Férfi és Nő szövetségét mérgező sztereotípiák

Mindannyian esendők vagyunk, tökéletlenek és halandók. Óriási törést jelent, amikor rájövünk, hogy halhatatlanságunkról és különlegességünkről szőtt kamaszkori álmaink csak illúziók, hogy mind egy irányba tartunk, s hogy egyikünk sem válthat retúrjegyet. Nem leszünk már űrhajósok, hősök, híres rockzenészek, nem mi fogjuk megírni a világ legjobb regényét, és nem mondogatjuk többé, mi aztán nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a szüleink. Felhagyunk a hősies, rebellis gondolkodással, olyan kifejezéseket kezdünk használni, hogy „bezzeg az én időmben” vagy „amíg az én kenyeremet eszed”, esetleg „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” és más szülői kliséket, melyektől mi magunk is sikító frászt kaptunk annak idején.