Ők már biztosan itt lesznek velünk 2018-ban

A közel 300 fellépő listája folyamatosan bővül, érdemes gyakran visszanézni!

Vissza

Vámos Veronika

táncművész - táncoktató

Kb. negyven éve táncolok. 25 évig klasszikus balettet tanultam és az alap moder technikák mellett (klasszikus balett, modern jazz, Graham, Limón, kontakt stb.) különbözõ népek táncait. 1988-ban ismertem meg a flamencot, egy nemzetközi kurzuson (IDMC). Több, mint negyed évszázadnyi működésem során többszáz (talán ezer) tanítvány fordult meg a kezem alatt, akik közül jópáran ma már szintén tanítanak, koreografálnak. A hazai flamencoélet (egyik) megalapítója vagyok. Készítettem saját táncszínházi darabokat a tanítványaimból álló együttesekkel (Bernarda!, ...és újra Tavasz), valamint alkalmazott koreográfiákat kőszínházaknál (Újszínház, Radnóti, Szkéné, Figura).
2000-ben az Alternatív Színházi Szemle és a III. Országos Kortárs Összmûvészeti Fesztivál nekem ajándékozta a Legjobb Elõadó díját, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykereszt fokozatát kaptam táncművészi, pedagógusi és koreográfusi munkámért.