz mindenkit. A kapcsolatrendszereket, elakasásokat, feszültségeket kell megvizsgálni a születéstől mostanáig, hogy hol van megdolgozni való információ.

Témákkal, helyzetekkel dolgozik, egyénileg vagy csoportban.

 

Borbíróné Darida Hajnalka
Tudatos szülőség
Szülők Sátra
önismeret
szerda, 2022-06-22., 13:00 - 14:00

Tudatos szülőnek az önismerettel kell kezdni.

Mit tükröznek a gyermekeim?

Általában, ha gyerekek kedvesek, előzékenyek stb… azokat könnyen kezeljük, de mi van, akkor, ha dühösek vagyunk rájuk? Vajon hol van bennem a düh és mi okozza? A nehézségekkel, ha őszinték vagyunk, akkor elfogadás után a lelki fejlődést a gyermekek változása mutatja meg. A traumák (nyugalmat megzavaró hatás) elfogadása, megbocsátása hatással vannak a jelen döntéseire.

Az előadás célja, hogy segítsek rálátni az elakadásokra, hogy képesek legyünk feldolgozni.

Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
szerda, 2023-06-21., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
A gyermek tudatalatti működése mint tükör
Szülők Sátra
önismeret, természetgyógyászat
szerda, 2023-06-21., 12:00 - 13:00
Miért vagyok feszült, ha a gyerek mond, tesz valamit?
 
Miért csinálja?
 
Miért vagyok ideges?
 
Hogyan tudom tudatosan kezelni?
  
A válaszokat közösen mondjuk ki!
 
Hogyan tovább?
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
csütörtök, 2023-06-22., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
péntek, 2023-06-23., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
szombat, 2023-06-24., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
vasárnap, 2023-06-25., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden nap
HETEDHÉT
mozgás
szerda, 2024-06-26., 12:00 - 13:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden nap
HETEDHÉT
mozgás
csütörtök, 2024-06-27., 10:00 - 11:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Vetélkedő játékok
HETEDHÉT
mozgás
csütörtök, 2024-06-27., 12:00 - 13:00

Nagyobb óvodásokat és kisiskolásokat vár a Gyerekfalu, hogy egy jót játsszanak, nevessenek, mozogjanak, és közben észrevétlenül fejlődjenek! 

Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung minden reggel
HETEDHÉT
mozgás
szombat, 2024-06-29., 09:00 - 10:00
Borbíróné Darida Hajnalka
Családi csikung és játékos vetélkedők
HETEDHÉT
mozgás
vasárnap, 2024-06-30., 09:00 - 11:00