Kis utazás a színek körül 1.

2018-02-13

“A világ színeit és fényeit láthatjuk a szemünkkel is, de e színek és fények igazából csak a szívünkben kelnek életre.”

A mai ember mint általában mindenben, a színek között is káoszt teremtett. Óriási színszennyezettségben élünk. Az érzelmeink színekkel való kapcsolata mögött azonban bonyolult tudományosság áll, melynek megismerése nagyban segítheti önmagunk és a színekhez való viszonyaink megértését, így úgy hiszem, érdemes elindulnunk ezen az úton.

 

Az egyértelmű azonban, hogy a színek egy olyan izgalmas és szerteágazó témakör, amit szinte lehetetlen egyetlen írásban körüljárni. Éppen ezért, most először inkább csak gondolatébresztőként ismerkedjünk a fogalmakkal. 

 

A színeket több szempontból is megközelíthetjük.
Nyelvtanilag a szín: vonatkozhat valaminek a külső felületére, ami alapján egyforma alakú tárgyakat is meg tudunk különböztetni, egy kelmének is a szebbik fele a színe, amit kívül hordunk, de lehet valami színtiszta és lehet valaminek színe-java. Ugyanakkor megtévesztő lehet, ha valaki látszólag, más színben tünteti fel magát. 
A fizika szempontjából: meghatározott hullámhosszú sugárzás.
Élettani szempontból: pszichofizikai szín = színinger = a szembe hatoló sugárzás eloszlása.
Pszihológiai szempontból: érzékelt szín = színérzet = a sugárzás által az agyban kiváltott tudattartalom.

Kis utazás fotó.png

A fentiek alapján tehát a szín nekünk embereknek nem is lenne több, mint csupán egy érzet, az agyunk reakciója az adott hullámhosszú fényre?
Nos, ha a tudományos úton indulunk, akkor megkerülhetetlen hogy itt szóba kerüljenek a rezgések, a tudósok ugyanis igyekeznek az Univerzum végtelen jelenségét a frekvenciák és rezgések alapján értelmezni, modellezni, megmagyarázni és kategorizálni. A jelenlegi becslések szerint az Univerzum 4%-át képesek így különféle berendezésekkel mérni és előállítani. Ennek az óriási mérhető tartománynak amit elektromágneses sugárzásnak nevezünk és a gamma sugárzástól a rádióhullámokig tart, mindössze a 0,1%-át teszi ki a látható világunk. Lássuk be, ez egy nagyon kicsiny, de számunkra annál nagyobb
jelentőségű szeletke.

 

Tudjuk-e úgy nézni a színeket, mint valami végtelenül összetett ugyanakkor egyszerű folyamat eredményeit?
Az egyszerűség kedvéért: A fény nem létezik színek nélkül és a színek nem léteznek fény nélkül.

 

Nem ismeretes mióta éri a Földet a Nap fénye, amely akkoriban felperzselt mindent a szárazföldön, de tény, az óceánokban a fény hatására később megjelent az élet, vele pedig az élővilág színpompája. Kijelenthetjük, hogy ahol színek vannak ott élet van. Jelenleg Földünk az általunk ismert legszínesebb bolygó.

 

Ami az emberek és a színek viszonyát illeti, vannak a színekkel kapcsolatos ösztönös, belénk kódolt, valamint tanult reakcióink is. Így lehetséges az, hogy bár léteznek egyetemes igazságok, a maga egészében a színérzékelés szubjektív, egyén függő folyamat. 

Ahhoz, hogy megértsük a színek világát, hatását és fel tudjuk őket használni saját életünkben is, először hasznos megismernünk a hozzájuk kötődő alapvető fogalmakat, törvényszerűségeket.

Arról például, hogy miért miért kék az ég és zöld a fű, egy következő részben olvashattok.

 

Kovács Miklós
Spiritually Open Life